Hosszas folyamat volt számára, mire megtanult hátradőlni.

Fotó: Szabó Réka / Index

Szujó Zoltán mindmáig a legtöbben a Forma–1-es közvetítések riportereként ismerhetik, majd pedig sportkommentátoraként is sikerült emlékezetes pillanatokat varázsolnia a száguldó cirkusz rajongóiknak. A köztévétől 2019-ben távozó szakember most a Storynak beszélt arról, hogy az utóbbi időkben alaposan megreformálta az életét. Mint mondta, sikerült megtanulnia kezelni és pozitív mederbe terelni a maximalizmusát, bár ez hosszabb folyamat eredménye volt. Bevallása szerint két dolog segítette ezen az úton: a meditáció és az őszinte pozitív visszajelzések.

Ezek kellő magabiztosságot adtak ahhoz, hogy elfogadjam: az esetleges hibák ellenére is jól végzem a munkám. Sokáig csillapíthatatlan bizonyítási vágy volt bennem, nem voltam soha teljes mértékben elégedett a teljesítményemmel. Ennek több oka lehet: egyrészt vidéki srác vagyok, aki egyszerű, de szeretetteljes családban nevelkedett. Másrészt a lisztérzékenységem idejekorán megtanított arra, hogy minden szabályt maradéktalanul be kell tartani, és ez rányomta a bélyegét a gondolkodásomra.”

– magyarázta a tévés, aki manapság már jóval gyakrabban dicséri meg magát, mint korábban.

Szujó arról is mesélt, hogy amikor nemrég felkérték a The Floor – Csak egy maradhat! című vetélkedőműsor vezetésére, egy gyerekkori álma vált válóra. A game show kapcsán fel is kereste kollégáját, Gundel Takács Gábort, hogy tanácsokat kérjen tőle. Jelenleg így két egymástól nagyban elkülönülő munkája van, ezek pedig tökéletesen kiegészítik egymást.

Televíziós műsorvezetőként megkapja az egóm azt a szereplési felületet, amire vágyik. Én ebből nem csinálok titkot, szeretek kamera előtt állni. Ugyanakkor az autósport-szövetség vezetése megköveteli, hogy teljesen alárendeljem magam a közösség érdekének, és háttérbe szorítsam a saját egóm. Egyik szerepkör sem fontosabb a másiknál. Így vagyok teljes

– jelentette ki a műsorvezető, akinek eseménydús napjai után ezért időről időre szüksége van egy-egy elvonulásra.

Van olyan, hogy teljes napot egyedül töltök az erdőben. Ilyenkor tudok befelé figyelni, és csak a természetre koncentrálni. Gyakran még a telefonomat sem viszem. Ennek a feleségem egyáltalán nem örül, hiszen attól tart, ha éppen biciklizem, és esetleg elesem, a kerékpárt nem tudom elküldeni, hogy hozzon segítséget. De néha szükségem van a teljes lelki »méregtelenítésre«