Csősz Boglárka volt férjéről, válásáról mesélt: „Tudta, hogy nincs közös jövőnk”
Az üzletasszony azóta kivirult új párja mellett, és már az anyaságtól sem zárkózik el.
![Csősz Boglárka](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5663/56630/566302/56630221_b8802a04d708e2c26e031b8f5c2d8680_wm.jpg)
Két évvel ezelőtt, 2022 nyarán vált el török férjétől Csősz Boglárka, akivel 14 évig éltek együtt, de a kapcsolatot még mind a mai napig tartják.
„Megmaradt a bizalmas baráti viszony köztünk. Ő egy nagyon spirituális, érett férfi, tudta, hogy nincs közös jövőnk. Racionálisan feltettem neki a kérdéseimet, és több volt a nem, mint az igen, ezért elmondtam neki, hogy ezen így nem lehet dolgozni” – idézte fel az üzletasszony a váláshoz vezető okokata Nő háromszor című műsor legutóbbi adásában. Élete aztán hatalmas fordulatot vett, hiszen találkozott mostani kedvesével, s bár korábban elzárkózott a gyerekvállalás gondolatától, párjának hála ezt a hozzáállást is felülírta magában.
„Most jött el az a pont az életemben, hogy vágyom rá. Az is kellett ehhez, hogy le tudtam redukálni a munkaóráim számát, mert
én nem hiszek abban, hogy a gyerekeknek bölcsödébe kéne járni az első három évben.
Emellett az is hozzájárult ehhez, hogy a páromnak van egy kislánya, aki bennem is felébresztette az ösztönöket. Például 40 éves koromig egyáltalán nem főztem, nem érdekelt a háziasszonyszerep, most pedig a legnagyobb örömmel csinálom” – idézte szavait a Story magazin.