Fordult a kocka, most a Simpson családot jósolták volna meg előre?
Fotó: x90 / Northfoto
Fontos ókori leletre bukkantak nemrég az egyiptomi Minja városában az archeológusok, egy nagyjából 3400 éves szarkofágra. Mindenki nagy meglepetésére a múmiakoporsó belsejében egy ismerős alak rajza tűnt fel, aki kísértetiesen hasonlít Marge Simpsonra kék toronyhajával, sárga színével, valamint hosszú zöld ruhájával.
Természetesen az erről készült képek láttán azonnal beindult a konteógyártás az interneten, miszerint szokásukkal ellentétben most az egyszer nem a Simpson család jósolt meg valamit, hanem fordítva, de a valóság ennél sajnos egy kicsit kiábrándítóbb – a kép ugyanis nem a rajzfilmcsalád anyukáját ábrázolja, hanem feltehetőleg Tadi Ist, El-Ashmunein főpap lányát, a nap óráit szimbolizáló tizenkét főpapnő mellett.
Az ilyen szintű véletlen egybeesés mindenesetre valóban ijesztő, ez nem vitás:
Ember Márk tavaly májusban lett az RTL Reggeli új műsorvezetője, de közben a Vígszínházban is játszik, valamint korábban a Sztárban Sztár versenyzőjeként mutatta meg tehetségét. Utóbbi alkalommal a fiatal színész párja, Virág is drukkolt a TV2 stúdiójában, de arra mindketten gondosan ügyeltek, hogy ne a magánéletüktől legyen hangos a sajtó. Majd júliusban arra lettek figyelmesek a követői, hogy eltűntek a szerelmesek közös fotói a közösségi médiából. Legutóbb viszont a Futni mentem című film bemutatóján szúrták ki a párt, akik a jelek szerint újra összejöttek.
A Futni mentem premierjén a barátnőmmel jelentem meg; erről írt mindenki, mivel korábban a kedves fórumozók kinyomozták, hogy valami változás van a kapcsolatunkban, én akkor nyilatkoztam le, hogy nem vagyunk együtt. De sikerült megdolgozni a szerelmünkért, és újra felépíteni valamit, vagy javítani rajta
– kezdte a tévés, aki nyíltan szeretné felvállalni szerelmét a mindennapokban.
Nem titkolom, hogy foglalt a szívem, és nem szeretnék zsákot húzni a fejemre, ha a barátnőmmel sétálok. Ha vannak ilyen alkalmak, akkor ott lesz mellettem, hiszen ő az egyik legfontosabb ember az életemben.
Béres Alexandra karrierje során három sportágban is válogatott volt, így a versenyzés világa soha nem állt tőle messze. Mint ismert, a 48 éves világbajnok immár harminc éve dolgozik a fitnesziparban, és gyermekeit is a mozgás szeretetére neveli: kisebbik lánya az édesanyja nyomdokain járva szőnyegre lépett egy nemzetközi, ritmikus gimnasztika versenyen is. Most Béres a Nők Lapjának árulta el, mire érdemes figyelni, ha szeretnénk kiegyensúlyozott és egészséges életet élni.
„Negyvennyolc éves koromra már pontosan látom, mennyi mindenben segíti az egészségemet, a lelki beállítottságomat, az emberekhez való viszonyomat a sport. Alázatra tanít, küzdeni, elfogadni, és ezt az élet minden területén lehet hasznosítani. Attól van bennem béke, hogy kiadom magamból a feszültséget a fizikai aktivitással, szerintem ez hiányzik ma a többség életéből, az emberek sokkal kevesebbet mozognak, mint ötven évvel ezelőtt” – magyarázta a sportolónő, aki szerint az autó, a számítógép, a telefon ugyan megkönnyítette az életünket, de megszaporodtak a betegségek, nőtt a túlsúlyosak aránya, és elhatalmasodott rajtunk a stressz.
Fotó: Szécsi István / Velvet
Mint fogalmazott, manapság trendi lett az életmóddal foglalkozni, többet beszélünk róla, mégis kevesen vannak, akik valóban aktívak, pedig nem is kellene túlbonyolítani, a recept egyszerű:
Olyan mozgásformákat érdemes választani, amelyek illeszkedhetnek az életünkbe, és szeretjük is őket, illetve fontos lenne, hogy ha fájdalmunk van, járjunk utána, mi okozhatja. Túlságosan türelmesek vagyunk a mozgásszervi problémáinkkal, »fáj a hátam, fáj a térdem, majd elmúlik«. Mégis mitől múlna el? Forduljunk orvoshoz, gyógytornászhoz, és ha jó életminőségben szeretnénk élni, akkor muszáj minél tovább mozgékonynak maradnunk.
A fitneszedző legfőbb tanácsa azoknak, akik változtatni szeretnének az életmódjukon, hogy ne várjanak, hanem tegyék meg az első lépést. Megjegyzi, fogadjuk el, hogy mindenkinek más lesz az útja.
„Van, aki nem szeret kimozdulni, és jobban tud időt szakítani a mozgásra a szobában, online edzéstervvel, telefonnal vagy a számítógép előtt. És akad olyan, aki képtelen magát rávenni otthon a rendszeres mozgásra, ő keressen egy csoportot vagy személyi edzőt.
Hosszú távú, fenntartható megoldást kell találni. El tudod képzelni, hogy két-három év múlva is annyit mozogsz, mint most? Meg tudod oldani időben, pénzben, intenzitásban? Belesimul az életedbe? Amíg ez nem alakul ki stabilan, addig csak kapkod ide-oda az ember.
Fontos az is, hogy legyenek saját szabályaink. Nem kell lemondani mindenről, de muszáj kijelölni a határokat; beszéljük meg magunkkal, mennyi lisztes terméket fogyasztunk, és pontosan mennyi édesség és alkohol fér bele. A szabályainkat osszuk meg a környezetünkkel, mondjuk el nekik, hogy ez miért fontos” – jegyezte meg Béres Alexandra.