Az Árulók Rékája gyilkosként is tartja magát az elveihez: Csak akkor hazudtam, ha muszáj volt
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor hetedik napja után sem kerültek közelebb a gyilkosok kilétéhez az ártatlanok, így Gáspár Tímea, Eleonóra és Réka négyese megállíthatatlanul menetelnek előre. Utóbbi több szereplőhöz hasonlóan a kezdettől fogva mást állított a foglalkozását illetően, ugyanis trénerként mutatkozott be, pedig valójában társasjáték-tréner.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy különböző cégeknek tartunk tréningeket, előadásokat, csapatépítőket, ahol játékos helyzeteken, gyakorlatokon keresztül hívjuk fel a figyelmet az esetleges közösségen belüli problémákra. Ugyanis szentül hiszem, hogy játék közben óhatatlanul megmutatkozik a valódi személyiségünk. Rengeteget társasozom én magam is, így tehát, mondhatni, az újratervezés a véremben van, ami az egyik legfontosabb tulajdonság az életben.
Az Árulók egyik legelszántabb játékosa egy hétéves és egy hároméves kisgyereket hagyott otthon a forgatás idejére. „Tudtam, hogy jó kezekben hagyom őket az édesapjuk és a nagyszüleik társaságában. Odabenn igyekeztem ugyanolyan maradni, mint amilyen az életben is vagyok: nyitott, közvetlen és jóhiszemű. Igyekeztem gerinces gyilkos maradni, csak akkor hazudtam, ha muszáj volt” – fogalmazott.
(via Story)