Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • MG 0803
    Fotó: Szollár Zsófi / Index

    A Feleségek luxuskivitelben korábbi szereplője, Yvonne Dederick nemrégiben a lányáról, Catherineről, művésznevén Mardollról posztolt fotókat, aki egy fitneszversenyen mérettette meg magát. Most az ünnepi időszakra is együtt készülnek, az üzletasszony emlékei szerint utoljára lánya kamaszkora előtt voltak ennyire közel egymáshoz.

    „Catherine sokkal inkább nyomásként élte meg az én sikereimet, így sokáig nem volt hajlandó észre­venni, valójában én vagyok a legnagyobb rajongója és támogatója. Olaszos családként néha túl hangosak voltunk, kamaszkorától sok csatát vívtunk, de mindez a múlt” – mondta Dederick, aki szerint lányánál ki kellett várni azt az időt, amikor már felnőtt módon tudja kezelni a konfliktusokat.

    Egy dolog nem változott soha, én a kislányomnak mindig, minden élethelyzetben a legjobbat akartam és akarom ma is. Jó érzés arról mesélni, ő az, akivel lelkizhetek, akin érzem, igazán érdekli a gyerekkorom, a magyar és a brazil gyökereim, és bár nem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom mondani, de szerintem öregkoromban is bátran rábízom majd magam, mert ő fog akkor is a legtöbbet törődni a lelkemmel. Remek tanácsokat ad, pszichológusnak kellett volna mennie

    – idézte a Story Yvonne Dedericket.

  • Vasvári Vivient a Feleségek Luxuskivitelben című relityben ismerhette meg a széles közönség. Most pedig férjével, Bodnár Zsigmonddal látogatott el Palik László podcastműsorába, ahol őszintén mesélt az ismertséghez vezető göröngyös útjáról. Mint kiderült, élsportolóként kezdte, ám egy csúnya sérülés derékba törte a karrierjét, akkor fordult a celebélet irányába. 

    „Mindig akartam valamit, ami megfog, és nekem a médiaszereplés volt a sport után az, amire azt mondtam, hogy basszus, én celeb akarok lenni. De nyilván nem láttam bele akkor a celebvilágba, hogy mi van mögöttük: mennyi sz*rság, mennyi fájdalom, mennyi rosszindulat. Azért én jócskán tanulmányoztam a celebeket, Balázsékat, Zimány Lindát” – idézte a Bors Vasvári Vivient, aki azt is elárulta, hogy annak idején azért került be a luxusfeleségek körébe, mert szakítása után, egyedül egy másfél éves kislánnyal remek lehetőségnek látta.

    Én úgy kivirultam. A mai napig nem bánom azt a szerepemet, ahogy ott viselkedtem. Újracsinálnám, őszinte leszek. Tök sokan megkérdezik, hogy »Tényleg ilyen vagy?« Nem! Ez egy magamra vett szerep, amit én tök jól tudtam játszani. Voltak real dolgok is benne, tehát nem az egész műsor egy Barátok közt volt, de akkor, abban a korban az énemhez ez nagyon illett.

    Ahogy a szőkeség fogalmazott, kezdettől fogva tudta, hogy „ha jó celeb akar lenni és magasra akar törni, akkor megosztó kell legyen”. Bár úgy véli, sikerült túlságosan is az legyen a végére, de ebben tudatos volt.

    Utána évekig szenvedtem. Szerintem három évig minden nap úgy feküdtem le, hogy sírtam, mert nem bírtam azt a nyomást, amiket írtak. Persze, nyilván nekem is meg kellett tanulnom azt, hogy nem kell olvasni, nem kell, hogy mindenkinek megfeleljünk, nem kell magyarázkodni. Aki szeret, az úgy szeret, amilyen vagyok. Nehéz volt abban az első 3 évben feldolgozni, hogy miket írogatnak rólam

    – elevenítette fel, majd hozzátette: férje unszolására ment el a TV2 műsorába Farm VIP című szerepelni, ahol a valódi énjét is megmutathatta.

  • Egyre több ilyen esetről hallunk mostanság.

    Billie Eilish a minap az arizonai Glendale-ben lépett színpadra, ugyanis a Hit Me Hard and Soft világturnéjának amerikai szakasza lassan a végéhez közeledik, amit egy kisebb pihenő követ majd. Előtte viszont még van néhány megállója, de a legutóbbi fellépésekor egy kellemetlen szituációba futott bele az énekes-dalszerző.

    Éppen a Barbie Oscar-díjjal elismert betétdalát énekelte, amikor a közönség soraiból valaki szemen dobta egy karkötővel, csúnyán megakasztva ezzel Eilish-t a szívhez szóló dal közepén. Bár az énekesnő arcára láthatóan kiül a bosszúság, de az incidenst figyelmen kívül hagyva tovább folytatja az éneklést. Az esetről készített felvétel alább tekinthető meg:

  • Sokan visszaéltek már az énekes bizalmával.

    Peter Srámek idén októberben újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor megnyerteSztárban Sztár All Stars-t, ahol hétről hétre bizonyította tehetségét és sokoldalúságát. Most a TV2 felfedezettje őszintén vallott emberi kapcsolatairól az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban. Mint kiderült, korábbi rossz tapasztalatai miatt az énekes mostanra nagyon nehezen köt barátságokat.

    Kifejezetten olyan barátom, akinek elmondok mindent, talán nincs is. Voltak olyan barátaim, akiknek elmondtam mindent és utána visszaéltek a dolgokkal. Pont amikor nem voltam jó passzban, az arcomba bemondták, azt amit én bizalmasan elmondtam pár évvel azelőtt. Nagyon nehezen barátkozom, mégis mindenkivel kedves vagyok, próbálom megtalálni a közös hangot, de ettől függetlenül kifejezetten igaz barátom szerintem nincs is

    idézte a Bors Srámeket, aki fiatal kora ellenére úgy érzi, tényleg nagyon sokszor csalódott már emberekben. Megjegyezte, ő is sok szakmabéli titkát tudja, mégsem jutott soha eszébe, hogy kiteregesse azokat.

    Én soha nem adok ki barátot, mert mindig azt mondom, hogy ne csinálj olyat másokkal, amiről nem akarod, hogy veled is megcsinálják. Vannak emberek a szakmában, akikről tudok olyan dolgokat, hogy az ember eldobja az agyát, de soha nem mondom el. Nekem sem tetszene, ha valaki kibeszélne egy olyan szituációban. A bizalom az kell, te hiába vagy olyan, aki nem mondja el senkinek, ha már elmondod olyannak, aki igen, akkor meg már mindenki megtudja. Ez nem jó és megtörtént, nem is egyszer.