Menekültválság és anyaság a börtönben
![hatarokon at 002](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287394_930ba785ac282abe238ca2e0a932886b_wm.jpg)
További Nagykép cikkek
A 35 év alatti fotósoknak létrehozott szakmai elismerésre idén 13 alkotót jelölt az alapítvány tanácsadó testülete: Kiscsatári Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa (Lengyel Beatrix nevében), Cseke Csilla, az MTI fotószerkesztőségének vezetője, Molnár Zoltán fotográfus, Barakonyi Szabolcs, az Index fotórovat-vezetője, Mucsy Szilvia, a Budapesti FotóFesztivál igazgatója, Virágvölgyi István kurátor és a tavalyi győztes, Pályi Zsófia.
A kuratórium tagjai, Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok és Szarka Klára kurátor értékelték a beérkező pályázati anyagokat. A zsűri a két győztes mellett további négy finalistát is megnevezett: Fátyol Viola, Mónus Márton, Szalay Krisztina és Végh László is kiemelkedő fotóanyaggal pályázott.
Igényes formai nyelven megvalósított komoly társadalmi érzékenységről árulkodó sorozataiért
– indokolta a zsűri Bielik István elismerését a Hemző Károly-díjjal. A pályázati anyagból most a fotográfus Határokon át című sorozatának egy részletét mutatjuk be, amelyen több éven keresztül dolgozott, és a menekültválság különböző állomásait mutatja be. A fotós sorozatával nem először vívott ki magas szakmai elismerést: 2015-ben tagja volt a Joop Swart Masterclassnak, és Pécsi József-ösztöndíjban részesült.
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287348_2557bdbd88386aa998a2a0250a0826eb_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287344_4cc96d00c4abdef8be6f62e1e2c61ee0_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287342_3713b67ed71c68f77b57cd9dc947868e_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287340_134c235b9480fd76a6bc8a3e02d80a33_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287338_b40513296da07357f5ac11d653b4fe63_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287336_0f70a4d76cc807637e12c70a8e9c2e06_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287334_4bb4dbf635aeb09350a37ff0a4af3962_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287330_9db86df3fbabe61b539e47d39cd4824e_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287326_647d8c99b4366a5ccec2264dea62212b_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20287/202873/20287320_4d1ba53552a6d3a1fde6176fd15e6f49_wm.jpg)
Az ünnepi évfordulóra és a jelöltek színvonalas pályázati anyagaira való tekintettel idén a zsűri egy különdíjat is kiosztott.
"Sajátos nézőpontból és mély humánummal készített pályázati munkáiért"
- értékelte a Kuratórium Hartyányi Norbert anyagát. Ártatlanul a rácsok mögött - Gyermekkel a börtönben című sorozatát a szabadúszó fotós tavaly kezdte el fényképezni és folyamatosan dolgozik rajta.
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20285/202855/20285570_dee01b07df44fc433a97bfbf61fd1417_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20285/202855/20285564_787a21e89cf521c33923567d8bbdb870_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20285/202855/20285568_e10fbe55513e27a9138f48f570f45be0_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20285/202855/20285560_fef01e5bdd2af41658bfbc42de88a267_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20285/202855/20285566_95b35c91d2a304212c380c896b95d471_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20285/202855/20285552_d01776d92a7de1243684103a5204d081_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/2028/20285/202855/20285550_60c9d7df3e9df6e9f2cb42232c673000_wm.jpg)
A Hemző-díj első négy évének díjazott és finalista alkotóinak munkáiból Pillanatás a mába címmel július 16-án kiállítás nyílik a Capa Központban. Ezen a napon lesz a tavalyi győztes, Pályi Zsófia kiállításának vernisszázsa is.
Az előző évek Hezmő Károly-díjának nyerteseinek munkáit itt, itt és itt nézhetik meg.
Rovataink a Facebookon