Az irodalom merülése: írók, Balaton, nyár

– Miért ne járhatnánk a Balatonba fürdeni?
– Hová? – kérdezte a másik.
– Hát a Balatonba. A Balatonba.
– Igen, igen, de hol a Balaton?
– Nem lehet innen nagyon messze.
– Gondolod?

A legenda szerint így kezdődött a Balaton felfedezése, a szigligeti irodalmi strandélet az ötvenes évek legelején.

Amikor 1953-ban egykori Esterházy-kastélyban felavatták a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapjának alkotóházát, a tóparton, a későbbi strand helyén még tehenek legelésztek. Az írók az összecsukható, csikos vászonnal bevont nyugágyakon napoztak a teraszon, a folyosóról nyíló fürdőszobában hűsítették le magukat. Később néhány kalandos természetű író a botanikus park végében felfedezte a Tapolca-patakot, de az meg túl sekély volt. Aztán valaki felvetette, hogy a tóban is fürödhetnének, végülis „a Balaton – Szigligeten van. E helyt.” A többi meg már irodalom(történet).

A szigligeti kádárkori tündérkerthez képest Balatonfüred előbbre járt az irodalmi strandkultúrában. A Lipták-házban, a boros-lángosos utolsó irodalmi szalonban megfordult a második világháború utáni teljes művésznemzedék. A ma már íróként kevéssé ismert házigazda, Lipták Gábor Rolleiflex-ével huszonhárom albumnyi fotót készített nyaralóvendégeiről 1946 és 1972 között. Az írók közül az évek során többen telek-, majd nyaralótulajdonosok lettek, és ezt nem is felejtették el dokumentálni.

Az írók balatoni térfoglalásáról szól a Petőfi Irodalmi Múzeum nemrég nyílt kiállítása, a „Balatoni nyár. Írófényképek az 1950-es, ’60-as, '70-es években”. Ennek fotóiból válogattunk.

A „Balatoni nyár. Írófényképek az 1950-es, ’60-as, '70-es években” című kiállítás megtekinthető 2018. június 20. és szeptember 16. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban.