Vuhan sokkal több, mint egy vírus gócpontja

Vuhant ipari (főként textil- és gépipari) fontossága miatt a 20. században Nyugaton is ismerték, az 1900-as évek közepéig gyakran felbukkant a globális sajtóban a tea- és a selyemkereskedelem központjaként. 1900-ban a Collier’s amerikai magazin nevezte először a “fejlődés városának” és “Kína Chicagójának”, a jelző pedig jó ideig rajta maradt a kereskedelmi központon. Az 1927-es polgárháború idején a sanghaji lapok is átvették a “Kína Chicagója” megnevezés használatát, innentől kezdve világszerte sokáig így jelent meg Vuhan a sajtóban.

Lehet, hogy a négy fal között éppen az iskolai történelemórák a város lakói számára valószínűleg unásig ismételt pillanata jutott épp az emberek eszébe. Vuhan városának történelmét biztosan ezerszer hallotta minden helyi, Vuhan maga ugyanis még száz éves sincs. A város az 1926-’28-as kínai fegyveres konfliktus, a Kuomintang északi hadjárata alatt jött létre. Hankou, Vucsang és Hanang saját önkormányzatú, önálló városok voltak, mígnem 1927-ben a kínai nacionalista erők megszállása alá került: a három város három kerületté vált, egyesítésükkel ekkor jött létre Vuhan városa.

Vuhan iparváros, de van azért néhány múzeuma, például az Alive Múzeum, ahol 3D-s képekkel fotózkodva a látogatók a festmény részeivé válhatnak. Akik inkább a klasszikus kultúrát kedvelik, a Vuhan Múzeumban találnak ízelítőt a város sok évszázados múltjának emlékeiből. A kommunizmus örökségét pedig a Vuhani Forradalmi múzeum őrzi, ahol életnagyságú bábuk elevenítik meg a Kínai Kommunista Párt politikusait, régi képek mutatják be a kor propagandagépezetét.

Vuhan történelmében jelentős szerepet játszott egy politikus, akiről a kommunista Kínában csak negatív kontextusban szoktak beszélni: Csang Kaj-sek tábornok. Ő volt a Kínai Nemzeti Kormány első és harmadik elnöke, a két háború közötti időszakban az ország politikai életét meghatározó, nacionalista Kuomintang párt főtitkára, ennek a székhelyét tette át 1927-ben, a párt kettészakadásakor Vuhanba. A politikus 1937-ben a Timesnál elnyerte Az év embere címet. Pontosabban nemcsak ő, hanem felesége, Szung Mej-ling is címlapra került, ez volt a Times történetében az első, hogy az Év embere-díjat megosztották. Szung Mej-linget a nyugati sajtóban rendszerint Madame Csang Kaj-seknek nevezték, és szintén aktívan politizált.

Kevesen tudják, de Vuhanban 2016-ban megdöntöttek egy Guiness-rekordot is: a város viseli a világ leghosszabb ember-matrac dominójának címét. A felállításában 2016 ember vett részt, szóval az sem kizárt, hogy a képen látható ház lakásainak valamelyikében is él egy rekorder. Ide kattintva videón is megnézheti, ahogyan a vuhani emberek egy bevásárlóközpont előtt egymás mögött felsorakoznak egy hátukra rögzített matraccal, majd több mint 14 percen keresztül döntik le az emberi dominót.

Vuhanban a helyi gasztronómiának két specialitását mindenképp érdemes kiemelni: a toupit és a zsö kan-mient. A toupi Vuhan street foodja, 1931-ben találta ki egy vuhani szakács, pontosabban tökéletesített egy sokszáz éves ételt. Az emberek először csak ünnepekkor készítették, azóta viszont a toupi egyszerű reggelivé vált a városlakók számára. Összekeverik hozzá a mungóbabot tojással, tejjel, liszttel, az így készült pasztát palacsintaként kisütik és hússal, zöldségekkel töltik meg. A zsö kan-mien tésztaétel, olyasmi, mint amit az étterem helyett otthon ebédelő férfi is ehetett az ablakban. Ez Vuhan legjellegzetesebb étele, gyakran utcai standoknál és éttermekben, lakó- és üzleti területeken árulják, illetve reggeli verzió is készül belőle.

A vesztegzár idején a helyieknek otthon kellett elütni az idejüket ahelyett, hogy kirándulhattak volna Vuhan fő nevezetességéhez, A Sárga Daru tornyához. Az épület a Jangce folyótól nem messze található, 223-ban építették fel először, azóta pedig számos alkalommal lerombolták és újraépítettek. A Sárga Daru tornya egy pagoda, amit a legenda szerint egy taoista pap emlékére építettek: a történet úgy tartja, a pap többször felkereste a vuhani Hszin család fogadóját, de nem volt pénze. A fogadós fia ennek ellenére többször is kiszolgálta a papot, aki, nem meglepő fordulat, később gazdaggá tette őket. A daru onnan jön, hogy a pap azt kérte egyszer a fiútól, hogy rajzoljon egy darut a falra, miután a fiú felrajzolta, a daru táncolni kezdett - így lett a legenda és a taoista pap szimbóluma a sárga darumadár. 

Cse Li, a kortárs írónő valószínűleg nem ezekben a házakban, de valahol ő is otthon ült a karantén ideje alatt. Amellett, hogy a járványmentes időkben Vuhan egyetemén oktat, a 62 éves Cse Li termékeny író, aki Vuhanban született és mai napig ott él. Egyik regényéből Life Show címmel filmet forgattak, a történet egy magányos asszonyról szól, akinek étkezdéje van a város egyik piacán, és eseménytelen életét felforgatja, amikor egyik vendége beleszeret. A film díjat nyert a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon, 2002-ben Észak-Amerikában is bemutatták.

Az otthon ülőknek biztosan hiányozhatott az is, hogy nem látogathatták városuk színházát. Vuhan 2000 férőhelyes állandó színházát, a The Han Show Theatre-t eredetileg az olasz színházi rendező, Franco Dragone The Han Show című előadása miatt építették. A showhoz sok, nem mindennapos színházi elem kellett, medence, robotkarok, forgótér és amit csak egy modern színház akarhat. A belül minden szempontból modern épület kívülről a hagyománynak hódol: a színház külsejét úgy építették meg, hogy a tradicionális kínai papírlámpásra emlékeztessen. 

Sokan nem tudják Hupej központjáról, hogy régen nemcsak “Kína Chicagója”, hanem a “száz tó városa” is volt - az 1980-as években Vuhannak még 127 tava volt, de a gyors városiasodás miatt mára már ezekből alig 30 maradt meg. A legtöbb tó nevére már csak a róluk elnevezett utca névtáblája emlékezteti a helyieket, a régi nagy tavak pedig maximum akkor élednek újra (így volt 2016-ban is), amikor hatalmas esőzés sújtja a területet, jelentős károkat okozva.