1912 óta nem látott botrány a parlamentben

2013.06.21. 19:03
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt vagy éppen azt se tudta hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező új összefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

BOTRÁNYOS SZAVAZÁS A PARLAMENTBEN

A földtörvény álmosnak induló, borítékolható végkimenetelű pénteki szavazása váratlan fordulattal a nap eseménye lett, amikor a Jobbik frakciója elfoglalta a pulpitust az ülésteremben. A levezető elnök a vezérszónoki helyről tudta csak folytatni. A Jobbik kérése ellenére nem tartottak név szerinti szavazást, az eljárás törvényessége megosztja a szakembereket. Az ügy végül a szokásos politikai nyilatkozatháborúba torkollt. Kövér egy 1912-es esethez hasonlította a mostanit.

ÁNGYÁN KILÉPETT A FIDESZ-FRAKCIÓBÓL

A volt vidékfejlesztési államtitkár, aki körül a kormánypárt holdudvarának kedvező földbérlet-szerződések módszeres feltárása miatt pártjában már rég megritkult a levegő, korábban hangoztatott döntésének megfelelően a földtörvény pénteki szavazása után bejelentette: kilép a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjából. Ángyán József szerint a kormány elárulta a saját politikáját.

ELŐSZÖR TALÁLKOZOTT ORBÁN ÉS MESTERHÁZY

Legalábbis a Fidesz 2010-es választási győzelme óta. Péntek délután a Horn Gyula temetésének részleteiről egyeztettek.

VÉGET ÉRT AZ UNIÓS HIÁNYELJÁRÁS

Az uniós országok pénzügyminiszterei Luxemburgban hivatalosan is megszüntették a túlzott mértékű költségvetési hiány miatti eljárást Magyarországgal, valamint további négy EU-tagállammal szemben. A miniszterek pénteki döntésével formai értelemben is, véglegesen pont került az ügyre. Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást, innentől kezdve már borítékolni lehetett, hogy utána a hivatalos megerősítés is bekövetkezik ma a pénzügyminiszteri csúcstalálkozón.

MARAD A HŐSÉGRIADÓ, ÚJABB MELEGREKORD

Az egész országban forróság van, nem csoda, hogy hajnalban ismét megdőlt a napi minimum-hőmérsékleti rekord. A tavaly Lágymányoson regisztrált országos csúcs dőlt meg több mint egy fokkal,  Tatán 24,6 fokot mértek péntek kora reggel. Az országos tisztifőorvos szombat éjfélig meghosszabbította a hétfőn elrendelt hőségriadót.

14 ÉVES LÁNY LÁBA KÖZÉ NYÚLKÁLT EGY KALAUZ

A jegyvizsgáló a Szihalom-Füzesabony között utazó 14 éves lányt molesztálta. Ölelgette, majd nem engedte leszállni, tiltakozása ellenére a kezeit felemelve az ablakhoz nyomta és erősködött, hogy csókolja meg. A lány a csók pillanatát kihasználva tudott csak elmenekülni. A kalauz visszafelé is molesztálta a lányt, akinek férfi kísérője akkor lépett közbe, amikor a kalauz a már lány lába közé nyúlt. Az ügyben büntetőeljárás indult.

RÉSZLETESEBB TÉRKÉP KÉSZÜLT AZ EMBERI AGYRÓL

Minden korábbinál ötvenszer részletesebb agytérképet készítettek német és kanadai kutatók, és ehhez egy 65 éves nő agyát vágták fel 7400 szeletre. A nagy felbontású fényképeken majdnem sejtszinten látszanak az agy különböző összetevői.

1.13245 SCIENCE-amunts1HR
Fotó: Amunts, Zilles, Evans et al.

A MIAMI HEAT LETT AZ AMERIKAI KOSÁRBAJNOK

Magyar idő szerint péntek hajnalban, LeBron James vezetésével, a hetedik mérkőzésen eldőlt az amerikai profi kosárlabda-bajnokság. A Miami Heat 95-88-ra nyert a San Antonio Spurs ellen. A meccsen LeBron James lett az NBA történetében a harmadik olyan játékos, aki két egymást követő szezonban is az alapszakasz legértékesebbje (MVP) és bajnok is lett.

F1: NEM BÜNTETIK A MERCEDEST

A Mercedes az idei autójával tesztelt a Pirellinek, ami a sportkódex szerint szabálytalan, ezért büntetés elé nézett, de a FIA egész napos ülésen csütörtökön úgy döntött, egyszerű figyelmeztetésen kívül nem torolja meg a vétket. A Mercedes a fiatal pilóták tesztjén sem vehet részt.

POCSÉK ÍZŰ A 2,6 MILLIÁRD ÉVES VÍZ

Egy kanadai bányában lefúrtak 3 kilométerrel a felszín alá, hogy vizet hozzanak fel egy évmilliárdok óta érintetlen forrásból. Az egyik kutató megkóstolta a felszínen hirtelen narancssárgává váló löttyöt, és senkinek nem ajánlja, hogy ezt utána csinálja, mert az íze egyszerűen borzasztó.

ELKÉSZÜLT A MINDENT TASZÍTÓ PÓLÓ

Az évek óta fejlesztett Neverwet nevű anyaggal szinte bármilyen felületet víztaszítóvá tehető, és ennek köszönhetően megoldható, hogy a pólónkról egyszerűen lecsurogjon a ketchup, anélkül hogy nyomot hagyna. A különleges bevonat az Egyesült Államokban már kapható.

JÖN A NEMZET MŰVÉSZE CSÚCSDÍJ

A kormány támogatja a Nemzet Művésze díj megalapítását - közölte a Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az új, úgynevezett csúcsdíjjal az összes művészeti ág legjelentősebb, már Kossuth-díjas alkotóinak akarnak "méltó időskori életkörülményeket" biztosítani havi életjáradékkal. A Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia keretei között megalapításra javasolt díjat jövőre kaphatják meg először a művészek.

PÁNIK KÍNÁBAN, A NYUGATON 5 ÉVE TARTÓ HITELVÁLSÁG JÖHET

Az elmúlt 48 órában súlyos hitelválság alakult ki a kínai bankközi piacon, pánikszerű a hangulat. Befagytak a pénzpiacok, miközben bankcsőd-pletykák terjengenek, és a kínaiak megtakarításainak nagy részét magában foglaló gyanús pénzügyi termékek bármikor összeomolhatnak. Ráadásul a világgazdaságot az utóbbi években maga után vonszoló ország hosszú távú kilátásai is egyre sivárabbak.