Ment minden, mint a villám

2014.01.21. 18:57

211 MILLIÓ + ÁFA A GYORSEMLÉKMŰ ÁRA

Az adófizetőknek összesen 317 millió forintba kerül a Szabadság téri, a német bevonulásra emlékező szoborcsoport, az alkotó Párkányi Raab Péter ebből nettó 211 miliót kap. A kormány egy nap alatt zavarta le az előkészületeket, pályázat nélkül. A pályázatokhoz, makettekhez és szakértő zsűrizéshez szokott szobrászszakma őrjöng, az eminens szobrász pedig rendőrrel fenyegette a műhelyét felkereső újságírónkat.

A Szabadság téri emlékmű látványterve
A Szabadság téri emlékmű látványterve

2,85 SZÁZALÉKRA VÁGTA AZ MNB AZ ALAPKAMATOT 

Ez 0,15 vágást jelent, ami azokat is meglepte akik 0,1 százalékot vártak, és azokat is, akik kétszer ennyit (utóbbiak voltak kevesebben). Amikor Matolcsy legutóbb a csaló bankokról magyarázott, akkor is elmondta, hogy 2,5 százalékig is mehet a kamatcsökkentés. A kamatcsökkentésnek egyre erősebb hatása van a forint árfolyamára. Ahogy csökkennek a forintban fizetett kamatok, úgy lesz egyre kevésbé vonzó a forint tartása a befektetőknek. A forint árfolyamát az sem erősíti, hogy Balog Ádám MNB-alelnök múlt héten egy konferencián arról beszélt a Reutersnek, hogy a magyar jegybank tartósan alacsony kamatot képzel el. 

 

NÉZD, OTT EGY GÖMBVILLÁM!

A tudomány történetében először filmezték le a gömbvillámot természetes körülmények között. Kínai tudósoknak sikerült a bravúr, persze véletlenül, mint oly sok nagy tudományos áttörésnél. Ha kíváncsi rá, itt megnézheti.

ALKOTMÁNYSÉRTŐ A KORLÁTLAN ELŐZETES?

Ombudsmanhoz fordul az Eötvös Károly Intézet és a Helsinki Bizottság: a két szervezet szerint alkotmányellenes a Btk. tavalyi módosítása. A parlament az ároktői banda két tagjának szökése után módosította úgy a büntetőkódexet, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények vádlottjai akkor sem helyezhetők házi őrizetbe, ha három évnél régebben ülnek előzetesben.

NŐTTEK A FIZETÉSEK, JOBBAN ÉLÜNK, MINT EGY ÉVE

Tavaly novemberben 4,1 százalékkal voltak magasabbak a bruttó átlagkeresetek. A versenyszférában ennél magasabb, 5,3 százalékos volt az emelkedés. A nettó reálbérek a rekord alacsony infláció mellett 3,3 százalék körül emelkedhettek a január-novemberi időszakban átlagosan. A pedagógusok és egészségügyi dolgozók fizetésemelései javítják a számokat.

HOLLANDE A SZERETŐJÉT VÁLASZTOTTA?

A francia államfőhöz közeli források szerint Francois Hollande eldöntötte: titkos szeretőjével, a színésznő Julie Gayet-vel kíván együtt élni. Élettársának, a jelenleg idegösszeroppanással kórházban ápolt Valérie Trierweilernek így hamarosan ki kell költöznie az Elysée-palotából. A hivatalos tájékoztatás szerint Hollande időt kért élettársától, akit az orvosok tanácsa ellenére meglátogatott.

Francois Hollande és Julie Gayet
Francois Hollande és Julie Gayet

KIRÚGTÁK AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT FELELŐS EDZŐKET

Az MLSZ sikertelenségre hivatkozva kirúgta a korosztályos válogatottak edzőit. Korolovszky György (U15), Szepessy László (U16), Tuboly Frigyes (U17) és Róth Antal (U21) sem úszta meg a tisztogatást. Nyilasi Tibor pozíciója is megszűnt. Both József is hasonló sorsa jutott, aki a Bozsik-program kiteljesítéséért volt felelős képzési igazgató.

ŐK LESZNEK AZ IDÉNY FORMA 1-ES PILÓTÁI

Megvan a teljes lista, hogy kik vezetik az idén a Forma 1-es autókat. Itt meg is nézheti.

MEGHALT A LÚDAS MATYI LEGENDÁS KARIKATURISTÁJA

Balázs-Piri Balázs Munkácsy Mihály-díjas grafikust, karikaturistát január 19-én, vasárnap otthonában váratlanul érte a halál. A lap legendás karikatúráiból kiállítást is rendeztek, ahol többek között Balázs-Piri Balázs híres hegyes mellű nőket ábrázoló rajzaiból is válogattak. A Ludas Matyi számaiba itt lehet belenézni

PÉNZÜK UTÁN FUTNAK A KUPONKÁROSULTAK

Nem nyomoz a rendőrség sem a Foxkupon.hu, sem az azt üzemeltető Roxan Trade Kft ellen, tudtuk meg az Országos Rendőrfőkapitányságtól. Kérdésünkre a rendőrség elmondta, nem tud visszaélésekről, bűncselekményre utaló információjuk nincs. Pedig az Indexhez érkezett fogyasztói jelzések alapján úgy tűnik, több mint hétszázan pórul járhattak a Foxkuponnal. A cég olcsó tabletet ígért, 50 ezer forint helyett 15 ezerért kínálta a terméket múlt év végén. Volt, aki egyszerre többet is rendelt, ezzel lepte volna meg a családtagjait karácsonykor. Végül azonban az ígért határidőre nem érkezett semmi.

ÚJABB NAGY NÉV ESETT KI AZ AUSOPENEN

Serena Williams után kiesett az ausztrál teniszbajnokságon Djokovics is, aki a világranglista másodikja. A szerb a negyeddöntőben, 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7-re kapott ki a svájci Stanislas Wawrinkától, aki élete győzelmét aratta.