Ordító rések, halk száguldás

2014.04.02. 18:59

HETVEN SZÁZALÉKOS RÉSZVÉTELNÉL REMÉLHETNEK A KORMÁNYVÁLTÓK

Minden a részvételen múlik: 70% fölött lehet esélyes a kormányváltás, 60% alatt pedig a fideszes kétharmad. Név nélkül tippelték meg az eredményt baloldali politikusok. Ezekből a beszélgetésekből az derült ki, összességében a legnagyobb esélyt egy nem túl nagy vagy közepes mértékű vereségnek, jóval kevesebbet egy szoros győzelemnek, a legkevesebbet pedig a Fidesz-kétharmadnak adják.

OROSZORSZÁG LEROHANHATJA KELET-UKRAJNÁT, HA AKARJA

Oroszország olyan nagy erőket vont össze az ukrán határ közelében, hogy ha be akarna hatolni Ukrajna keleti vagy déli részére, akkor azt 3-5 napon belül képes lenne megtenni, mondta Philip Breedlove, a NATO-erők főparancsnoka. 40 ezer katona lehet a térségben, amit rettentő aggasztónak tart.

EGYSZER MÁR MEGSZÜNTETTÉK A NYOMOZÁST A KÁRMENTESÍTÉS MIATT

A XVIII. kerületi pakuratavak eladása és kármentesítése ügyében 2011 decemberében egyszer már megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya azzal, hogy az ügyben nem talált bűncselekményre utaló nyomokat. A Magyar Nemzet szerint ebből az Auchan és az önkormányzat közötti ügyletből származhatott Simon Gábor különféle számlákon évekig rejtegetett pénze. A kerület fideszes vezetése 2011-ben tett feljelentést a korábbi, MSZP-s irányítás alatt hozott döntés miatt, amelyben 600 milliós túlfizetésre gyanakodtak.

ROMLOTT A KORRUPCIÓS HELYZET

Az állam és a korábban független intézmények a kormánypárt és az ahhoz kötődő érdekkörök foglyává váltak – állítja a K-Monitor legújabb tanulmányában (pdf). A civil szervezet szerint a kormány korrupcióellenes tevékenysége lesújtó.

ÚJRA VIZSGÁLJÁK KOLLÉGÁNK MEGVERÉSÉT

2012-ben törték el az Index egyik újságírójának orrát néhány méterre a rendőrsorfaltól egy szélsőjobbos tüntetésen. A rendőrök nem tettek semmit, a támadás után sem segítettek az újságírónak, a támadót sem igazoltatták, a rendőrök vizsgálata szerint azonban mégsem hibáztak. A Kúria szerdán úgy döntött, hogy a rendőrségnek meg kell ismételnie a vizsgálatot, és nem megfelelő, ha csak rendőr tanúkat hallgatnak meg az eljárásban.

SÁRGA MATRICÁT KAPNAK A CSILLAGOS HÁZAK

Április közepéig mind az 1571 egykori csillagos ház matricát kap, hogy közös emlékezésre szólítsák fel az ott élő lakosokat. A kezdeményezéshez holokauszt-túlélők is csatlakoztak, akikkel az OSA Archívumában tartott sajtótájékoztatón beszélgettünk.

ÚJABB ORDÍTÓ BIZTONSÁGI RÉST FOGTUNK

Ezúttal a Józsefvárosi Parkolás-üzemeletetési Szolgálat rendszerében. A hiba kétségbeejtően amatőr, egy szám átírásával az URL-ben hozzáférhető az egész fotóadatbázis: az összes kamera, sok időpontban készített képe. Sőt, közterület-felügyelők, parkolóőrök által feltöltött kézzel készített képeket is találtunk. A hibát jeleztük, javították.

CSÚNYÁN MEGBÜNTETTÉK A BARCELONAI FUTBALLKLUBOT

Tíz 18 éven aluli futballista megszerzésének körülményei miatt az FIFA a két következő átigazolási szezonból kizárta az FC Barcelonát. Eszerint 2014 nyarán, és a következő télen sem vásárolhat új játékosokat a klub.

NEM LESZ HANGOSABB A FORMA 1

A Renault-mérnök lehangoló magyarázata azoknak, akik halknak vélik az idei Forma-1-et: a dolog bonyolult, csak FIA-szabályváltoztatásokkal lehetne felhangosítani a gépeket.