Mi minden derült ki ma

2014.07.21. 19:20

TITKOLTÁK, DE KIDERÜLT, HOGY A MAGYAR FUTBALLAKADÉMIÁKON A SZAKMAI MUNKA A NULLÁVAL EGYENÉRTÉKŰ

Egy független belga auditáló cég átvilágította a magyar futballakadémiákat és lesújtó megállapításokat tett. Az Index megszerezte az időközben titkosított jelentést, amelyből kiderült, hogy az edzések céltalanok, az edzői alapelvek nincsenek formalizálva, az akadémiák nincsenek rendszerben. A többiről bővebben itt olvashat. Az MLSZ is reagált, nem a minősítés volt a célja az átvilágításnak, és most jön majd a tanulóidő.

NEM ADTÁK ÁT A MEGSZÁLLÁSI EMLÉKMŰVET, TELJESEN ELMARADHAT AZ AVATÁS

Hétfőn is tüntetők és rendőrök foglalták el a Szabadság teret, de nem történt különösebben semmi, miután a hétvégén a helyére emelték a szoboralakokat. A CÖF-ös Bencsik András szerint egy agresszív kisebbség miatt fajultak idáig egy események. Délutánra kiderült, nem is lesz hivatalos avatás, erről Lázár János beszélt. Közben egy rabbi ráadásul még egy durva fordítási hibát is észrevett az emlékművön.

NEM VÁLLALJA A FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTSÉGET OSZTOLYKÁN ÁGNES

Az LMP-s politikus az Indexnek adott interjújában jelentette be, hogy a Pásztor-ügy után nem akarja, hogy minden a cigányokról szóljon a kampányban. Büszke rá, hogy a bőrszíne senkinek nem számított, amikor szakpolitikusként felépítette magát, de biztos benne, hogy ő lenne az „LMP cigánya", ha most elvállalná a jelölést. Jól kiosztotta a DK-t és a baloldalt is, amiért szerinte soha nem meggyőződésből, legfeljebb csak a politikai korrektség elvárása miatt hangoztatták a roma integráció fontosságát.

OÁ portré1.png
Fotó: LMP

UKRAJNA: HÁBORÚS BŰN A MALÁJ GÉP LELÖVÉSE

Hollandia háborús bűntettnek tekinti a maláj gép lelövését, ezt a holland ügyészség jelentette be. Az oroszok most azt akarják elhitetni, hogy egy ukrán vadászgép lőtte le az utasszállítót, miközben a gép fekete doboza az orosz szakadárok kezébe került. Az EU azonban minden eddiginél súlyosabb szankciókat vethet ki Oroszországra. Közben az ukrán katonák felszabadítottak egy Luganszk melletti települést a szakadár felkelők elleni hadműveletben, amit az ukrán elnök egyik tanácsadója áttörésnek nevezett.

KEMÉNY CSAPÁS AZ AGRÁRCÉGEKRE

1200 hektáros birtokméret felett száz százalékban elvonja a kormány a mezőgazdasági vállalkozások területalapú támogatásait (SAPS), jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. 1037 és 1200 hektár között 5 százalékot vonnak el. Az így felszabaduló forrásokat az állattartók támogatására fordítják. A miniszter szavaiból kitűnt, hogy a nagyüzemektől évi 20 milliárdot vesznek el.

GÁZA: BÉKÉT SÜRGET AZ ENSZ BT

Azonnali tűzszünetre szólította fel a szembenálló feleket a Gázai övezetben vasárnap esti rendkívüli ülésén az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A BT két órán át, zárt ajtók mögött vitázott a Gázai övezetben kialakult helyzetről. Palesztin oldalon az áldozatok száma hétfőre elérte az ötszázat.

LECSAPOTT A NAV A PÉKSÉGEKRE

Feketemunka, bizonytalan árukészlet, köztartozás. Sorozatos és súlyos szabálytalanságokat tapasztaltak a NAV munkatársai egy külföldi tulajdonú üzletláncnál, amely országszerte pékárut forgalmaz. A végrehajtók több mint 50 milliós foglalással zárták az ellenőrzési akciót. Nemcsak több helyen, hanem több napszakban is ellenőrizte a NAV azt a külföldi pékséget, amelynek szabálytalan működéséről több forrásból is értesültek a revizorok.

2030-RA MEG LEHET ÁLLÍTANI AZ AIDS-ET

Ez hangzott el a 20. AIDS-világkonferencián, ami már a megnyitása előtt hírhedtté vált, ide tartott ugyanis az Ukrajna felett lelőtt maláj repülőgép utasainak nagy része. A kulcs a felvilágosítás, és az egyre hatékonyabb gyógyszerek bevezetése. Problémát jelentenek azonban az Oroszországban, Indiában és egyes afrikai országokban érvényes diszkriminatív törvények, melyek miatt a homoszexuálisok és a HIV-pozitívok bujkálni kényszerülnek.

DUNGA LESZ A BRAZIL KAPITÁNY

Bár egyszer már is megbukott, 2010-ben nem kerültek be a lejobb négy közé, de a brazíliai világbajnokság kudarca miatt lemondott Scolari kapitány helyét minden bizonnyal az 1994-es világbajnok veszi át kedden.

NAPIRAJZ

Nem kéne szarakodni ezekkel a kordonokkal