Most vége az őrületnek!

2014.09.24. 19:02

SZIJJÁRTÓ PÉTER BEROBBANT A VILÁGPOLITIKÁBA, DE MÉG HOGY!

Alig hogy letette szerdán a parlament előtt esküjét az újdonsült külügyminiszter, rögtön az Egyesült Államok elnökének, Barack Obamának kellett beszólnia. Obama ugyanis beszédében kiállt a magyar kormány által vegzált civilek mellett, Magyarországot pedig diktatúrákkal és féldiktatúrákkal sorolta egy társaságba. A magyar külügy erre azt írta egy válaszközleményben, hogy az elnök megjegyzéseinek nincs ténybeli alapja. Közben a magyar parlamentben Semjén Zsolt és Németh Zsolt az Indexet bírálta és gyűlöletkeltéssel vádolta portálunkat, amiért megírtuk, hogy az ukrán maffia tízezerszámra osztja a magyar állampolgárságot kamumagyaroknak.

TŐZSDÉRE MEHET A NORBI UPDATE 

Az MNB jóváhagyta a Norbi Update összevont kibocsátási tájékoztató kiegészítésének közzétételét. A döntés után folytatódik a részvények eladása, amelynek új záró időpontját a tájékoztató kiegészítésében határozták meg. Az MNB szeptember 19-én rendelte el a tájékoztató kiegészítését, közölték, addig nem mehet Schoberték cége a tőzsdére.  Az MNB szerint a kiegészítésre azért volt szükség, mert a tájékoztató engedélyezése és az elsődleges értékesítés között eltelt időben több olyan információ derült ki, amelyek nem voltak benne az eredeti tájékoztatóban.

MEGVÁLTOZTATJÁK A VÍZILABDA SZABÁLYAIT

A nemzetközi szövetség (FINA) néhány változást vezet be a vízilabdában, amely folyamatosan a túlélésért küzd, hogy ne kerüljön le az olimpia programjáról. Kisebbek lesznek a pályák, maximum 25 méteresek, kisebb lesz a labda és 6 mezőnyjátékos helyett már csak öten lehetnek a medencében, plusz a kapus természetesen. Feltehetően 2016-tól vezetik be.

ITT A FRISS TÁRKI

Nagy meglepetés nincs: a Fidesz 55-ről 54 százalékra gyengült, az MSZP 18, a Jobbik 15 százalékon áll, ezzel visszaelőzte a szélsőjobboldali-oroszbarát pártot. A DK 6, az LMP 4, az Együtt-PM pedig jelentős gyengülés után mindössze 3 százalékon van.

NEM KELL TÖBBÉ KITAKARNI AZ INTÉZKEDŐ RENDŐRÖKET

Hála az Alkotmánybíróság friss döntésének, többé nem perelhetnek a rendőrök azért, mert a sajtóban megjelenik az arcuk lefotózva. Évekig százezreket szakíthattak a rendőrök, ha beperelték a róluk felismerhető felvételeket közlő lapokat, csatornákat, ezt a gyakorlatot pedig a Kúria döntése is szentesítette. Most vége az őrületnek! 

meme

GÉNMÓDOSÍTOTT EGEREKKEL STARTUPOL AZ ELTE

Sőt, nyulakkal is. A génmanipulált állatokban súlyos betegségek ellenanyagai termelődnek, ezzel próbál az egyetem az 50 milliárd dolláros világpiacra betörni egy japán gyógyszergyárral kooperálva. Részletek itt.

ELŐSZÖR VETETTÉK BE AZ USA 67 MILLIÁRD DOLLÁROS VADÁSZGÉPÉT

Mármint nem egy darab kerül ennyibe az F-22-esből, hanem az egész programra ment el eddig ennyi pénz. A gépet Iszlám Állam (IS) szíriai bázisai ellen vetették be, előtte direkt szóltak a légvédelemnek is. A gép a világ első ötödik generációs harci repülője, kiemelkedő manőverezőképessége és lopakodó technikája miatt elméletileg páratlan szerkezet. Gyakorlatilag azért nem ilyen rózsás a helyzet.

FILM KÉSZÜL A MAGYAR SIKERREGÉNYBŐL

Dragomán György regényét, a Fehér királyt eddig 30 nyelvre fordították le, és most utolérte a sikerkönyvek végzete is, film készül belőle, ráadásul angol filmesek csaptak le rá. A rendezők Alex Helfrecht és Jörg Tittel, a női főszereplő a Trónok harcából ismert Carice van Houten lesz, a forgatás 2015 nyarán kezdődhet. A könyv egyébként a Ceausescu-diktatúrában apa nélkül felnövő kisfiúról szól.