Belföld

Boros és Bochkor, a két fúrópajzs

2007. április 25., -

Már eddig is sejtettük, hogy valami nem stimmel a négyes metróval, most már egészen biztos. Az alagutat fúró pajzsokat a Sláger rádió műmájereiről, Boros Lajosról és Bochkor Gáborról nevezték el. Ne sírjunk, mi magunk szavaztuk meg.

A főváros honlapján több mint hétszázezren szavaztak a rádiósokra. Ahogy Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes fogalmaz: "A Boros-Bochkor műsorvezető páros hosszú idő óta, folytatólagosan, előre megfontolt szándékkal, időnként különös kegyetlenséggel – de többnyire jóindulatúan – egymással szövetkezve és alighanem nyereségvágytól is vezérelve követi el azt a magatartást (a felhőtlen szórakoztatást), amely miatt a rádióhallgatók most pajzsra emelték őket."

A többnyire jóindulatóúan kitétel indokolt, hiszen Bochkorék beszéltek már a kínaiak kiirtásáról, a kerékpárosok elgázosításáról, viccelődtek értelmi fogyatékosokon. Igaz, a metróépítőkről eddig semmi rosszat nem mondtak.

A legtöbb szavazatot kapott nevek huszas listáját böngészve kiderül, hogy a tizedik helyen is Bochkorék vannak, sőt a Bumeráng a 13. helyezett névben is szerepel.

Helyezés Névpár Szavazat
1. Boros-Bochkor 739816
2. Fúró Rudi 1.-Fúró Rudi 2. 494277
3. Hacsek-Sajó 434581
4. Forgó-Morgó 95816
5. Stan-Pan 15417
6. Casanova-Don Juan 10608
7. Piedone-Ötvös Csöpi 4488
8. Frédi-Béni 3327
9. Buda-Pest 1770
10. Lali-Bocsi 1623
11. Elõd-Utód 1291
12. Lucifer-Lacifúr 852
13. Bumeráng-Frizbi 790
14. Dávid-Góliát 667
15. Vasgyúró-Kõmorzsoló 581
16. Jockey-Bobby 527
17. Térül-Fordul 461
18. Csongor-Tünde 394
19. Etele-Baross 461
20. Linda-Gilda 231
A húsz névpárra összesen: 1.807.978

A nem különösebben fantáziadús alkotásokat látva talán nem is olyan rossz választás a Boros–Bochkor.

Pedig egy izmos előzsűrizés is volt, a bizottságban Balázs Klárival, Korda Györggyel, és Hajdú Péterrel.

N;
hirdetés
N;