Tizenhét kilométeres buszjáratot indítanak

2007.08.09. 14:21
A BKV a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslatai alapján átszervezte a XVI. kerületi buszok közlekedését. Augusztus 21-étől új járatokat indítanak, régieket megszüntetnek vagy átneveznek, illetve útvonalukat meghosszabbítják.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület már 2005 őszén kidolgozott egy tervet a budapesti buszjáratok racionalizálására, átszervezésére, mondta az Indexnek Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője. Az egész Budapestet átfogó változások XVI. kerületi részleteit közös sajtótájékoztatón ismertették a VEKE-sek a BKV vezérigazgató-helyettesével, Somodi Lászlóval együtt.

A lényeg

A VEKE koncepciójának lényege, hogy a kihasználatlan útvonalakról a buszokat olyan nyomvonalra szervezik át, ahol a nyolcvanas évek óta - amikor a jelenlegi buszhálózat kialakult - jelentősen nőttek a tömegközlekedési igények.

Vitézy szerint a XVI. kerületben óriási szükség volt az átszervezésre, mert jelenleg mindössze a lakosság 40 százaléka tömegközlekedik errefelé, miközben a budapesti átlag 60 százalék körül van.

Nemcsak a XVI. kerületben lesz javulás

A BKV és a VEKE javaslata alapján azonban nemcsak a XVI. kerületieknek javulhat a helyzete. Egy új buszt is indítanak augusztus 21-étől 46-os néven, amely a XV., a XVI. és a XVII. kerületet köti össze. (Térkép és tájékoztató a változásokról a BKV honlapján itt.) A 46-os Rákoskeresztúrról, a XVII. kerület központjából (ahol például a 61E gyorsjárat végállomása van) indul majd, csúcsidőben negyed-, egyébként pedig félóránként.

Az új 46-os másik végállomása Újpalotán lesz, közben pedig a járat érinteni fogja a 73-as buszt a XV. kerületben és a HÉV-et is a XVI. kerületi Veress Péter útnál. A 46-os az egyik leghosszabb budapesti buszvonal lesz a jövőben: 17 kilométert fognak a járművek kacskaringózni a három kerületen át.

Jelentőség

A 46-os jelentősége Vitézy szerint az, hogy ha ezentúl valaki Újpalotáról a "kettővel arrébb lévő" XVII. kerületbe akar eljutni, akkor nem kell a Keleti pályaudvarig beutaznia, vagyis a külső kerületek között eddig hiányzó haránt irányú kapcsolatot alakítanak ki.

Szintén nemcsak a XVI. kerületiek közlekedési lehetőségeit javítja a 177-es busz meghosszabbítása és átnevezése. Eddig ez a járat Rákospalotáról (XV. kerület) indult Rákosszentmihályig, most viszont a meghosszabbított és 231-esre átnevezett járat már egészen az Örs vezér teréig fog közlekedni.

Még egy új járat

244-es számmal még egy új járat indul, amely a Centenáriumi lakótelepet szolgálja majd ki, a lehető legrövidebb úton eljutva az Örs vezér teréig. A 244-es 7-8 percenként jár majd, tehát valódi színvonaljavulást hozhat a kerület közlekedésében.

Az átnevezések közé tartozik, hogy az eddig 76-os gyors járatot 276E-re keresztelik át és egy pluszmegállót is beraknak a vonalra. Vitézy szerint ezzel megkezdődik az a program, amelyet a VEKE javasolt korábban. A piros, illetve gyorsjáratok színeit az elektronikus kijelzők ugyanis ma már nem képesek feltüntetni, ezért E, vagyis expressz értelmű betűvel látják el a gyorsjáratokat. Ez az átnevezési program a XVI. kerületben indul, de hamarosan egész Budapestre kiterjesztik.

Kisszentmihályt is eléri a BKV

A 131-es járat meghosszabbodik a XVI. kerületben, így egészen Kisszentmihályig megy majd el a jelenlegi rákosszentmihályi végállomás helyett. Kisszentmihály egy viszonylag új városrész pár éve, egy-két évtizede alakult ki egy 7-8 utcából álló negyed, magyarázta Vitézy. Kisszentmihályon eddig semmilyen tömegközlekedés nem volt, tehát ez ugrásszerű javulást eredményez a környéken.

Levél Demszkynek

Vitézy most levelet ír Demszky Gábornak, hogy a főpolgármester, illetve a főváros addig ne is engedélyezze ilyen új városnegyedek építését, amíg megnyugtatóan nem rendezik a tömegközlekedési infrastruktúrát.

A VEKE és a BKV javaslatai nyomán nemcsak új járatok indulnak, hanem egy-két régebbi meg is szűnik. Ilyen megszüntetendő vonal a 192-es és a 180-as, amelyet az új és hosszabb 46-os vbált majd ki, illetve a 44-es gyorsjárat. Vitézy hangsúlyozta, hogy megállót nem hagynak kiszolgálatlanul, csupán a járatok menetrendjét és nyomvonalát ésszerűsítik.

Az Ikarusba ma már nem járnak sokan

Így a ma már ritkábban használt útvonalakon csökkentik a buszok számát, hiszen például az Ikarus gyárába mostanában jóval kevesebben járnak, mint a nyolcvanas években. Így a felszabaduló kapacitást olyan nyomvonalakra helyezhetik át, ahol megnövekedtek az igények. Vitézy szerint a mostani racionalizálás után nem csökken a BKV teljesítménye a kerületben, vagyis nullszaldós a járatok átalakításának összeredménye, nem jelent többletterhet a tömegközlekedési vállalatnak.