Most Fodor nyerhet
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A kisebbségi kormány életképessége és a magyar belpolitika jövője szempontjából is fontos lesz az SZDSZ júniusi 7-i elnökválasztása. Míg az SZDSZ változatlanul megosztott a két jelölt, Kóka János és Fodor Gábor között, fontos területeken Fodor van ma jobb pozícióban, véli Török Gábor, a Vision Consulting elemzője. Szerinte már 2007 őszén világos volt, hogy Kóka nem tudja növelni az SZDSZ támogatottságát. Nem segítette célja elérésében az sem, hogy feladta miniszteri pozícióját, pártjának a népszavazási kampány sem hozott eredményeket, így az SZDSZ népszerűsége tovább stagnált, egyes kutatók csökkenést is jeleztek.
Bár már télen téma volt a pártban egy esetleges előrehozott tisztújítás, de csak a tavalyi küldöttgyűlésen történt csalások bebizonyosodása vezethetett oda, hogy Fodor és Kóka is úgy érezte, az elnökválasztáson ő lehet az esélyes befutó. Fodor Gábornak és támogatóinak egyértelműnek tűnt, hogy az elnökválasztás törvényessége megkérdőjeleződött, ami beleillett a Kóka Jánost érintő botrányok sorába, így erősítette a vele kapcsolatos sztereotípiákat.
Később azonban változott a helyzet, amikor a Jüttner-jelentés Fodor Gábor támogatóinak felelősségét állapította meg, ami után Kóka János érezte megerősítettnek párton belüli pozícióját. Fodor és támogatói ezután függesztették fel tagságukat az ügyvivői testületben, ezzel kikényszerítették a rendkívüli tisztújítást. Fodor alternatívájaként rövidesen felmerült Szent-Iványi István neve, hiszen Fodor miniszteri pozíciójával nem fért volna meg a párt vezetése is, nyilatkozta számtalanszor Kóka Jánosról Fodor is.
A koalíciós válság kirobbanásával azonban látszott, hogy ha Fodor nem marad miniszter, az elnöki posztért inkább ő száll majd ringbe, és bár sejthető volt már korábban is, indulását hivatalosan az SZDSZ koalíciós szakításáról szóló küldöttgyűlésén jelentette be. Közben Magyar Bálint magánakciót szervezett, hogy megpróbálja meggyőzni Kuncze Gábort a visszatérésről, ami az elemző szerint nem épült tudatos forgatókönyvre. „Az a vágy, hogy Kuncze Gábor térjen vissza az SZDSZ élére, elementáris erejű az SZDSZ meghatározó politikusai és középkáderei között” – fogalmazott Török Gábor.
Fodor indul nagyobb eséllyel
Magyar Bálint kezdeményezése nem érte el célját, Kuncze nem tért vissza, Kóka azonban kénytelen volt kijelenteni, hogy ő maga is szívesen látná őt újra elnökként, ami saját elnökségét tette kérdésessé. A Magyar indította mozgalom támogatói is szinte mind Kóka támogatói, ami a jelenlegi elnököt olyan helyzetben tünteti fel, mintha saját bázisa is csak második opcióként tekintene rá. Török Gábor mindezzel együtt azt prognosztizálja, hogy ha mérsékelt előnnyel is, de Fodor Gábor nyeri az elnökválasztást.
Alapvetésként abból indul ki, hogy az SZDSZ, akárcsak tavaly, megosztott, de míg Kóka pozíciói érdemben nem változtak, Fodor egy-két területen javítani tudott. Míg Kóka támogatói Kuncze helyzetbe hozásával elbizonytalanodhattak, addig a Fodor mögött állók megerősödhettek álláspontjukban. Megjegyzi azért azt is, hogy a zsigeri Fodor-ellenesség az SZDSZ széles rétegeiben erősen tartja magát.
Török fontos befolyásoló tényezőnek tartja az elnökválasztás kimenetelében, hogy Kóka legfontosabb ígérete, a liberálisok sikerre vezetése elmaradt, a menedzser-szervezőről egy év alatt bebizonyosodott, hogy nem tudja növelni a párt támogatottságát. Ezzel párhuzamosan Fodor környezetvédelmi miniszterként sikereket ért el, amivel növelte népszerűségét, és ledolgozta versenyhátrányát.
A küldötteket befolyásolja majd az is, hogy az elmúlt egy évben átrendeződtek az erőviszonyok a párton belül. Tavaly a pártot irányító nagy öregek egyértelműen Kókát támogatták, mára azonban megszűnt ez az egység, és a még létező támogatás mértéke is jelentősen csökkent. 2008-ra Kuncze Gábor és Pető Iván alig nyilatkoznak még a párt belső nyilvánossága előtt is, és bár várhatóan Kókát támogatják majd, ennek jelentősége kisebb lesz.
Magyar Bálint Kuncze visszahívásával ismerte el nyíltan, hogy másodrendű jelöltnek tekinti Kókát, Horn Gábor pedig nem titkoltan egyre távolodik Kókától, megszólalásaiból egyértelműen kiderül, hogy semlegességre törekszik, amivel Kóka egy befolyásos támogatóját veszítheti el, vélekedik Török Gábor.
A két tábor is megosztott
A két elnökjelölt megosztott csoportok élén áll: Fodor táborában megférnek a koalíciót ellenző Szent-Iványi és a koalíciót visszaállítását támogató megyei elnökök is, Kóka támogatói között megtalálhatóak a koalíció mellett kardoskodók (például Sándor Klára) is, de Kóka épp a koalíció felrúgására építi politikai karakterét.
Éppen ezért kiszámíthatatlan, hogy a jövőben melyik elnökjelölt hogyan működne együtt az MSZP-vel. Ha Fodor elnökként folytatná pályafutását, miniszteri posztot nem vállalhatna, így nem feltétlenül támogatná a koalíciót sem, Kóka pedig megpróbálhatná vidéken elveszített pozícióját egy új koalíció megkötésével visszaszerezni, prognosztizálja Török Gábor. Fodor a három lehetséges forgatókönyv (új koalíció, előrehozott választás, kisebbségi MSZP-kormányzás) közül a kisebbségi kormányzást tartja a legrosszabbnak, szerinte az előrehozott választás is jobb lenne.
A rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésen tehát a tavalyihoz hasonló forgatókönyv várható: egyelőre Kóka János és Fodor Gábor jelezték indulási szándékukat, de a jelölések hivatalos határideje csak május 25-én jár le. A megyei szervezetekben megkezdődtek a választmányi ülések, amelyeken a testületek kialakítják álláspontjukat arról, hogy melyik elnökjelöltet támogatják. Ahhoz, hogy valaki pályázhasson az elnöki posztra, 100 párttag, 15 helyi szervezet, illetve három megye jelölésére van szüksége.
Az utolsó szavazásokat pénteken tartják, Budapesten és Hajdú-Bihar megyében így még nem nevezték meg a jelölteket, Baranyában nem is akarnak állsát foglalni. A többi megyében azonban csütörtökig estig lezárultak a jelölések, melyek alapján Fodort 12, Kókát 9 megye támogatja. Az idei tisztújításon szigorodtak a jelöltállítás szabályai, így a választmányoknak lehetőségük van arra is, hogy akár mindkét elnökjelöltet vagy 12-nél több ügyvivőjelöltet támogassanak. Ezzel a lehetőséggel eddig négy megye élt: Pest, Bács-Kiskun, Szabolcs és Nógrád.
Magyart és Demszkyt nem jelölték ügyvivőnek
A pártelnök mellett megválasztanak még 12 ügyvivőt, és döntenek az országos tanács 20 tagjáról is. Szokatlan módon a két jelölt nem kizárólag házon belül kampányol az általa javasolt ügyvivők mellett, idén a nyilvánosság is megismerheti, Kóka és Fodor kiket látna szívesen az ügyvivői testületben. Mindkét elnökjelölt kilencfős listát állított össze, meglepetés, hogy Kóka eddig egyik legerősebb támogatójának számító Magyar Bálint nem szerepel a jelenlegi elnök listáján, illetve hogy egyik listán sem olvasható Demszky Gábor neve. Léderer András, az Új Generáció elnöke, aki Fodor Gábor egyik ügyvivőjelöltje, hangsúlyozta, hogy az ifjúsági szervezet ismét nem foglal állást egyik elnökjelölt mellett sem.
Fodor Gábor ügyvivőjelöltjei
Béki Gabriella, Bőhm András, Csőzik László, Gulyás József, John Emese, Kovács Kálmán, Léderer András, Szent-Iványi István, Velkey Gábor
Kóka János ügyvivőjelöltjei
Eörsi Mátyás, Ercsényi Ferenc, Gusztos Péter, Hankó Faragó Miklós, Horn Gábor, Lakos Imre, Skaliczky Andrea, Világos Gábor, Wittinghof Tamás
Az elnökjelöltek programjai már szintén ismertek. Kóka János regnáló elnökként egyelőre nem mutatott be új terveket, tavalyi, részletesen kidolgozott programja (pdf) továbbra is elérhető weboldalán. Fodor Gábor a kampány elején mutatta be elnöki programját, amelynek leghangsúlyosabb pontjai között megtalálható a párt támogatottságának növelése egy nyílt SZDSZ-szel, valamint a koalíciós esélylatolgatás. Fodor szerint sem a kisebbségi kormányzás, sem az előrehozott választás nem szolgálja az ország érdekét, egy új koalíció pedig csak mindkét párt megújulásával képzelhető el.
Fodor a kampányban ismét hangsúlyt fektet internetes jelenlétére, majd egy év szünet után visszatért blogjára, bár csak annyit közölt, hogy a blog elköltözött, a folytatásban pedig már stábja is részt vesz. Az új blogon a kampány részleteiről lehet majd olvasni.