Gyurcsány már a 2010-es választásra készül

2006.09.09. 14:49
Akadt, aki a Gyurcsány-csomag elleni fellépésre buzdított azon az ópusztaszeri szocialista "népi baloldali" összejövetelen, amelyre meghívták a miniszterelnököt is, de a többség inkább összefogást szorgalmazott. A kormányfő a kritikát az asztalról lesöpörte, és már a négy év múlva esedékes választásról elmélkedett.

Nem egyértelműen baráti - jóllehet MSZP-s - hallgatóság előtt mondott húszperces beszédet Gyurcsány Ferenc Ópusztaszeren, aki az MSZP népi baloldalához tartozó párttagok meghívására hivatalos kampánykörútját megtoldva szombaton villámlátogatást tett a nemzeti emlékparkban. Az MSZP népi baloldala - a társadalompolitikai tagozat - a szocialistáknak az a része, amely a rendszerváltás előtti reformszocialisták utódainak tekinti magát, és időnként az MSZP hivatlos álláspontjával szemben kialakított véleményével hívja fel magára a figyelmet (a kettős állampolgárságról szóló népszavazás idején például az igenre buzdítottak).

A radikalizmus árnya

A történeti hűség kedvéért meg kell említenünk, hogy szombaton a felszólalások sorát nem Gyurcsány Ferenc kezdte, a miniszterelnök az utolsó előtti volt. A kormányfő beszéde röviden az alternatíva nélküli nemzeti progresszióról szólt, amelynek az ellentéte a nemzeti radikalizmus, és amit Magyarországon - az MDF nélkül - az ellenzék képvisel (bár a radikalizmus árnyat vet a jobboldal polgári, konzervatív részére is, jegyezte meg a miniszterelnök).


A kormányfő elgondolkodik

Gyurcsány úgy látja, a jobboldal (a nemzeti, a keresztény, a népi és a szélsőjobb) hagyatéka, hogy nem tudja a nemzetit és a progressziót összehangolni, ezért a ma kérdéseire radikális választ ad. Mi a nemzeti radikalizmus? A "demokratikus parlamentarizmus relativizálása", a "piacszkeptikus etatizmus", a "szociális illúzióra építő populizmus", a "fensőbbrendűség" - sorolta. A felsoroltak ellentéte pedig az, amit az MSZP képvisel.

A kormányfő szerint a radikalizmus következménye, hogy - mint például Lengyelországban - belső és külső ellentmondásokkal terheli az országot. Modernizációs válasz a baloldalon fogalmazódik meg, mondta, jóllehet a "fő áramba" három pártot sorolt: az MSZP-t, az SZDSZ-t és az MDF-et. Gyurcsány kifejtette, hogy a modernizációnak nincs alternatívája, az legalábbis semmiképpen sem az, hogy "utcai heccbrigádok síppal, dobbal nemet mondanak" mindenre, amit a kormány kezdeményez.

Három év múlva meg lesz a többség

A kormányfő szerint politikájának választási kockázata van, de "nehéz vitákban" ehhez a politikához négy év múlva a többséget meg lehet szerezni. Az alább olvasható, de még a felszólalás előtt elhangzott kritikákra a kormányfő annyit reagált, hogy "súlyos hibát követ el a népi baloldal, ha a modernizációban csak a konfliktust látja".

Alföldi Albert parlamenti képviselő megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás után 16 évvel a nemzetnek nem szabad tovább széthúznia, és hogy nyomatékot adjon szavainak megemlítette, hogy a helyszínt is ennek megfelelően választották ki, Ópusztaszer a nemzeti egységet szimbolizálja, mondta.


Nemzeti radikális vs. nemzeti progresszív

Kósa Ferenc az elmúlt ciklus szintén szocialista képviselője egy személyes példán vezette le a kormányfőnek, hogy ma Magyarországon valakik számára "káros, gyanús, veszedelmes", ha két politikai oldalhoz tartozó politikus jól megérti egymást. Szerinte a Duna Tv Törzsasztal nevű műsorából őt és Martonyi János fideszes képviselőt tavaly azért tették ki, mert "még ha nem is értettünk mindenben egyet, a műsor után kezet tudtunk fogni".

Hitelét veszti

A népi baloldal ügyvivője, Sipos József viszont a kormányzattal szemben "radikális" kritikát fogalmazott meg. Kijelentette, hogy három millió szegény érdekében az MSZP-nek el kell utasítania a Gyurcsány-csomagot. "Az MSZP népi baloldali szárnya hitelét veszíti, ha a kormány mögé áll" - jelentette ki, és azt is hozzátette, hogy a "társadalmi feszültséget felhasználva" a kormányra "nyomást kell gyakorolni", hogy az "intézkedéseket korrigálják". Szerinte egészen pontosan "plebejus demokratikus korrekcióra van szükség".

Ezután Géczi József Lajos parlamenti képviselő felszólalásából annyit jegyeztünk fel, hogy a "szociáldemokrácia és a népi baloldal szövetségét újra meg kell erősíteni a párton belül". Továbbá arra is rámutatott, hogy a Medgyessy-kormány a "társadalompolitikai és gazdaságpolitikai lépéseit nem egyeztette össze", viszont a mostani kormány éppen ezt teszi, de már így is elképesztő késésben van. Végül kijelentette, hogy a "pártok között nemzeti megegyezésre jelenleg nincs esély". Az őt követő Simon Gábor, az MSZP országos választmányi elnöke viszont azt mondta, "párbeszédképtelenség" van a pártok között, de "nemzeti megegyezésre van szükség".

A rendezvényt követően a kormányfő konvojával Bács-Kiskun megyei kampánykörútra indult.