További Külföld cikkek
- Nem tetszik az oroszoknak, hogy Donald Trump rátenné a kezét Grönlandra
- Trump csapata olyan javaslattal állhat elő, ami alapjaiban változtathatja meg a háborús helyzetet
- Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
- Börtönt megjárt embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- Többen életüket vesztették egy hindu templomnál kitört tömegverekedésben Indiában
Egyszerre több helyen
Az amerikai politikusok közben folyamatosan arról nyilatkoznak, hogy teljesen bizonyosak az iraki vegyi- és biológiai fegyverek létezésében. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint fontos, hogy Irak az ENSZ-határozat minden pontját betartsa. Hozzátette, hogy Iraknak vannak tömegpusztító fegyverei, ezért két út áll előtte: vagy beismeri, vagy folytatja a rejtegetést. Ari Fleischer fehér házi szóvivő szerint hasznosabb lenne a fegyverzetellenőrök vizsgálódása, ha párhuzamosan több helyet is át tudnának kutatni, így kisebb lenne az esély kijátszásukra. Hans Blix, a nemzetközi erők vezetője egyelőre elutasította a javaslatot.
A Fehér Ház szóvivője egyelőre nem közölte, hogy a Bush-kormányzatnak milyen bizonyítékaik vannak. Egyesek szerint ezzel Irakot arra akarják kényszeríteni, hogy ők találják ki, mit tudnak az amerikaiak. Ha ugyanis Irak hamis adatokat közöl az ENSZ-szel, akkor az Egyesült Államok az általa feltételezett rejtekhelyekre irányíthatja a fegyverzetellenőröket. Ezzel pedig felgyorsíthatja a Husszein-rezsim elleni lépéseket. Az Egyesült Államok már felszólította az ellenőröket, hogy gyorsítsák az ellenőrzést.
Ürügy a háborúra
A határidő szorít. A Biztonsági Tanács 1441. számú határozata szerint Iraknak vasárnapig kell teljes és pontos feltáró nyilatkozatot tenni tömegpusztító, így vegyi- és biológia fegyvereiről. Az iraki vezetés eddig tagadta ezek létezését, és azt állítja, hogy az Egyesült Államok ezen ürüggyel kíván háborút indítani.
Amikor az iraki vezetés aláírta az 1991-es öbölháború tűzszüneti egyezményét, akkor elfogadta, hogy megsemmisítik a tömegpusztító fegyvereket. Négy évvel később egy magas rangú iraki vezető elismerte, hogy országa vegyi- és biológiai fegyvereket gyárt. Az ENSZ fegyverzetellenőrei utoljára 1998-ban vizsgálódtak az országban, amikor bizonyos berendezéseket kettős hasznosításúnak - polgári célokra és tömegpusztító fegyverek gyártására egyaránt alkalmasnak - minősítettek.
Halálos fegyver
A CNN információi szerint hatféle vegyi- és biológiai fegyvert gyártottak eddig a közel-keleti országban. Ezeket utoljára a nyolcvanas években, az Irán elleni háborúban vetették be. A mustárgáztól a bőr felhólyagosodik. A tabun ideggáz, izzadást, nehéz légzést, izomgörcsöt okoz, következményei halálosak. Megegyező a hatása a szarinnak, az egy fokkal súlyosabb cikloszarinnak és a VX-nek. Az Irak által az iráni háborúban használt legenyhébb biológiai fegyver a CS típusú könnygáz, amely nem halálos.