Embertelen és csodás, amit műveltek

2006.08.21. 12:06
A magyar kajakosnők gondoskodtak arról a szegedi világbajnokságon, hogy más nemzet ne szerezzen első helyet, csak ők. Ilyenre még sohasem volt példa, mind a kilenc itthon maradt. A győztesek megköszönték edzőjüknek a kemény munkát. Kammerer Zoltán olimpiai aranyat ígért társának, ezért ott lesz Pekingben. A hazai szövetség elnöke, Bartáth Etele embertelen és csodás jelzővel illette a történteket. A kapitány, Angyal Zoltán szíve szerint a nézőknek adná a tizenharmadik aranyat, és úgy véli, a tökéletesnél is jobban felkészültek a versenyzők.

A magyar kajakosok és kenusok olyat tettek a szegedi kajak-kenu világbajnokságon, amire csak magyar kajakosok és kenusok lehetnek képesek, felülmúlták a közel két hónappal ezelőtti Európa-bajnokság kivételes eredményét, a tíz aranynál most kettővel többet szereztek. Különösebben nem foglalkoztatta őket, hogy a kínaiak áttöréssel riogattak, hogy mindenki a magyarokat akarta legyőzni, ismételten bebizonyították: Magyarország külön kategória a sportágban.

Húsz perces különbség a két duplázás között

Elsősorban a nők emelkedtek ki, hiszen mind a kilenc aranyat megnyerték, és most lehet igazán sajnálni, hogy a pekingi olimpián csak három aranyat osztanak ki.

Az éremtáblázat:
MAGYARORSZÁG 12 2 4
Németország 4 9 2
Oroszország 4 1 1
Lengyelország 1 3 2
Fehéroroszország 1 1 3
Csehország 1 1 1
Svédország 1 - 1
Szerbia 1 - 1
Mexikó 1 - -
Szlovákia 1 - -
Kanada - 3 1
Ukrajna - 2 2
Kína - 1 3
Nagy-Britannia - 1 -
Olaszország - 1 -
Spanyolország - 1 -
Szlovénia - 1 -
Litvánia - - 2
Románia - - 2
Finnország - - 1
Új-Zéland - - 1

Janics Natasa és Kovács Katalin pedig önmagában is rekordot döntött, hiszen hat arannyal fejezték be az Eb után a világbajnokságot is - párosban és négyesben mindent megnyertek -, és ugyanabban az évben tizenkét aranynál többet lehetetlen begyűjteni. Klasszisukat, egyszersmind páratlan képességeiket jelzi, húsz perc alatt nyerték meg a párost és négyest mind ötszázon, mint kétszázon. Nem mellékesen ők ketten lettek az egész vb-történet legeredményesebb versenyzői.

Janics azt hitte, veszítettek

Janics Natasa persze nem lenne az, aki ha nem tenné emlékezetessé a győzelmét. Az ötszáz négyes sikere után mérgében hatalmasat csapott a hajóra, mert úgy érezte, nem nyerték meg, és a három éve tartó nyeretlenségi átok továbbra is sújtja a magyar kvartettet. A centik azonban a magyarok javára döntöttek. "Ez volt az egyetlen alkalom, amikor fájt az alkarom, kapkodtunk, és nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot" - ismerte be önkritikusan Janics.

A négyes kormányosa, Paksy Tímea a futam előtt észrevette, hogy a hajó végén lévő kormánylapát megsérült, emiatt kissé nehezebben eveztek. A lányok a bemelegítésnél kiszálltak a hajóból, Paksy saját bevallása szerint "megbuherálta", illetve csak próbálta volna, mert nem sikerült kiegyenesítenie. A többieknek viszont azt mondta: minden rendben, hogy ők ne legyenek még feszültebbek.

Nem úgy ment a hajó, mégis nyertek

Paksy amúgy egyéniben először nyert a felnőttek között - a legfölényesebb győzelem az ő nevéhez fűződött -, ezért fülig érő szájjal ült be a kétszázas négyes előtt a hajóba.

Kovács Kati ehhez csak annyit tett hozzá: ő a hajóban egyáltalán nem érezte, hogy veszíthetnek, de az elején tudatosult benne, hogy nem úgy fut a hajó, mint korábban, az edzéseken.

Megköszönték a kemény munkát

A lányok edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin villámértékelést tartott. "Jól érzem magam, mert amit elterveztünk, azt végre tudtuk hajtani, a száz százaléknál többet nem lehet adni. Jól érzem magam, mert ilyen versenyzők között, nem is érezhetem rosszul magam. Minden elismerésem a tanítványaimé, akik a sikerek után megköszönték a kemény munkát."

"Kati néni" nem hatódott meg, nem könnyezett, mint például Janics Natasa a dobogó tetején - csukott szemmel sírt a balsorsnál -, de elismerte, izgult kissé, különösen a sprintszámoknál.

Benedek, a kajakkirálynő

Az ezren és ötszázon is győztes Benedek Dalma nem tartozik Fábiánné égisze alá, őt Simon Miklós készíti fel. Benedek bevallotta, hogy az ötszázas győzelme "jobban fájt", mint ezres, a végén már számolta a csapásokat, mennyi van hátra. "Még csak barátkozom a kajakkirálynőség gondolatával" - értékelte saját teljesítményét. Mindazonáltal Janics és Kovács komoly riválist kapott a 2008-as olimpiai kiküldetésért vívott harcban.

A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán a vasárnapi bronzérem után nem volt elkenődve, bár nem tudtak a győztes németek közelében maradni. Az eddig a következő olimpiai részvételről visszafogottan nyilatkozó Kammerer most már határozottabb volt. "Kucsera Gabi már teljesítette, amit vállalt, világbajnoki címmel gazdagított engem. Mivel az egyezségünk úgy szólt, hogy én cserébe egy olimpiai aranyhoz segítem hozzá őt, most már rajtam a sor" - foglalta össze.

Pekingben fordulhat a kocka

Hozzátette, az ezer sikeressége megmutatta, leginkább arra készülnek majd, de ebben az ötszáz csak segíthet, így azt sem hanyagolják el. Kivált, mert a németek és köztük egyre kisebb a távolság, és bízik benne, hogy Pekingben fordulhat is a kocka.

Párja, Kucsera Gábor helyeselt, de ő a már a pihenésről, és a feltöltődésről is beszélt, és másfél hónapot szentel erre az életéből.

Embertelen

A hazai szövetség elnöke, Baráth Etele is értékelte a látottakat: "a magyarok teljesítményének megítéléséhez egy külföldi szakember véleményét hívom segítségül. Az olasz szövetség elnöke azt mondta: szerinte minden világbajnokságot Szegeden kellene rendezni addig, amíg más nemzetek szövetségei meg nem tanulják, hogy egy világverseny elsősorban a versenyzőkről és a közönségről szól."

"Katiék terhe embertelen, csoda, amit a vízen művelnek, de nem csak ők nyújtanak hihetetlen sportolói teljesítményt. Jó volna összeszámolni, hogy hány magyar versenyző megy haza éremmel erről a világbajnokságról" - fogalmazott.

Angyal az atmoszféra hatása alá került

A szövetségi kapitány, Angyal Zoltán mondandója is bővelkedett a dicsérő jelzőkben, és rögtön azzal kezdte, hogy valamennyi versenyző előtt megemeli a kalapját, a sikeresek előtt pedig meg is lobogtatja.

"Mondtam az elején, hogy mennyire nehéz dolgom van akkor, amikor az újságírók arról faggatnak, mennyi aranyat nyerünk. Szerencsére a hat tényleg túlzott kishitűségemről árulkodott, a tizenkettő azonban váratlan, de ez is csak azt bizonyítja, hogy tökéletesen, vagy még annál is jobban felkészültek a versenyzők" - magyarázta, nem leplezve, hogy az atmoszféra hatása alá került, kapitánysága alatt immár harmadszor.

Öröm és ódzkodás

Kiemelte még: a női kajaknégyes úgy ment, hogy a lányok tudták, valami nincs rendben a hajóval, ezért is klasszisokra vall a győzelmük. Rendkívül örült, hogy hat olimpiai számban is sikerült nyerni, egyúttal ódzkodott attól, hogy Peking előtt bárki is úgy számoljon, ez a termés könnyen megismételhető.

Bízik benne, hogy a kenus Kolonics György újabb lökést kap ettől a sikertől, és folytatja, Horváth Gáborhoz vagy Vereckei Ákoshoz hasonlóan. "A négyes csodát tett, fantasztikusan küzdöttek, remélem együtt maradnak, érzik, hogy nagy esélyük van a kijutásra, ott is lesznek Kínában, és sikeresen szerepelnek. Kammerer és Kucsera nagyon meggyőző volt, szép jövője van együttműködésüknek."

Kialakult az olimpiai csapat gerince

"Amikor Kolonics Gyuriék az első napon megnyerték az ezer métert és Benedek Dalma diadalmaskodott ötszáz méteren már sejtettem, hogy nagyon eredményes világbajnokság van készülőben. Vannak a csapatnak olyan meghatározó egyéniségei, akiknek szereplése meghatározhatja az egész csapat produkcióját. Úgy érzem, ezen a világbajnokságon kialakult az olimpiai csapat gerince. Bízom benne, hogy már a jövő évi duisburgi kvalifikációs világbajnokságon sikerül majd megszerezni mind a tizenkét számban az indulási helyet a pekingi olimpiára" - összegzett.

Kifejtette még, hogy a hazai szurkolók kiérdemelték a tizenharmadik aranyérmet.