Kétgólos hátrányból nyert a magyar hokiválogatott

2007.04.20. 09:17
A szlovéniai divízió I-es világbajnokság negyedik meccsén a magyar válogatott rosszul kezdett Nagy-Britannia ellen, emberelőnyben is gólt kapott, aztán nagy alázattal és nagy akarattal játszva fordított, és némi szerencsével 4-2-re nyert. A záróharmadban Ladányi pazar gólja valamint Palkovics fonákja döntött.

A magyarok abban a tudatban léptek az eddig győzelmet elkönyvelő britek ellen pályára, ha nyernek, akkor legrosszabb esetben is a második helyen zárják a tornát. Persze ehhez az is kellett, hogy a szlovénok este 7-1-re verjék a japánokat.

Kétgólos hátrány lett félidőre

Enyhe magyar mezőnyfölényt hozott az első negyedóra, mindkét kapu előtt adódtak ziccerek, de ezek kimaradtak. A tizenhetedik percben kissé váratlanul vezetést szerzett a szigetországi gárda: Hand középre adását az előre lopakodó Watkins óriási erővel zúdította a jobb felső sarokba, Szuper botos kezére jött a védhetetlen lövés.

A második harmadban kettős emberelőnybe került Pat Cortina szövetségi kapitány serege, azonban a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, és szimpla hátrányban Phillips kiugrott, lehagyta a magyar bekkeket, majd Szuper lába között csúsztatta a pakkot a kapuba.

Ladányi átvette és bebombázta

Ezt követően még nagyobb sebességre kapcsolt a magyar válogatott, és 2:36 perc alatt egyenlített. Előbb Peterdi perdített Ocskay elé, aki szólóból nem hibázott. Aztán késleltetett kiállítás alatt Jánosi átadását Majoross kapásból vágta a léc alá.

A folytatásban majdnem újból vezettek a britek: egy hatalmas lövés kipattant - de csak a későbbi visszajátszásokból látszott, hogy gól volt. Hamarosan viszont Ladányi látványos gólt, miután Vas kidolgozta neki a helyzetet, korcsolyával átvette a pakkot, és a botos kézre lőtte a kapuba. A hajrában Palkovics egyedül ment végig a pályán, majd fonákkal a brit kapus lába között talált be, nem kis szerencsével.

A legnagyobb siker megismétlése előtt

A pénteki szünnap után a magyarok szombaton fél öttől a japánok ellen játszanak, lehet, hogy már tét nélkül. A második hely a magyar válogatott legnagyobb sikere lenne, jóllehet ezt egyszer már elérte.

Jegyzőkönyv:
Magyarország - Nagy-Britannia 4-2 (0-1, 2-1, 2-0)
gól: Ocskay (32.), Majoross (35.), Ladányi (50.), Palkovics (57.), illetve Watkins (17.), Phillips (28.)
Litvánia-Románia 5-2 (1-1, 2-0, 2-1)
Az állás: 1. Szlovénia 9 pont/3 mérkőzés (18-2) 2. Magyarország 9/4 (16-10) 3. Litvánia 6/4 4. Japán 5/3 5. Nagy-Britannia 3/4 6. Románia 1/4