Szávay: Az egész galaxisban nincs nálam boldogabb

2007.09.24. 15:15
Tíz évente egyszer, ha előfordul rangos torna döntőjében, hogy a későbbi győztes 1:5-ről hat gémet nyerve fordít a második szettben, közben meccslabdát második adogatásból ütött ásszal hárít. Majd ezek után kitart a lendülete a döntő szettre, és nyer. Szávay Ágnes megtette, élete legjobb játékát nyújtotta, élete legnagyobb versenyét nyerte meg Pekingben. "Mindig fel kell állni" - mondta utána.

A pekingi 600 ezer dollár összdíjazású tenisztornán győztes Szávay Ágnes a huszadik helyre lépett előre a világranglistán, emellett 88 200 ezer dollárt, mintegy 16 millió forintot kapott. A szerb Jelena Jankovic legyőzése bónuszpontot ugyan nem hozott neki, de önbizalmának mindenképpen jót tett, hogy a világ harmadik legjobb játékosát verte. Ellene lemérhette képességeit, és riválisa nyakfájdalmakra panaszkodott, régi közmondás a sportban: egészséges ellenfelet még nem győzött le senki.

A következő cél is közel

Szávay először azt tűzte ki céljául idénre, hogy kerüljön a legjobb harmincba, miután ezt már a nyár végére elérte, úgy módosított: olyan helyezést szeretne megszerezni, amelyik garantálhatná, hogy az ausztráliai, januári Grand Slam-tornán a jobb kiemeltek között legyen. Ez a pekingi győzelem akár már erre is jó lehet, mert ha többen visszalépnek előle, akkor mindenképp a legjobb tizenhat között emelik ki.

Szávay győzelme képekben

A decemberben tizenkilenc éves sportoló ugyanakkor idén még négy tornát vállalt, és jövő heti szöuli győzelme már nem is lenne meglepetés - bár Venus Williams az első kiemelt, őt kellene vernie, második kiemeltként. De a pekingi kettes besorolású torna volt, míg a dél-koreai négyes.

"A győzelem felülmúlta az álmaimat. Emlékszem, amikor juniorban győztem a Roland Garros-on, úgy éreztem, hogy nincs nálam boldogabb ember a világon. Hát most úgy érzem, hogy az egész galaxisban sincs" - írta blogján.

Mindig visszafogott és reálisan értékelő edzője, Kuhárszky Zoltán szerint most játszott a legjobban. Pedig közel állt ahhoz, hogy a második szettben befejeződjön a találkozó, hiszen Jankovic 5:1-re vezetett, Szávaynak pedig a második adogatása jött. A szerb pedig alighanem arra gondolt, hogy ezt most letámadja, és befejezi a meccset.

"Arra gondoltam, nem szabad így befejezni, ennél többre vagyok képes. A másodikra ütött ász nagyon belehozott a játék ritmusába." Nem először ütött másodikra ászt, a világranglistán hetedik orosz Nagyja Petrova ellen is megmutatta a US Openen, hogyan kell.

A csavart szerva

"Baromi jó érzés" - mondta erről, miután hazatért az amerikai bajnokságról, amelyik után azt is állította, éhes maradt. A szerva titkáról elárulta, hogy ezt inkább pörgeti, mintsem erőből üti, de erő is van benne, azért elérhetetlen. A női mezőnyben elvétve akadnak, akik ezt képesek megtenni, a férfiaknál Goran Ivanisevic kergette ezzel őrületbe ellenfeleit.

"Mindenkinek üzenem, nincs lehetetlen és vesztett meccs, mindig fel lehet és kell állni" - adott jótanácsot valamennyi szurkolójának, sportolónak.

A szöuli torna után még marad Ázsiában, hiszen Tokióban is játszik még, majd október közepén tér vissza Európába, előbb Zürichben, majd Linzben játszik.