Annusék miatt bűnhődhetnek a magyar sportolók

2007.10.24. 14:18
Nyolc napot adott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a magyarnak, hogy fizesse ki az aranyérmeiktől megfosztott két magyar atléta, Annus Adrián és Fazekas Róbert perköltségét. A két szombathelyi sportoló már megkezdte a törlesztést, de ha nem fizetnek, akkor hiába vívják ki az olimpiai részvételt, nem mehetnek.

Tavaly október végén ugyan megkezdte perköltségének törlesztését az athéni olimpiai aranyérmétől megfosztott Annus Adrián és Fazekas Róbert, de még mindig tartozik a svájci Sportdöntőbíróságnak (CAS). Legalábbis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nyilvántartása szerint, mert a NOB felszólította a múlt héten a hazai olimpiai mozgalom irányítóit, hogy nyolc napon belül ki kell egyenlítenie a számlát.

Miután a két dobóatléta pert indított kizárásuk után a NOB ellen és veszített, a perköltség 35 ezer svájci frankra rúgott, ebből ötezret tavaly, egymillió forintnak megfelelőt pedig szerdán már kifizetett a két érintett.

A fennmaradó közel huszonötezret - a négymillió forintot két évvel ezelőtti árfolyamon sem éri el az összeg - is napokon belül meg kellene tenniük, hogy ne sújtsák társaikat, illetve a szövetséget.

"Nagyjából most tartunk a 35 ezer svájci frankos összeg felénél, bízunk benne, hogy a hó végéig, illetve egy-két héten belül sikerül a teljes összeget törleszteni" - mondta az MTI-nek Fazekas Róbert.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a nemzetközitől általában évi negyvenmilliós támogatást kap, és amennyiben a két versenyző nem törleszti adósságát, ebből a támogatásból vonja le a NOB a kérdéses összeget, vagyis meg sem kapja a hazai szervezet, így kiosztani sem tudja mások között.

A MOB ugyanakkor szankcionálhatja a Magyar Atlétikai Szövetséget, egyben a két sportolót is. Ha Fazekas és Annus kivívják az olimpiai részvételt - ettől idei eredményeik alapján távol álltak, igaz sérülések is hátráltatták őket -, de nem fizetnek, akkor a MOB közgyűlése vélhetően nem támogatja pekingi részvételüket.

Fazekastól és Annustól viszont a MOB nem követelheti vissza a korábban folyósított támogatásokat, mert a 2003-ban kötött szerződésekben nem rögzítették ezt a pontot. A mostani kerettagok viszont már olyan szerződést írtak alá, hogy a MOB-tól kapott valamennyi támogatást vissza kell fizetniük, különben a szervezet ezt visszaperli tőlük.

A MOB közgyűlése azt is elfogadta, hogy az a sportoló, aki olimpián doppingvétséget követ el, sem sportolóként, sem sportvezetőként, edzőként többet nem lehet a csapat tagja.