Megdőlt Egerszegi Krisztina világcsúcsa
A zimbabwei Kirsty Coventry 2:06.39 perccel új világcsúcsot úszott női 200 méter háton az egyesült államokbeli Columbiában. Ezzel megdöntötte Egerszegi Krisztina 1991. augusztus 25-e óta élő, Athénban felállított 2:06.62-es rekordját. Az ötszörös olimpiai bajnok magyar klasszis ideje egészen mostanáig a második leghosszabb, még érvényes világcsúcs volt.
Kiss László, Egerszegi Krisztina mestere, a válogatott szövetségi kapitánya csalódottan reagált a hírre, hogy megdőlt egykori tanítványának több mint 16 évet megélt világrekordja.
"Őszintén szólva sajnálom, sőt be kell vallanom, nagyon nem jó érzés, hogy ez bekövetkezett. A szívem egy darabja volt ez a csúcs, miközben persze tisztában voltam vele, hogy egyszer majd ezt is megdöntik, hát most megtörtént. Amúgy Egér is számított erre, a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságon, Debrecenben éppen erről beszélgettünk. Annyi vigaszom lehet az egészben, hogy az új rekordert is Krisztinának hívják" - mondta Kiss László az MTI-nek. (A kis betűkülönbségre nem figyelt föl.)
A legrégebben élő rekord az amerikai Janet Evans nevéhez fűződik: ő 1989. augusztus 20-a óta 8:16.22 perccel tartja a női 800 méter gyors világcsúcsát.
A női 200 méteres hátúszás világcsúcs-fejlődése
2:15.46 p: Birgit Treiber (NDK-beli), 1975.07.25. Cali (Kolumbia)2:14.41: Antje Stille (NDK-beli), 1976.02.29. Kelet-Berlin
2:13.50: Stille, 1976.03.13., Tallin
2:12.47: Treiber, 1976.06.04., Kelet-Berlin
2:11.93: Linda Jezek (amerikai), 1978.08.24., Kelet-Berlin
2:11.77: Rica Reinisch (NDK-beli), 1980.07.27., Moszkva
2:09.91: Cornelia Sirch (NDK-beli), 1982.08.07., Guayaquil (Ecuador)
2:08.60: Betsy Mitchell (amerikai), 1986.06.27., Orlando
2:06.62: EGERSZEGI KRISZTINA,1991.08.25., Athén
2:06.39: Kirsty Coventry (zimbabwei), 2008.02.16., Columbia (Egyesült Államok)