Ukrajna–Magyarország 3-1
A telt házas harkivi világbajnoki pótselejtezőn a magyar futsalválogatott 3-1-es vereséget szenvedett a továbbjutásra esélyesebb Ukrajnától, tájékoztatta az Indexet Ragadics Ferenc, az MLSZ futsalbizottságának alelnöke. A félidőben 1-0 arányban a házigazdák vezettek, a második félidő elején a 22. percben Gyurcsányi egyenlített.
A 32. percben szerencsétlen gólt kapott a magyar válogatott: az oldalberúgással játékba hozott labda Sivák hátáról pattant az egyébként remekül védő, a világválogatott Balázs Zoltánt jól helyettesítő Tóth Gyula kapujába. 20 másodperccel a vége előtt egyenlíthetett volna a magyar válogatott, de Sivák három méterről lőtt az üres kapu fölé, a kontrából pedig az ukránok megszerezték harmadik góljukat.
Ragadics szerint a bírók erősen megfújták a hazai pályát az ukránoknak, a kétszer húsz perc alatt nem adtak meg a magyaroknak egy büntetőt, és a szabálytalanságok megítélése sem volt objektív.
Az alelnök szerint a 2-2 lett volna a reális eredmény, nem véletlen, hogy az ukránok örültek a 3-1-nek a lefújás után. A harkivi sportcsarnokban 3000 néző előtt remek hangulatú, sportszerű mérkőzést játszottak, a magyarok csapatként nagyon jók voltak, Tóth remekül védett, de a rossz helyzetkihasználás miatt vereséget szenvedtünk.
A magyar válogatott hétfőn az ukránok mulasztása miatt lekéste a kijevi csatlakozást, nyolc órát várt a következő repülőjáratra, kora délután helyett éjszaka érkezett meg a szállodába, csak ma tudott edzeni a meccs helyszínén. Az alelnök tájékoztatása szerint a rossz szervezés, a rossz étkezés és a rossz szállás miatt az ukrán szövetség a hibás.
A magyar csapat hivatalosan is panaszt tett a mérkőzés UEFA-ellenőrénél, a szervezési hiányosságok miatt az ukránok büntetésre számíthatnak.
Ragadics értékelése szerint bosszantó, hogy az idegenbeli döntetlen helyett kétgólos hátrányba került a magyar válogatott, de a mutatott játék alapján a csapatnak maradt esélye a továbbjutásra az április 15-ei gyöngyösi visszavágón.