További Sport cikkek
- Meghalt Jakab Vilmos olimpikon ökölvívó
- Sulyok Tamás lesz Az év sportolója gála fővédnöke
- Percekkel saját mérkőzése előtt kellett kórházba szállítani egy játékost a dartsvilágbajnokságon
- Már Tokiót is meghódították a magyar fitneszesek
- Kilenc év szökés után fogták el a korábbi profi labdarúgót, aki csaknem egy tonna kokaint importált Spanyolországba
Moszkvában rendezték a hét végén az UEFA Futsal Cup Finalt, a sportág nem hivatalos BL-döntőjét. Az idei sorozaton 43 ország 44 csapata indult, a Magyarországot képviselő Gödöllői Bikák a belga Antwerpennel, a montenegrói Municipium Casino Plevljével és a görög bajnok Athinával kerültek egy csoportba, de egy győzelemmel és két vereséggel kiestek.
Oroszország - a címvédő Dinamo Moszkva tavalyi sikere miatt - két csapattal volt jelen a Final Fourban, ahová a négy eleve kiemelt csapat jutott be: a kazah Kajrat Almati, a spanyol ElPozo Murcia és a két orosz csapat, a moszkvai Dinamo és a Jekatyerinburg.
A pénteki első elődöntőben az első két sorában csak brazil játékosokat szerepeltető Almati 4-1-re kikapott a Jekatyerinburgtól, annak ellenére, hogy sokkal többet lőtt kapura. Öt perccel a lefújás előtt 2-1-re vezetett az orosz csapat, a kazahok kockáztattak, levitték a kapust, nem jött be. Az utolsó három percben két gólt kaptak, kiestek.
A másik ágról meglepetésre nem az esélyesebb Dinamo Moszkva, hanem a spanyol Murcia került a vasárnapi döntőbe. A rendes játékidő és a kétszeri hosszabbítás után is maradt az 1-1, a büntetőket 4-2-re nyerték a spanyolok, ezzel eldőlt, csakúgy, mint 2003 óta mindig, idén sem lesz címvédés.
A bronzmeccsen a Dinamo Moszkva a félidőben már 2-0-ra vezetett, a második félidő végén az Almati megint kockáztatott, teljesen kitámadott, az addig is jobban játszó moszkvai csapat az utolsó négy percben még három gólt rúgott, 5-0 lett a vége.
A döntőben a Murcia háromszor is vezetett, a Jekatyerinburg mindannyiszor egyenlített, a kétszer húsz perc után 4-4 volt az állás. A hosszabbításban a csapatok már óvatosabbak voltak, főként a Jekatyerinburg alibizett a kétszer öt perc alatt, nyoma sem volt a rendes játékidőben látott villámgyors és remek meccsnek.
A büntetőknél Zujev, az orosz kapus hármat is megfogott, 3-2-re győzött a kupaújonc, brazil légiósok nélkül futsalozó Jekatyerinburg. A hosszabbítás alapján nem érdemelték meg, a kétszer öt percben teljesen feladták a támadást, passzívan, a saját térfelükön adogattak. A fináléban hiába volt 57-26 a lövések, ezen belül 20-11 a kapura lövések aránya a Murcia javára, rossz büntetőzésük és gyengén védő kapusuk miatt elvesztették a meccset.
A tornán két meccset is vezetett az Európában legtöbbet foglalkoztatott futsaljátékvezető, Török Károly, aki a futsal-hungary.hu-nak elmondta, a meccsek helyszíne a Dinamo minden igényt kielégítő csarnoka volt, de mivel a hazai csapat nem jutott be a döntőbe, a hangulat nem volt az igazi.
Török a Kajrat-Jekatyerinburg elődöntőt és a Dinamo Moszkva-Almati bronzmeccset vezette, véleménye szerint a csapatok sportszerűek voltak, nem volt nehéz dolga, munkáját kiválóra értékelték. A magyar játékvezetőnek nagy tekintélye van a csapatok előtt, döntéseit a játékosok nem vitatták. A döntőn ő volt a tartalék játékvezető.