Fábiánné epét hányt Kovács Katalin miatt
Az olimpián részt vett négy kajakosnő közül valamennyit Fábiánné Rozsnyói Katalin készítette fel, de Janics Natasa még tavaly áprilisban különvált tőle. Kovács Katalin idén májusban egyéni Európa-bajnoki sikere után hagyta el, Kozák Danuta és Szabó Gabriella pár nappal Kovács távozása után jelentette be: ők is elmennek csoportjából. A sorrendben hatszor a legjobb magyar edzőnek választott szakember Kováccsal tizenhárom évet működött együtt, ezért döbbent meg távozásán.
„Kovács engem végig provokált, évek óta csak provokált, arra ment ki a játék, hogy kirúgjam, ez volt a forgatókönyv, hogy elfogy a türelmem, kirúgom” – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Fábiánné. Mivel nem tette, Kovácsnak kellett lépnie.
Hangsúlyozta, ő legalább bele tud nézni a tükörbe, de kíváncsi, más hogy van ezzel. „Négy napig epét hánytam, amikor elolvastam nyilatkozatát, hogy velem nem lehet” – vallotta be.
Megismételte, túlzás volt, hogy Kovács három számban induljon Pekingben, mert szakmailag képtelenség, de neki kellett a pénz. Kovács egyesbeli negyedik helyével – ez nagy csalódás volt, mert aranyat akart –, párosbeli aranyával, illetve négyesben szerzett második helyével 39,2 milliót keresett.
Úgy gondolja, a Kovács, Janics páros csak azért nyert, mert a németek rosszul mentek. Előzetesen azt mondta, a duónak kevés esélye van a címvédésre. Kovács fegyelmi ügyéről, büntetéséről nem alkotott véleményt.
„A versenyzőim mindig csak kihasználtak” – hangoztatta. A 2006-ban egyesben világbajnoki aranyérmes Benedek Dalma kedvéért azonban folytatja, még akkor is, ha a végén ő is elhagyja. Benedek azért igazolt át hozzá, hogy olimpikon lehessen, de végül „kiikszelték.”
Az edző az olimpiai eredményességi keretből elfogadta a tízmilliós prémiumot, bár Júdás-pénznek tartja. Tudja azt is, hogy sokan irigylik, és megjegyzéseket tesznek emiatt.