Vízen és jégen csinálták a történelmet

A 2008-as év első jelentős nemzetközi sporteseménye a norvégiai férfi kézilabda-Európa-bajnokság volt, amelyet kiválóan kezdett, mégis csalódottan zárt a Skaliczki László vezette magyar válogatott. A mieink nehéz csoportjukat - a körbeveréseknek köszönhetően - megnyerve jutottak a középdöntőbe, ahova a spanyolok földbe döngöléséért kapott két pontot vittek magukkal.

A legjobb 12 között először Svédországgal találkoztunk, és a hullámzó, végig szoros és izgalmas mérkőzésen döntetlent játszottunk (az utolsó pillanatban egyenlített a kapust is mezőnyjátékosra cserélő ellenfelünk), így Izland ellen mindenképpen győznünk kellett volna az elődöntőért. A csapat azonban az Eb legrosszabb teljesítményével rukkolt elő, Izland átrohant a nagyon gyengén játszó magyar válogatotton.

A későbbi csoportgyőztes (még későbbi bronzérmes) Franciaország legyőzése már egyik csapatnak sem számított sehova, 2008 olimpiai bajnoka simán megnyerte a csoportot, a magyar csapat pedig a negyedik helyen végzett, így összesítésben a 8. lett az Európa-bajnokságon – egy olyan csapattal, amelynek helye lett volna az elődöntőben, de képtelen volt átlépni saját árnyékát.

A női kézilabdázóknál a legnagyobb sikert az olimpia hozta, a magyar válogatott negyedik helyére sem az erőviszonyok alapján, sem a torna bizonyos szakaszaiban mutatott játék okán nem számíthattunk. Pekingben a mieink formaidőzítése sikerült parádésra, hiszen a botladozó csapat azt a meccsét nyerte meg, amelyet a legjobban kellett: a románok elleni negyeddöntőt, ahol ellenfele hibáit kihasználva, valóban remekül játszva győzött 34-30-ra

Az olimpián már nem nyertünk több meccset (bár mindkét későbbi ellenfelünk dolgát jobban megnehezítettük, mint a torna korábbi szakaszában), ahogy az olimpia utáni világkupán sem sikerült egyik ellenfelünket sem legyőzünk, igaz, Dániába a legjobbjait nélkülözve, fiatal, rutintalan csapattal utazott a magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya, Imre Vilmos.

A decemberi Európa-bajnokságon azonban néhány kulcsember gyengébb játékának, és a csapat szerkezeti problémáinak köszönhetően csak a csalódást keltő 8. helyet szereztük meg. Az ígéretes fiatalok és a rutinos játékosok között is akadt, aki hozta magát, míg többen gyengén játszottak, így valós esélye egyetlen pillanatra sem volt a mieinknek, hogy éremért játszanak, de néhol úgy teljesített Imre Vilmos csapata, hogy látni lehetett: nagyon sok van még a női válogatottunkban.

Az év egyik legnagyobb sikere minden kétséget kizáróan a jégkorong-válogatott divízió I-es világbajnoki címe, amelynek köszönhetően Pat Cortina együttese 2009-ben az A csoportban, a világ legjobbjai ellen léphet jégre. A magyar jégkorong fejlődését az elmúlt években már jelezte, hogy többször is egyetlen mérkőzésen múlt a mieink feljutása, de az elképesztő bravúr csak Szapporóban jött össze.

Az magyar válogatott ráadásul a legkevésbé sem érdemtelenül jutott a legjobbak közé. A két csoportunkban szereplő két utódállam legyőzését követően Japán ellen ugyan a szerencsére is szükségünk volt (egy perccel a vége előtt, 3-2-es magyar vezetésnél a házigazda teljesen szabályos gólját érvénytelenítették a bírók), de a mérkőzés után a japán kapitány, Mark Mahon is kiemelte: teljesen megérdemelten nyert a magyar válogatott.

Horvátország nem okozott gondot, április 19-én pedig egészen egyszerűen új nemzeti sport született: a mieink nem remegtek meg az óriási lehetőség kapujában, és felejthetetlen mérkőzésen 4-2-re legyőzték az A csoportból érkezett Ukrajnát. A szapporói világbajnokság az egész magyar sport legjelentősebb eseménye volt 2008-ban, 2009-é lehetne mondjuk az, hogy Svájcban megkapaszkodunk a legjobbak között. (Itt található az összes szapporói mérkőzése videója.)

Az olimpia évében rendezett események egy kicsit mindig más megítélés alá esnek, hiszen a legtöbben a minden sportesemény csúcsának számító tornára készülnek, mindent annak rendelnek alá. A pekingi játékok előtt alig egy hónappal ez hatványozottan igaz volt a Malagában rendezett férfi és női vízilabda-Európa-bajnokságra, amelyről ennek ellenére két éremmel tértek haza a mieink.

A női válogatott Godova Gábor irányításával csoportjában a második helyen végzett, miután Olaszország és Görögország ellen is döntetlent ért el, viszont legyőzte a később az olimpián kiválóan szereplő Hollandiát. Az elődöntőt nem sikerült megnyerniük a mieinknek, a hazai pálya minden előnyét élvező Spanyolországtól elszenvedett 8-7-es vereség után csak a harmadik helyért játszhattunk. A bronz végül Olaszország legyőzésével a miénk lett, a csapat formája pedig biztatónak tűnt az olimpia előtt.

Pekingben nagyon jól kezdett a csapat, a későbbi győztes Hollandiát 11-9-re vertük, az elődöntőben azonban újra összeakadt a két csapat, és akkor már a hollandok győztek. Az olimpián aztán a kisdöntő sem nekünk hozott szerencsét, kiegyenlített, végig szoros mérkőzést játszottunk az ausztrálokkal, melyet végül büntetőkkel veszítettünk el, így az Eb-bronz után egy olimpiai negyedik helyet szerzett női vízilabda-válogatottunk.

A férfiak Malagában a világbajnok legyőzésével (Horvátország 10-9) kezdtek, mivel azonban az Eb-n résztvevő csapatok legmotiváltabb képviselőjétől, Montenegrótól vereséget szenvedtünk, csak a második helyen végeztünk a csoportban. A keresztbejáték során a németeket még simán elintéztük, ám az elődöntőben megint a szerbek, és megint 8-7 lett az eredmény – az utóbbi évekhez hasonlóan ismét nem a mi javunkra.

A bronzérem a nőkhöz hasonlóan a férfiaknál is a miénk lett, ehhez újra Horvátországot kellett legyőznünk, ami csak hosszabbítás után sikerült 15-14-re. Az olimpiának címvédőként nekivágó csapat formája, a régi ellenfelek ereje és a hozzájuk csatlakozó új esélyesek lendülete miatt az Eb után földöntúli bravúrnak tűnt a férfi vízilabdások címvédése Pekingben, mégis sikerült.

Az olimpia azonban a magyar vízilabda-válogatott vadászterülete. A nyitómeccsen ugyan csak döntetlent játszottunk Montenegróval, de az elődöntőben már revánsot vettünk az Eb-elődöntőért, és bejutottunk a döntőbe – ahol ezúttal nem a szerb, hanem az amerikai válogatott várt a mieinkre.

Az olimpiai bajnoki döntőről a legtöbbet ellenfelünk mérkőzés utáni nyilatkozata mond, az amerikai játékosok és vezetők kijelentették, hogy szinte tökéletesen játszottak, de a magyarok így is jobbak voltak náluk. Kemény Dénes zsinórban három olimpiai bajnoki címig vezette a csapatát, egyúttal szinte semmissé téve a köztes időszak Eb- és vb-kudarcait, és tudatosította a kételkedőkben: pólóban Magyarország uralja a világot.