Görbicz Anita csodálatos gyógyulása

2008.08.07. 14:38 Módosítva: 2008.08.07. 14:53
A másfél hete súlyos sérülést szenvedett játékos valószínűleg pályára lép a magyar női kézilabda-válogatott svédek elleni nyitómeccsen, szombaton. A szövetségi kapitány szerint nagyobb szükség lenne rá, mint eddig bármikor.

"Anita tud cipőt húzni, sőt ma már edzett is velünk, ennek alapján egyértelműnek tűnik, hogy van esély a szereplésére. Nagy szükség van rá a svédek ellen, mindenképpen nevezzük őt, a kispadra biztosan leül" - nyilatkozta az MTI-nek Sinka László.

A magyar szövetség főtitkára elmondta, Görbicz játéka már csak a csapatorvoson, illetve saját döntésén múlik.

A győri irányító játékát egy nappal korábban a szövetségi kapitány Hajdu János is létfontosságúnak nevezte, mivel együttese egy nappal a Kínától elszenvedett kellemetlen vereség után kikapott Kazahsztántól is.

A meccs után a kapitány csapata lélektelen és gyenge játékát látva lemondását is kilátásba helyezte, de a szövetség vezetőivel és a játékosokkal folytatott beszélgetés után a maradás mellett döntött.