Pars Krisztián aranyra hajt kalapácsvetésben
További Peking 2008 cikkek
Harmadik számában harmadszor is ezüstérmet szerzett Cseh László, a magyar úszó saját Európa-csúcsát 1:56.52-re javítva lett második az immár 12-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps mögött 200 vegyesen. Takács Krisztián 50 méter gyorson az elődöntőben kilencedik lett 21,84-es új országos csúccsal, így éppen lemaradt a döntőről.
Nem jutott a döntőbe a sportlövő Sidi Péter sem, aki a kisöbű sportpuska 50 méteres számában csak a 39. helyet szerezte meg. A kínos eredmények közé tartozik, hogy csak az ötödik helyen végzett a férfi párbajtőr-válogatott, miután a negyeddöntőben kikapott Kínától. A kapitány szerint a vívók kiégtek, utánpótlás nincs. Ugyancsak a rossz hírek közé tartozik, hogy az első meccsét elvesztő és így kieső +100 kilós Bor Barna leszereplésével véglegessé vált: dzsúdósaink pont nélkül, négy hetedik hellyel zárják az olimpiát.
Az atlétikai versenyek első napja szép sikert is hozott, a kalapácsvető Pars Krisztián 80,07 méteres eredménnyel az első helyen került a vasárnapi döntőbe. A súlylökő Kürthy Lajos viszont 18,74 méteres eredménnyel csak a 34. helyen végzett. A hétpróbázó Farkas Györgyi az első nap végén a 39. helyen áll
A Varga, Hirling evezőpáros a C döntőbe jutott, vagyis a 13. helyet még megszerezheti. A hajnali eredményekről és eseményekről bővebben >>
Pénteken véget értek a női vízilabdatorna csoportmeccsei. Miután az ausztrálok csak egy góllal verték a hollandokat, a mienk úgy szállhattak vízbe a csoport utolsó helyén álló görögök ellen, hogy bármilyen arányú győzelemmel csoportelsők, így automatikusan elődöntősök. Bár a meccs nehezen indult, kétszer is vezettek a görögök, 1-2-ről 9-2-re fordítottak és végül 10-4-re nyertek Primászék, akik kedden az olasz-holland középdöntő győztesével játszanak a döntőbe jutásért.
A 18. helyen jutott be 18 tagú középdöntőbe Barta Nóra a műugrók 3 méteres számában, ugyanebben Kormos Villő a 24. helyen zárt, kiesett. Úszóinknak délután nem sikerült jó eredményt elérniük, Dobár Éva 41. lett 50 méter gyorson, Kis Gergő a 19. helyen végzett 1500 méteren.
Noha súlyos, 33-24-es vereséget szenvedtek, és még van is hátra egy forduló, a női kézilabdások szintén továbbjutottak, bár ők még csak a negyeddöntőben vannak. A svédek megverték a németeket, akik így már nem érhetik utol az ötpontos magyar csapatot. A csoport élén 7 ponttal az oroszok állnak, 5-5 pontot szereztek a braziloktól meglepő vereséget szenvedő koreaiak és Görbiczék, míg a negyedik helyen a 3 pontos Brazília áll, két-két pontot gyűjtöttek a németek és a svédek.
Pénteken bejelentették, hogy birkózásban a beteg Hatos Gábor helyett beugróként Veréb István indulhat a szabadfogású birkózók 74 kilós súlycsoportjában. Kiújult az öttusázó Horváth Viktor sérülése is, azt még nem tudni, hogy idegbecsípődése ellenére indulhat-e.
Két újabb doppingesetre derült fény, egy észak-koreai sportlövőtől el is vettek egy ezüst- és egy bronzérmet. Szingapúr 48 év után szerez újra olimpiai érmet, miután asztaliteniszezői bejutottak a női csapatverseny döntőjébe. A női focitornán az elődöntőben a norvégokat verő brazilok a svédeket hosszabbításban kiverő németekkel, míg a Kanadát szintén hosszabbításban kiejtő Egyesült Államok a házigazdát verő japánokkal találkozik.
Az első magyar aranyérmes az Egyesült Államoknak nyert olimpiát. A 200 mellen győztes Rebecca Soni valójában Sőni, és rokonai szerint tud is magyarul. Szintén kis magyar siker, hogy magyar edzője van India első olimpiai bajnokának, Abhinav Bindra sportlövőnek.