Fábiánné megint kiakadt Janicsék miatt
További Sport cikkek
- Eszelős rekord a Dakaron: mindössze 19 éves versenyző nyerte a 3. szakaszt
- Rémisztő borulása után feladja a Dakart a címvédő Carlos Sainz
- Megvan, mikor és hol temetik el Keleti Ágnest
- A világ legmagasabb vulkánjához indul útnak négy magyar hegymászó
- Panaszkodnak az olimpikonok a párizsi játékokon kapott medálok minőségének romlása miatt
Kovács és Janics eredetileg nem nevezett egyesben a legrövidebb távra, amelyre vasárnap délután került sor. Ám később meggondolták magukat, és a zsűrinél jelezték indulási szándékukat. Fábiánné szerint a szabályok ezt nem engedik meg, de a sebtében összehívott szakmai zsűri mégis engedélyezte Kovácsék rajtját.
"Volt egy tisztességesnek indult verseny, amely mégsem zárulhatott békében, a két olimpiai bajnok elvtelen, inkorrekt és következetlen támogatása miatt - fogalmazott az MTI-nek Fábiánné Rozsnyói Katalin. - Csalódtam az új kapitányban, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botondban. Őt ugyanis egy kemény kezű embernek hittem, aki tudja, mi az, amikor valakit elvtelenül támogatnak.
Miután Kovács és Janics szombaton az olimpiai egyes számban, ötszázon kiadós leckét kapott, s végül egyikük sem állhatott a dobogóra, vasárnap engedték őket indulni. A szomorú tanulság az, hogy azokat, akik tisztességesen teszik a dolgukat, előbb-utóbb egyszerűen leradírozzák.
A szövetségben semmi nem változott, maradtak a régi módszerek, továbbra is a farok csóválja a kutyát. Megjósolom, holnap vagy holnapután a férfi szakágakban is hasonlóan részrehajló, következetlen döntésekre lehet számítani!" - fejezte be nyilatkozatát Fábiánné.
Storcz Botond a távirati iroda érdeklődésére azt mondta: igaz, hogy a két versenyző csak vasárnap délelőtt jelezte indulási szándékát K-1 200 m-en, de a szakmai bizottság ezt egyöntetűen támogatta. "Rosszul értelmezték a válogatási elveket, korábban ezért nem neveztek. A versenyszabályok lehetővé tették, hogy támogassuk a kérésüket, így indulhattak. Ez nem személyes kérdés, és nem a riválisok ellen irányult a döntésünk" - fogalmazott.
A szakember a hétvégi verseny alapján határoz arról, hogy milyen összetételű csapat képviselje Magyarországot a jövő hétvégi, poznani és a június 5-7-én sorra kerülő, szegedi Világkupa-viadalon.
Vasárnapi győztesek
Férfiak:
K-2 500 m:
1. Dobos András, Kökény Roland (Domino Honvéd)
és Gönczy Gábor, Szalai Tamás (Domino Honvéd) 1:35.31-1:35.31 p
K-2 1000 m:
1. Gönczy, Kökény 3:19.86
C-2 500 m:
1. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (KSI, Kaposvár) 1:49.72
C-2 1000 m:
1. Sáfrán, Sáfrán 3:41.48
K-1 200 m:
1. Gyertyános Gergely (UTE) 37.59 mp
K-2 200 m:
1. Molnár, Kadler Viktor (Tiszaújváros, Graboplast Győri VSE) 34.53
C-1 200 m:
1. Bozsik Attila (BSE-ESMA) 43.78 mp
C-2 200 m:
1. Végh Attila, Kovács Gergely (BSE-ESMA) 39.52
Nők:
K-2 500 m:
1. Kovács Katalin, Janics Natasa (Domino Honvéd, Démász-Szeged) 1:47.66
K-2 1000 m:
1. Szabó, Csipes 3:40.90
K-1 200 m:
1. Janics 42.70 mp
K-2 200 m:
1. Kovács, Janics 39.17
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Kegyetlenül megtoroltuk a magyar póló egyik legfájóbb vereségét
Vigvári Vendel számolatlanul szórta a gólokat.
1 órája
- Sport
Nincs családi csata a vb-döntőért, Van Gerwen kiejtette a 17 db 180-ast dobó angolt
Kétszettes előnyről búcsúzott a 2021-es világbajnok Gerwyn Price.
január 1., 15:49
- Sport
A magyar válogatott középpályás megszerezte első gólját új klubjában
A Premier League-be igyekvő együttese az első félidőben megszórta ellenfelét.
január 1., 17:24
- Sport
Továbbra sincs ellenszer a csodagyerekre, ismét bejutott a vb elődöntőjébe
Búcsúzott a címvédőt kiejtő kétszeres világbajnok legenda.
január 1., 23:33
- Sport
Újévi fordítás az Arsenaltól, tapadnak az „ágyúsok” Szoboszlaiékra
A Liverpool előnye hat pont a londoniakkal szemben.
január 1., 20:29
- Sport
Megszólalt a válogatott futballista a mentőakció után: itt nem én vagyok a főszereplő!
Hisz abban, nem csak elodázni sikerült a katasztrófát.
január 2., 08:20
- Sport
Olyan elismerést kapott Márton Viviana, ami még az olimpiai aranyérmet is übereli
Hongkongban is feljutott a világ tetejére.
január 2., 06:21
- Címlapon
Egyre nagyobb problémát okoz Magyarországon a terméketlenség
Már népegészségügyi gondot jelent.
2 órája
- Címlapon
Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
Részletek a leköszönő amerikai nagykövet hamarosan kezdődő sajtótájékoztatóján.
23 perce
- Sport
Ezzel a csapattal küzd meg a világkupáért a magyar válogatott
A keretben négy olyan játékos kapott helyet, akik ott voltak a párizsi olimpián.
január 2., 07:42
- Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt
Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.
10 órája
- Sport
A magyar válogatott futballista kinyitotta pénztárcáját: életben maradt a Haladás
Az utolsó pillanatokban menekült meg a megszűnéstől a szombathelyi klub.
január 1., 13:34
- Sport
Fucsovics favorittá lépett elő Új-Kaledóniában, Gálfi is győzelemmel búcsúztatta az óévet
Bondár Anna viszont rögtön az első fordulóban kiesett Canberrában.
2024. december 31., 11:10
- Sport
Stollár Fanny az aucklandi, Babos Tímea a brisbane-i tenisztornán jutott elődöntőbe párosban
Bondár Anna társával búcsúzott Canberrában. Fucsovics Mártonnak a negyeddöntő jelentette a végállomást Új-Kaledóniában.
január 2., 09:38
- Címlapon
Megszólalt az egykori parancsnok, bármikor visszaállíthatják a sorkötelezettséget Magyarországon, ha szükséges
Egyelőre azonban nincs tervben, hogy így tegyenek.
2 órája
- Sport
Marozsán Fábián: Próbáltunk a világelittől ellesni, elcsenni dolgokat
Kimerítő volt a világelitben töltött első teljes szezonja, és bár tudja, min kell változtatni, vannak fájó pontok.
2024. december 31., 10:45
- Sport
Nem bírt az első kiemelttel Novak Djokovics és Nick Kyrgios alkalmi párosa
Az ausztrál egyesben is búcsúzott a hazai tornán.
január 1., 13:01
- Sport
Sorra búcsúznak a magyar politikusok Keleti Ágnestől
Magyar Péter, Deutsch Tamás és Gyurcsány Ferenc is búcsúzik a 103 évesen elhunyt tornásztól.
január 2., 10:10
- Mindeközben
Schobert Norbert videót mutatott az éneklő Laráról, produkciója édesanyja szemébe is könnyeket csalt
4 órája
- Sport
Ma lenne 80 éves az olimpiai bajnok és Eb-bronzérmes Varga Zoltán
A Ferencvárossal a Juventust legyőzve nemzetközi kupasorozatot is nyert.
január 1., 15:14
- Sport
Összesen 51 ász a mérkőzésen, vereséggel tért vissza a tenisz fenegyereke
Novak Djokovics megnyerte első egyéni meccsét az új szezonban.
2024. december 31., 11:49
- Sport
Itt a vége, már nem a Manchester United legendája edzi a magyar válogatott játékosát
Elfogyott a türelem az angol második vonalban utolsó helyezett klubnál.
2024. december 31., 12:23
- Sport
A kevés játéklehetőség miatt távozik azeri csapatától a magyar válogatott labdarúgó
Közös megegyezéssel felbontják szerződését.
2024. december 31., 12:03
- Sport
Több mint 40 ezer néző látta a helyszínen a vendégek hokigáláját
Az 1000. meccsét játszó védő két góllal járult csapata sikeréhez.
január 1., 11:59
- Sport
Ferrarijával a fának csapódott, mostantól otthon gyógyulhat az élvonalbeli labdarúgó
Szűk egy hónapja történt a borzasztó baleset.
2024. december 31., 15:45
- Címlapon
Börtönt kért az ügyész a zuglói parkolási ügy vádlottjaira
Horváth Csaba és társai tagadták, hogy vesztegetési pénzt kaptak volna.
6 perce
- Címlapon
Meghalt Orbán Sándor, a Kádár Étkezde tulajdonosa
Az egykori étterem-tulajdonost január 10-én temetik el Budapesten.
1 órája
- Címlapon
Rossz híreket közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool vezetőedzője
Arne Slot együttese szerda este a Ligakupa elődöntőjében lesz érdekelt.
3 órája
- Sport
Meghalt az ETO egykori elnöke, Szániel János
A klubvezető 82 éves volt.
2024. december 31., 07:41