Kovács a négyessel és egyéniben is vb-első

2009.08.15. 14:26
A kanadai kajak-kenu világbajnokság szombati döntőiben a női K-4 500 m-es döntője mellett az ezres döntőket rendezték. Sokáig érem sem jutott a magyaroknak, de a női négyes négy ezreddel legyőzte a németeket, majd Kovács Katalin egyesben is nyert. Kenu egyesben az olimpiai bajnok Vajda Attila összeroppant és nyolcadik lett.

Szombaton a női K-4 500 m-es döntője mellett az 1000 m-es finálékat rendezték a kanadai kajak-kenu világbajnokságon. Három magyar hajó - Kovács Katalin (K-1), Vajda Attila (C-1), és a Benedek Dalma, Medveczky Erika páros (K-2) - futamgyőzelemmel, a Kökény, Gönczy (K-2) egység másodikként, a többiek harmadikként jutottak döntőbe.

A szakvezetés öt aranyérmet várt a magyar csapattól, ennek nagyobb részét szombaton, hiszen Kovács és Vajda egyese mellett a női négyes és a három páros is esélyesnek számított.

K EPA20090815009

Az első döntőben, a férfi kajak egyesben Kucsera Gábor az egyes pályán indult. Nem a legjobban jött el a rajttól, a hetedik helyen is ment, de a táv felére már a harmadik helyen haladt. A hajrára leszakadt az élen haladóktól, és végül hetedik lett. A futamot a német Max Hoff nyerte.

A férfi kenu egyeseknél az olimpiai bajnok Vajda Attila remekül kapta el a rajtot, de féltávnál - csak úgy, mint az olimpiai döntőben - az üzbég Menkov egy hajóhosszal vezetett. Ezúttal azonban jól bírta végig, és ha csak egy tizeddel is, de megnyerte a számot a francia Goubel előtt. Vajda nem tudott hajrázni, szinte feladta a versenyt, csak a nyolcadik helyen ért célba.

Kajak párosban az Eb-ezüstérmes Kökény Roland, Gönczy Gábor duó a kettes pályáról indult, és sokáig dobogós helyen haladt. Féltávnál remek versenyzéssel a vezetést is átvették. A hajrára azonban elhúztak a spanyolok, a magyar egység elfáradt a végére és végül a negyedik helyen ért célba a spanyolok, az ausztrálok és a kubaiak mögött.

A férfi kenu ketteseknél a Sáfrán testvérek a hatos pályán indultak, nem tudtak eljönni az élmezőnnyel, féltávnál a negyedik-ötödik helyen haladtak. Nagy hajrát nyitottak ugyan, de az előttük haladók is tartották a ritmust, végül ötödik helyen értek a célba. Az első helyen a németek Leue, Wylenzek-kettőse végzett.

A Sík Márton, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor, Boros Gergely összeállítású kajaknégyes az egyes pályán szinte végig az élmezőnyben haladt, de a végére ők is elfáradtak és végül az olimpiai bajnok fehéroroszok, valamint a franciák, a csehek és a szlovákok mögött csak az ötödik helyen értek célba.

A női kajak négyesek 500m-es futamában a Kozák, Kovács, Janics, Benedek összeállítású magyar hajó a hatos pályán indult, mellettük az ötösön a németek, 1977 óta csak ez a két csapat nyert aranyérmet a világversenyeken. A rajtot a németek kapták el jobban, végig vezettek, de a magyar hajó remekül hajrázott, a célba szinte egyszerre értek be. A célfotó végül a magyar hajót látta előrébb négy ezreddel, így a négyes megszerezte a vb első magyar aranyérmét.

"150-nél már olyan jól ment alattunk a hajó, hogy éreztem, meglehet a győzelem. Az utolsó 100-on kicsit megijedtem, mert a németek is beleerősítettek, de olyan jól jött hátulról a hajó, hogy meg tudtuk őket verni és most nagyon boldog vagyok!"- mondta Kozák Danuta.

A folytatásban Kovács Katalinnak ismét hajóba kellett szállnia a női kajakosok 1000 méteres egyes számában. A magyar versenyzőt nem zavarta, hogy nem sokkal előbb még eredményhirdetésen volt, remek versenyzéssel, végig vezetve, félhajós előnnyel megnyerte a számát. Megvédte világbajnoki címét, ezzel 25. vb-aranyát nyerte.

"Ez nem esett jól, nagyon nehéz volt, de örülök, hogy amit gyakoroltunk, azt meg tudtam csinálni. Még mindig a négyes hatása alatt vagyok, ami nagyon nagyon jól ment és kitűnő érzés volt” - mondta a verseny után.

A Sarudi Pál, Széles Gábor, Korisánszky Péter, Varga Dávid összeállítású kenu négyesünknek esélye sem volt a dobogóra kerülésre, a győztes fehéroroszok mögött több mint öt másodperces hátránnyal a hatodik helyen értek célba.

A szombat utolsó döntőjében a Medveczky Erika, Benedek Dalma kajakos duó a lengyel és a német hajó mögött bronzérmet nyert.

Storcz Botond kapitány: "Ahogy már az előző években is látható volt, a mezőny egyre erősebb és kiegyensúlyozottabb. Ebben az összefüggésben azt gondolom, óriási dolog, hogy egyedül a magyar csapat volt képes arra, hogy minden 1000 méteres fináléba kvalifikálja magát. A döntőkben minden egységünk óriási csatát vívott és látszott, hogy ott vagyunk az élén, de sajnos ez ma az esetek nagy többségében csak pontszerző helyen realizálódott. Nagyon örülök a női négyes győzelmének és ezúton is szeretnék köszönetet mondani Csipes Ferencnek, Kovács Lászlónak és Fábián Lászlónénak, hogy a sérelmeket félretéve össze tudtak dolgozni és mindent megtettek, hogy a versenyzők a legjobb formában legyenek, és amikor szükség volt rá együtt tudjanak edzeni. Azt gondolom a jövő útja az, hogy mind három szakágban erősíteni kell a közös összetartásokat a csapathajók esetében pedig lehetővé kell tenni a csapatok közötti átjárhatóságot a nemzeti érdekek maximális szem előtt tartásával".

Eredmények:

férfiak:
1000 m, K-1, világbajnok:

Max Hoff (Németország) 3:29.425 p
2. Anders Gustavsson (Svédország) 3:30.976
3. Adam van Koeverden (Kanada) 3:31.285
...7. KUCSERA GÁBOR 3:35.168
K-2, világbajnok:
Emilio Merchan, Diego Cosgaya (Spanyolország) 3:14.610
2. David Smith, Luke Morrison (Ausztrália) 3:15.809
3. Reinier Torres, Carlos Montalvo (Kuba) 3:16.071
4. GÖNCZY GÁBOR, KÖKÉNY ROLAND 3:16.837
K-4, világbajnok:
Fehéroroszország 2:57.437
2. Franciaország 2:58.022
3. Szlovákia 2:58.593
...5. MAGYARORSZÁG (SÍK MÁRTON, GYÖKÖS LAJOS, BOZSIK GÁBOR, BOROS GERGELY) 2:59.145
C-1, világbajnok:
Vagyim Menkov (Üzbegisztán) 3:55.947
2. Mathieu Goubel (Franciaország) 3:56.047
3. Sebastian Brendel (Németország) 4:00.215
...8. VAJDA ATTILA 4:09.825
C-2, világbajnok:
Erik Leue, Tomasz Wylenzek (Németország) 3:37.380
2. Szergej Beszuglij, Makszim Prokopenko (Azerbajdzsán) 3:37.462
3. Viktor Melantyjev, Nyikolaj Lipkin (Oroszország) 3:38.758
...5. SÁFRÁN MÁTYÁS, SÁFRÁN MIHÁLY 3:40.079
C-4, világbajnok:
Fehéroroszország 3:21.595
2. Németország 3:22.141
3. Románia 3:23.733
...6. MAGYARORSZÁG (Korisánszky Péter, Széles Gábor, Varga Dávid, Sarudi Pál) 3:26.823
nők:
1000 m, K-1, világbajnok:

KOVÁCS KATALIN 3:59.846
2. Franziska Weber (Németország) 4:00.429
3. Bridgitte Hartley (Dél-afrikai Köztársaság) 4:00.429
K-2, világbajnok:
Malgorzata Chojnacka, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 3:40.425
2. Tina Dietze, Carolin Leonhardt (Németország) 3:40.502
3. MEDVECZKY ERIKA, BENEDEK DALMA 3:43.020
500 m, K-4, világbajnok:
MAGYARORSZÁG (KOZÁK DANUTA, KOVÁCS KATALIN, JANICS NATASA, BENEDEK DALMA) 1:33.090
2. Németország 1:33.094
3. Spanyolország 1:34.973.