Mekkora veszteség Gera Zoltán?

Az egymásnak némileg ellentmondó hírek közül a legvalószínűbbeket kiválasztva a Gera-sztori lényege ennyi: a kapitány elégedetlen volt a teljesítményével, ezt szóvá tette, amiből szóváltás lett. A játékos aztán elkésett egy közös programról, amiért Erwin Koeman közölte vele, padra ülteti, amire Gera – korábbi elhatározását előrehozva – ott helyben lemondta a válogatottságot, elbúcsúzott a társaktól, és már Londonban nézte a dániai győzelmet. Ha nézte.

Van egy csomó dolog, amit nem tudunk, és valószínűleg soha nem is fogunk megtudni az egész hátteréről. Voltak ennek már jelei, csak például nem tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget annak, hogy Koeman elvette Gerától a csapatkapitányi karszalagot. Sérült is volt, nem is játszott éppen, ráadásul Gera tényleg nem az a vezérürü-típus, mint mondjuk Dárdai Pál. Úgy tűnt, Gera is jól viseli a dolgot. Aztán a padra került egy meccsre.

A közvetlen kiváltó ok a portugáliai meccs értékelése volt. Koeman elővette Gerát, és elmondta neki, hogy szerinte nem játszott jól, a támadó pedig megsértődött. Ez az első dolog, amiről határozott véleményt formálhatunk: a kapitány kritikája jogos volt, a stílusáról nincs információnk, de Gera tényleg nem játszott jól. Pedig kulcsszerep volt az övé, leegyszerűsíthetjük úgy is, hogy ha az ő posztjáról nem jön a plusz, a csapat győzelmi esélyei a felére csökkennek. Hát nem jött a plusz, ezt kár lenne tagadni.

A szóváltás után újra Gera hibázott: elkésett a csapatértekezletről. Tudhatta, hogy Koeman erre háklis (Bodor mesélhetne erről többet, aki kezdett volna Portugáliában), a kisördög azt mondja, talán még provokálni is akarta a kapitányt. A keretből való kizárás jogos büntetés, főleg, mert nem először szankcionál így a holland.

Gera pedig erre fogja magát, beint, és irány London. Elbúcsúzik a csapattársaktól, sok szerencsét kíván nekik, majd a blogján néhány mondatban burkoltan kijelenti, hogy amíg Koeman a kapitány, addig nem kíván pályára lépni a magyar válogatottban. A döntés jogerős, garancia rá az edző személye.

Könnyen rávághatnánk, az utóbbi időben látott Gera Zoltánnal nem sokat veszített a válogatott (itt vannak a parádézó U20-asok, a közvélemény gondolatban már Gosztonyi Andrást látja a helyén, ahogy a jobbszélen gúzsba köti a védők cipőfűzőjét). A fontos meccseken nem tudott hozzátenni a játékhoz, és egyre ritkábban villant úgy, ahogy mondjuk első WBA-s évében.

Az örök vita, hogy ő akkor most árnyékék, második csatár, vagy szélső, esetleg irányító középpályás, talán nem is olyan fontos, mert Gera igazából mindegyiket tudja játszani.

Valami tényleg nincs rendben vele mostanában (ez lehet akár a kapitány bizalomvesztésének oka is), mert nagyon távol van attól, amit tud. De hogy tudja, azt sokszor bizonyította. Aki tehát azt gondolja, hogy nem gyengült az ő távozásával a csapat, az gondolja át újra.

Amikor a magyar kézilabda-válogatott csapatkapitánya azon töpreng, országot váltson-e, nem akkora pofon, hogy a futballisták kapitánya lelécel a csapat szállásáról, de azt talán utólag Gera sem vitatja, hogy hibázott. A helyes döntés az lett volna, hogy vállalja a büntetést, bocsánatot kér, felül a lelátóra, majd a meccs (és a selejtezősorozat) végén közli a döntését. Eközben megpróbál örülni neki, hogy a helyén játszó Buzsáky Ákos góljával győztünk Dániában.

Az egy érett játékos megfontolt döntése. Ez meg egy sértődött, 30 éves sztár hisztije.