Még a portást is elköltöztették

Úgy tűnt, a lelátók bármelyik pillanatban a fejünkre eshetnek, próbáltunk nem alattuk járni. Néhol még megvannak a műanyag ülések, máshol már leszedték a rohadó deszkákat, de valahol még ott vannak az egykori sorok. A fű közül alig vehető ki, hogy ez egykor teniszsalak volt. Szép volt az idő, minden nyugodt volt, így még a romok is szebbnek tűntek, aztán egy galambcsapat rebben fel, és minden egyből félelmetessé vált. Végül összetalálkoztunk a terület egyik gazdájával, így már biztonságban éreztük magunkat.

A margitszigeti egykori Dózsa-teniszstadionban jártunk. A létesítmény körülbelül kilenc éve nem működik, tavaly óta bérli a szigeten járó elektromos autókat üzemeltető cég, és itt tárolja a járműveket.

„Amikor először beléptünk ide, a centerpálya közepén fa nőtt, a lelátókat gaz és bokrok borították. A klubépületben hajléktalanok laktak, és hihetetlen mennyiségű szemetet, lomot halmoztak fel ott. Szóltunk nekik, hogy aznap még ott aludhatnak, de reggel jönnek a konténerek, és visszük az összes hulladékot. Megköszönték az utolsó éjszakát, és utána távoztak” – idézi fel beköltözésüket a cég technikai igazgatója, Horváth Attila. Azt vállalták, hogy bérleti díjként karbantartják a területet, és ügyelnek rá, hogy illetéktelenek ne mehessenek oda.

Csodát nem tehettek, de az 1,2 hektáros egykori teniszstadion most már nem nyújt siralmas képet. Sportra persze így is alkalmatlan, de Horváthék már nagyrészt lehámozták az életveszélyessé vált lelátókról az elrohadt, tüzelőnek is rossz fákat. A centerpálya melletti nyolc salakos pályán sem tenyészik a gaz, hasznosítani mégsem tudják. Az egy éve még borzasztóan kinéző épületeket kipucolták, igaz, fűteni már nem tudnak, mert a korábbi kezelő még arra sem vette a fáradtságot, hogy télre leengedje a vizet a rendszerből, és a radiátorok elfagytak. A cég csak átmeneti bérlő lesz itt, mert bár szívesen kezdenének valamit a területtel, a forrásaik szűkösek a fővárosi tervekhez képest.

A teniszstadiont 2000-ig az Újpesti TE használta eredeti céljának megfelelően. „Majdnem minden héten sírva fakadok, amikor elmegyek a teniszstadion mellett, pedig mi mindent megtettünk, hogy életben tartsuk – mondta Szabó Bence, aki 2001-ig állt az újpesti klub élén. A vívó olimpiai bajnok sportolóként sokszor szurkolt társainak a stadionban, elnökként több kísérletet is tett a rendbehozására. – Komoly, magánbefektetői tervek voltak a felújításra, és azt akartuk, hogy továbbra is teniszre használjuk a területet.”

1997-98 környékén a Pannon akkori elnöke kereste meg az UTE-t nagyszabású elképzelésekkel. Még makettet is bemutatott a leendő teniszstadionról. Tizenöt évre kért használati jogot az ingatlanra, de a terv terv maradt. 1998-ban egy kisebb beruházó is érdeklődött, szerényebb tervekkel érkezett, őt elsősorban a tenisz szeretete vezérelte. Egy évvel később angol befektetők jelentkeztek, kis Wimbledont szántak ide, nagyon konkrétak elképzeléseik voltak. Mégsem változott semmi, valamennyi kezdeményezés a terület kezelőjén, a Belügyminisztériumon bukott meg.

„Az dühíti az embert, hogy amellett, hogy nem csinált semmit a minisztérium, még le is állítottak minket – tört ki az elkeseredés Szabó Bencéből. – Igazából nem értem, és nem is tudom elképzelni, miért történt mindez így.”

Az újpestiek mostani gazdasági vezetője, Baluka Csabáné szerint a problémát az okozta, hogy az egykori Újpesti Dózsa hiába vált le 1989-ben a belügyminisztériumról, létesítményei a tárcánál maradtak. A BM fokozatosan megszabadult sportingatlanjaitól, a teniszstadion azonban a minisztériumnál maradt. A belügy ugyanakkor már nem akart költeni a margitszigeti pályára, az újpestiek pedig nem tudtak rá áldozni. Baluka Csabáné azt mondja, megérti, a BM-nek nem volt érdeke, hogy ők teniszezni tudjanak a stadionban, és őket sohasem kérdezték meg, mit szeretnének. Bár hiába kapták meg volna a területet, a fenntartására nem lett volna pénze az UTE-nek.

„Saját pálya nélkül képtelenség lett volna a teniszt fenntartanunk. Fokozatosan elfogytak a játékosok, így szépen elhalt a szakosztályunk. 2000-ben az utolsó edzőnek is felmondtunk, és ezzel számunkra véget ért a tenisz” – számolt be a szomorú befejezésről az újpesti vezető. A hosszú tetszhalotti állapot után az egyesület közgyűlése tavaly mondta ki végérvényesen a teniszszakosztály megszűnését.

Egyértelműnek tűnik tehát, hogy a stadion sorsa a BM-ben pecsételődött meg, ennyi év után azonban nehéz megtalálni a kudarc gazdáját. A belügy mostanra két külön tárcára szakadt. Először az Önkormányzati Minisztériumban (az ÖM-hez tartozik a sport felügyelete) kezdtük a múlt felkutatását, de a sajtóosztály azt válaszolta, hogy a másik utódtárcánál érdeklődjünk.

Az Igazságügyi és a Rendészeti Minisztérium (IRM) részletes válaszából kiderült, hogy a 90-es években tisztázatlanná vált a stadion jogi helyzete. A BM ugyanis 1991-ig bérleti díjat fizetett a XIII. kerületnek, majd az önkormányzati törvény a főváros tulajdonába adta a Margitszigetet. A stadion azonban nem került át, az ingatlan tulajdonba adását a Fővárosi Vagyonátadó Bizottság elutasította arra hivatkozva, hogy a kérdéses területet akkor központi költségvetési szerv üzemeltette, illetve ténylegesen kezelte. A Fővárosi Önkormányzat többször is megfellebbezte ezt a döntést, de minden esetben elutasították.

Így járt a BM Központi Gazdasági Főigazgatósága is, amely 1998-ban kérte a Fővárosi Kerületek Földhivatalától vagyonkezelői jogának bejegyzését. A földhivatal azonban ezt elutasította, mert a vagyonátadó bizottság határozata nem rendelkezett, és abban az időben nem is rendelkezhetett a vagyonkezelői jog bejegyzésről.

Az IRM válasza kitért arra is, hogy a belügy 2000 tavasza óta műszaki okok miatt nem nyitotta meg a sporttelepet. A centerpálya tribünje életveszélyessé, a kerítés hiányossá, az épület szigetelése, szerkezeti megerősítése és általános felújítása halaszthatatlanná vált. A pályák rendes éves felújítására, karbantartására azonban már nem volt forrása a BM-nek. Az UTE pedig hiába kérte a stadion átadását a térítésmentes használat biztosítása érdekében, a Belügyminisztérium felső vezetése költségvetési okok miatt minden esetben elzárkózott az átadástól. 2000 környékén képbe került az Ifjúsági és Sportminisztérium is, de a sportingatlanokat akkortól összefogó tárca nem tartott igényt a stadionra.

Ebből az időszakból egy 2003-as Népszabadság-cikkben találtunk utalást a viszonyokra. A BM KGF vezetője kijelentette, hogy a minisztérium a kezelői jogról nem akar lemondani, a felújításon anyagiak hiányában nem gondolkodik.

„Pillanatnyi álláspontunk szerint a létesítmény pályáit olyan állapotba kell hoznunk, hogy azok megfeleljenek a tömegsport igényeinek. Ez salakcserével megoldható – mondta Meichl. Elsősorban a BM-dolgozóknak szánták volna a létesítményt, de az üzleti hasznosítást sem zárták ki. Az élsportot viszont igen. – Arra nem látok esélyt, hogy minőségi sporteseményeket is rendezzenek a stadionban, már csak azért sem, mert az életveszélyes lelátót sürgősen el kell bontani.”

Az egykori Dózsa-stadion azonban tovább rohadt, a BM még az ott élő gondnokot is kiköltöztette a szolgálati lakásból, és az enyészet egyre inkább elnyelte a lelátókat. A főváros 2005-ben újra kísérletet tett a terület megszerzésére, és végül sikerrel járt. Az önkormányzat ezúttal a minisztériumot kereste meg azzal, hogy a stadiont térítésmentesen tulajdonba kaphassa, a BM pedig cserébe egy másik ingatlan – a kőbányai Ezüstfa utcai tűzoltósági javítóbázis – térítésmentes vagyonkezelői jogát kérte. A felek 2005-ben egyezségre jutottak, végül 2007-ben lett a stadion a főváros tulajdona.

Látványos változást ez a helyzet sem hozott, az év elején azonban mérnökök jelentek meg a területen és felmérték a pályákat, valamint a kissé megrogyott klubházat. Ezúttal a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) kezdett tervezgetésbe.

„A megválasztásom óta gőzerővel elkezdtem dolgozni azon, hogy az utánpótlásnevelésnek megfelelő helyet találjak. Felmértük a lehetőségeket, ráadásul a szövetség régi fájdalma a szigeti stadion sorsa és a főváros is nyitott volt a hasznosításra” – beszélt a tervekről Patay László, az MTSZ tavaly év végén hivatalba lépett elnöke. A szövetség jelenleg jelentős összeget fordít arra, hogy a versenyzőinek teniszidőt vásároljon, ezt akarták kiváltani a saját fenntartású pályákkal. A célra harmincötmillió forintot különítettek el, márciusra kiderült, hogy a pályák kialakítására legalább hatvanötmillió forintot kellett volna fordítani, ehhez pedig már máshonnan kellett volna elvonni forrásokat.

„Öt évre kaptuk volna használatba a stadiont a várostól, évi ötmillió forintért. A bérleti díjból azonban levonták volna a ráfordításainkat. Hangsúlyozom, átmeneti otthonnak szántuk ezt a helyet, hosszú távon ugyanis egy nemzeti teniszcentrum felépítését tervezzük.”

A szövetség elnöksége tavasszal előbb a terület önálló felújítására mondott nemet, majd szűk többséggel azt is elutasította, hogy egy partnerrel együtt vágjon bele a beruházásba. A Sport Plusz szeptemberi cikkéből kiderül, hogy az ellenzők kicsinek találták a területet. Az is zavarta őket, hogy a szövetség vezetői – a partner kérésére – nem árulták el, ki lenne az, aki egymaga állná a százmilliós költségeket és még az MTSZ rendelkezésére is bocsátaná a pályákat. Patay szerint az elnökség valójában nem a partnerről, csak a konstrukcióról szavazott, és azért kellett sietni, hogy még a nyári szünet előtt foglalkozhasson a témával a fővárosi közgyűlés.

„Számunkra nem a szigeti stadion a fontos, hanem minden olyan kezdeményezés, amely előre viszi a magyar teniszsportot – zárta a beszélgetést Patay. – A nemzeti teniszcentrum céljára a Margitszigetnél alkalmasabb terület is van, ezt is folyamatosan keressük.”

„Sajnáljuk, hogy a szövetség elnöksége nemet mondott, mert ez egy jó elképzelés volt. Most már azonban kicsúsztak az időből” – ez már a fővárosi önkormányzat sportügyosztályát vezető Szabó István véleménye. Elmondta, hogy az öt évet a tulajdonos főváros is átmenetnek szánta volna, mert addigra véglegesen rendeződhet a teniszstadion sorsa. Jelenleg ugyanis nem adható ki oda építési engedély, mivel nincs érvényes keretszabályozási terv a Margitszigetre.

„Továbbra is sportolásra kell használni a területet, sőt kifejezetten teniszre szánjuk. A keretszabályozási tervet azonban előbb el kell fogadnia fővárosi közgyűlésnek.”

Ha ez megtörtént, akkor a főváros közbeszerzési eljárást ír ki a stadionra. Ennek célja az lesz, hogy magánbefektetőt találjanak, aki tartós használat fejében jelentős fejlesztést hajtana itt végre. Szabó István körülbelül egymilliárd forintra teszi a leendő beruházás értékét, amiből már világszínvonalú, rangos események lebonyolítására alkalmas helyet alakíthatnának ki. A sportügyosztály vezetője hozzátette, hogy az elmúlt években folyamatosan voltak érdeklődők, erre alapozzák terveiket.

Ha valóban sikerül befektetőt találni, akkor sem jövőre fognak Szávay Ágnesék a Margitszigeten ütögetni. A keretszabályozási terv elfogadásához még legalább fél év kell. Ha ez megvan, a közbeszerzési eljáráson hat-kilenc hónap alatt születhet döntés. Ha van nyertes, a munkálatokra még másfél évet kell szánni. Most tehát úgy tűnik, legalább két és fél évig nem tér még vissza a tenisz az egykori Dózsa-stadionba.