Overdose péntek este megérkezett a Nemzeti Lóverseny Kft. alagi telephelyére, ahol a lószállítóból kiszállva azonnal besétált a számára felújított hatboxos istállóba - írja a telivér gondozásával megbízott menedzsment a PannoniaOverdose.hu.
Az üresen álló boxok közül öt havi távollét után is felismerte a sajátját, ott meghempergőzött a szalmában, megvacsorázott, és „lefeküdt aludni”.
A honlap korábbi közlése szerint Overdose nyugalma érdekében az Alagra költöztetés nem volt nyilvános a sajtó számára sem. Az indoklás szerint "akár egyetlen aprócska megbokrosodás vagy kitörés is ronthat patái állapotán és visszavetheti az eddigi sikeres rehabilitációt".
A mind a 12 futamán győztes magyar csodaló bal első lábán az április 19-i budapesti versenyt követően észleltek sérülést. Ezt követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a keletkezett tályogot, és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát. Emiatt azonban a ló jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett.
A telivért előbb Franciaországban, majd Angliában kezelték, ahonnan november elején tért haza.