Buszozzon az Inter és a Bayern is
Nehéz hétvégi bajnoki után a Barcelona és a Lyon is busszal utazott a BL-elődöntők első meccseire. Bár egyik szakvezető sem ennek tudja be a vereséget, nem mindegy, ki hogyan készül egy ilyen fontos meccsre. Az igazságos az lenne, ha a visszavágó előtt az Inter és a Bayern is buszozna 980, illetve 740 kilométert.
Bár Pep Guardiola sportszerűen elismerte, nincs mentség, nem a hosszú út miatt kapott ki a Barcenlona simán az Intertől. A Lyon játékosai sem panaszkodtak a fárasztó út miatt, de a BL-elődöntők első meccsein nem jártak jól a buszozó csapatok. A Barcelona, amelyet eddig csak megszorítani tudtak, simán kikapott, a Lyon minimális hátrányba került csak, de rúgott gól nélkül nehéz visszavágóra számíthat.
Txiki Begiristain még kedden, a meccs előtt bírálta az UEFA-t. A Barcelona sportigazgatója elismerte, nagyon feszített a program, de az európai szövetség meg sem próbált megoldást találni a halasztásra.
Tény, a katalánokon nem látszott az utazás okozta fáradság, hiszen a meccs végén is teljes erőbedobással mentek előre, az viszont igen, hogy ha a lábakban nem is, fejben sokkal tompább volt a Barcelona. Ugyanez a Lyonról is kijelenthető, még akkor sem volt képes helyzetekig jutni, amikor emberelőnyben játszott.
A hétvégén mindkét csapat nehéz meccset játszott: a Barca egy durva meccsen játszott 0-0-t a városi rangadón az Espanyollal, míg a Lyon három kiállítást hozó, kiemelkedő összecsapást vívott a Bordeaux otthonában.
Ilyen meccsekkel a lábakban és fejekben keltek útra, a katalánok egy éjszakát Cannes-ban pihentek. Az extrákkal felszerelt buszok nagyon kényelmesek, szinte feküdni is lehet bennük, de az nagyon nem mindegy, hogy ilyen fontos meccs előtt az országúton, a dugóban áll valaki, vagy a szállodai szobájában pihen a találkozóra. A sportszerűség kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy a bajorok is halasztást érdemelnének.