Kozmann György nem tunyult el, visszatér
Kozmann György a pekingi olimpia után nem indult világversenyen, a 2008-ban bronzérmes kenus azonban még érez magában akkora elhivatottságot, hogy visszatérjen.
Kozmann a két éve nyáron elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György párja volt, majd Kiss Tamással alakított egységet, vele pár hét közös munka után nagy hajrával harmadik lett az olimpián.
„Nyár közepén már foglalkoztatott a visszatérés. Hiányzott az életemből az a fajta kihívás, amit csak az élsport képes nyújtani, és persze újra érezni akarom a siker ízét. A londoni olimpia előtt 2 évvel közeledett az utolsó olyan pillanat, amikor még vissza lehet szállni. Októberben kicsit elterelte a gondolataimat a politikai kitérő, hiszen versenyben voltam Pakson a polgármesterségért, de a kampány után az életem visszatért a régi kerékvágásba és újra szembe találtam magam ezzel a kérdéssel. Egy hónapja egy délelőtt alatt született meg bennem a végső elhatározás. A döntés óta megnyugvást érzek, tehát egyelőre úgy néz ki, hogy jól döntöttem" - mondta az ötszörös világbajnok.
Korábbi edzője, Ludasi Róbert továbbra is bízik benne, Kozmann három és fél hete már edzésbe is állt. Kiss Tamással közösen alapozik, és ezer méteres párosban szeretne rajthoz állni a válogatókon, egyúttal a szegedi világbajnokságon is.
„Az elmúlt egy évben sem tunyultam el, futottam a maratonokat és aktívan sárkányhajóztam, talán ennek köszönhető, hogy rövid idő alatt közel a régi szintre tudom hozni a formámat. Jót tett a pihenő, mentálisan, fizikálisan is jobban rá tudok hangolódni az edzésekre, mint egy-két éve.”