Utolsó emberként mentett a labdaszedő
Brazíliában nem ez az első eset, hogy a drukkerek nem bírnak magukkal, és beavatkoznak a játékba. Ha ezen a meg nem adott gólon múlik a Sergipe győzelme, biztosan darabokban megy haza a bűnös.
A brazil Sergipe állambeli bajnokság döntőjét a Guarani és a Sergipe játszotta. A vendég Sergipe 1-0-ra vezetett, mikor az utolsó percekben szöglethez jutottak a hazaiak. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, kapusuk is előrement, aztán mivel elvesztették a labdát, futhatott vissza. Első pillanatban látszott, hogy verve van, de a labdaszedő srác személyében jött az isteni csoda. Ha ez a mozdulat döntő lett volna a végeredmény szempontjából, biztosan szétszedik a vészkapust, de a Sergipe így is nyert.
Brazíliában nem ez volt az első eset, hogy lelkes drukkerek segítették ki csapatukat. 2006-ban óriási felzúdulást váltott ki, amikor egy harmadosztályú bajnoki futballmérkőzésen a játékvezető megadott egy labdaszedő gyerek által rúgott, teljesen szabálytalan gólt.
Az eset a Santacruzense–Atletico Sorocabana-találkozón történt: Samuel, a hazaiak csatára a 89. percben távolról próbálkozott, de lövés mellément. A kapufánál ácsorgó labdaszedő fiú ekkor a tébláboló, időt húzó kapus mellett egy labdát gurított a pályára, majd körülbelül húsz centiről a hálóba továbbította. Vagyis a találat teljesen szabálytalan volt. Az esetnek háttal álló női bíró a vendégek heves tiltakozása ellenére érvényesnek nyilvánította a gólt. Az utolsó pillanatban elért döntetlennel a Santa Cruz-beli gárda megszilárdította első helyét a tabellán.