Berki edzője vérét adta a sikerért
„Ilyen típusúak vagyunk mindketten: befelé örülünk, talán ezért is illünk ennyire össze. Bennem egyelőre üresség van, nem a mindent uraló, kitörő öröm. Talán majd néhány nap múlva ez is megjön” - mondta Kovács István, aki féltette tanítványát, amikor befejezte gyakorlatát. Nem volt biztos benne, hogy megnyeri, mert Smith is hibátlanul tornázott.
„Mégiscsak Angliában vagyunk, ezért volt bennem egy kis drukk. De azt hiszem, a bírók jól pontoztak, mert Krisztián tényleg ma volt a legjobb formájában, és ma mutatta be idei legjobb gyakorlatát. Azzal pedig nehéz vitatkozni, hogy egy tizeddel jobb volt a kivitelezése. Ha így látták, jól látták a máséhoz nem hasonlítható könnyedséget, a kisugárzást. Nem volt benne egyáltalán erőlködés” - tette hozzá Kovács.
![03](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/320/3203/32039/3203968_c6ca260874d2dfbe597fed719a693a1f_wm.jpg)
Elmesélte, mi történt, amikor a szerhez szólították Berkit. „Amikor állítottuk a kápát, odacsípte a kézfejem. Nem egy nagy sérülés, kicsit vérzett, a melegítőm is véres lett, ezért mondtam utána Krisztiánnak, sose gondoltam volna: a véremet fogom adni ezért az aranyért.” Melegítőjét le is kellett cserélnie, mert vérpöttyös volt, és úgy mégsem ölelhette magához.
Visszautalt arra, nem volt könnyű az elmúlt két hét, mert Berki sem mozgásban, sem mentálisan nem volt a legjobb állapotban az érkezéskor. A vállsérülése nem múlt nyomtalanul, ezért volt kissé bizonytalan.
„Az igazi tehetség ilyenkor tudja kihozni magából a maximumot. Ehhez nem edző kell, hanem alkat. Soha életében nem félt a kudarctól, ez egy félelmetes képesség. Imádja a téthelyzeteket, ez a mai pedig aztán az volt a javából. Szorongani én szoktam helyette is.”
Kifejtette azt is, hogy a verseny pihenés számukra. Akkor legalább nem készülnek, felszabadultak lehetnek.
Smith a maribori Világkupán megverte Berkit, igaz, a magyar akkor fogfájása miatt egész éjjel nem tudott aludni, ezért is rontott.
„Az csak egy rossz verseny volt, ez a mostani mindkettőjük igazi arcát tükrözte, hogy közel vannak egymáshoz, de a szebb, meggyőzőbb, elegánsabb kivitelezés Krisztiáné. Angliában angolt verni, de nem is folytatom, úgyis tudja mindenki, mire gondolok” - összegzett az edző, aki kapitány is.
Kovács nem szeret a hazai körülményekről beszélni, hogy a július eleji nagy hőségkor milyen meleg volt a teremben. „Talán egyszer utolérjük a többi nemzetet, és ha ezután a gyönyörű aranyérem után esetleg sokan mennének tornázni, akkor ne menjen el a kedvük” - bizakodott.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
20 perce
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Sport
Magyarország legnagyobb beltéri motoros viadala minden eddiginél több show-elemmel készül
A telt házas MVM Dome-ban több magyar versenyző is porondra lép.
február 6., 16:29
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen
Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.
február 6., 07:47
- Sport
Cristiano Ronaldo szobrot avattak a Times Square-en
A teherautóra szerelt alkotás egy születésnapi ünnepségsorozat része.
február 6., 14:40
- Sport
Szoboszlaival rohamoz a szezon első döntőjéért a Liverpool
A vörösöknek egygólos hátrányt kell ledolgozniuk a Tottenham ellen.
február 6., 20:08
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Sport
Remekeltek az új fiúk, az AS Roma végzete azonban épp saját játékosa lett a Milan ellen
Tammy Abraham élt a lehetőséggel.
február 6., 09:09
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet
Felkészülhet a világ másik vége.
február 6., 12:06
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között
Különleges hétvége előtt állnak.
február 6., 10:17
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00
- Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára
Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.
február 6., 12:03
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
44 perce