Dream Team hozhatja Cavendish aranyát

2012.07.28. 08:42

Amikor kijelölték az országúti kerékpár útvonalát, egybehangzó vélemény volt, a pályát az otthon versenyző brit Mark Cavendishnek találták ki. Az utolsó 15 kilométer viszonylag sík, így minden esély megvan rá, hogy együtt érkezzen meg a mezőny, és a sprinterek dönthessenek az aranyéremről. 1996 óta, mióta a profik is részt vehetnek az olimpián, ez lehet az első ilyen véghajrá.

Cavendish mellett nemcsak a gyors lábai, hanem az elképesztően erős brit válogatott is szól. Azt már a tavalyi dániai világbajnokságon is megmutatták, hogy végtelenül egységesek, és eredményesek is, David Millar és Bradley Wiggins is a mezőny élére állt, és kontrollálta azt, hogy végül Cavendish nyerje meg a vb-t. Hogy a britek erősek, azt a Tour de France-on is megmutatták, uralták a mezőnyt. Wiggins megnyerte, a nála is erősebb Christopher Froome pedig második lett összetettben.

Nekik személyes törlesztenivalójuk is van, a Skyban mindketten Cavendish csapattársai, aki miattuk is volt kénytelen lemondani arról, hogy több Tour-szakaszon sprintelhessen a győzelemért és a zöld trikóért. Talán jót is tett neki, hogy kicsit kisebb felelősséggel versenyezhetett, de hogy kirobbanó formában van, azt megmutatta, két szakaszgyőzelmet saját erőből, majd a párizsi befutót csapata segítségével húzta be. A sebességével semmi gond nincs, ha jól regenerálódott a háromhetes körverseny után, nem lehet ellenfele Londonban sem.

A válogatottban Wiggins és Froome mellett Millar és Ian Stannard fogja segíteni a sprintert, most is az lesz a feladatuk, mint tavaly Koppenhágában. A 250 kilométeren hajráig egyben kell tartaniuk a mezőnyt. Cavendish nyilatkozatában Dream Teamnek nevezete az országúti válogatottat, és Millar szerint is ők a legerősebbek a mezőnyben. Cavendish ennek ellenére vagy éppen az abszolút favorit szerepe miatt idegesen várja a rajtot. „Ha sprintre kerül sor, akkor én vagyok a világon a leggyorsabb, de nem én vagyok a legerősebb mászó, bízom a hajrámban, de el is kell addig jutni.” Cavendish a pálya Box Hillen átvezető részén kerülhet bajba, kilencszer tekernek át a dombon, és eközben összesen 2600 méter a szintemelkedés, aki nem akar mezőnyhajrát, itt kell, hogy megszökjön, igaz, az utolsó dombtól is még majd negyven kilométer lesz a célig.

Cavendish kihívója a Touron szintén három szakaszt nyert, és német csapat segítségére is számítható André Greipel lehet, vagy az ausztrál Matthew Goss, akit az egykori világbajnok Cadel Evans segíthet győzelemre. Rajtuk kívül még az olasz vagy a spanyol csapat lehet veszélyes, de nagy dobásra készül a Tourt az olimpia miatt kihagyó belga Tom Boonen is.

A szombaton 11 órakor startoló mezőnyben a magyar Lovassy Krisztián is ott lesz, aki az első harmincba várja magát, de csapat nélkül az lehet a reális célja, hogy be tudja fejezni a versenyt, és ne kelljen feladnia azért, mert lekörözték.