Ez a poszt a következő Percről percre része:

Óriási égés: a Vidi kizuhant az EL-ben

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Knezevic csúsztatása öt méterről nagyon kevéssel ment mellé. Vinicius és Stopira közelről nézte. Ha 10 emberrel talál egy gólt a Mladost, kiveri a Videotont.

  • Talán még egyszer kapura lő a Videoton az utolsó hét percben.

  • MIndjárt elkezdődik az utolsó negyedóra, de aki ebből egy percet sem látott, nem is veszített semmit. A Videoton 2-1-es előnye eddig kitart.

  • A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága csütörtökön elkészítette a Ligakupa 2013/14-es idényének csoportbeosztását.

    A címvédő Ferencváros a bajnok Győrrel, valamint a másodosztályú Tatabányával és a Sopronnal került azonos csoportba.
    A nyolc csoportból az első két helyezettek jutnak a nyolcaddöntőbe. Garantáltan nem lesz 100 néző a meccsek 80 százalékán. De azért hajrá.

    A csoportbeosztás:
    A csoport: Diósgyőri VTK, MTK Budapest, Kisvárda, Vasas    
    B csoport: Balmazújváros, DVSC-TEVA, Mezőkövesd, Nyíregyháza 
    C csoport: Békéscsaba, Kecskeméti TE, Szolnoki MÁV, Újpest    
    D csoport: Cegléd, Budapest Honvéd, Puskás Akadémia, Szigetszentmiklósi TK
    E csoport: Dunaújváros, Videoton, Kozármisleny, MVM Paks    
    F csoport: Ferencváros, Győri ETO FC, Soproni VSE, Tatabánya
    G csoport: Ajka, Gyirmót, Haladás, Lombard Pápa
    H csoport: Siófok, Kaposvári Rákóczi, Pécsi MFC, Zalaegerszegi TE

    (MTI)

  • amikor leírtam a semmi szót. Vujadinovic kapusnak kellett kitolnia. Ez legalább veszélyes volt. A szöglet után a csereként beállt Paraiba lőtt, de telibe találta a kapust, ahonnan a fejére pattant vissza a labda, ezért nem tudott ismételni.

  • a semmi.

  • Előtte Szolnoki kapott egy sárgát. Ha nem pörög fel a Vidi, akár még bajba is kerülhet.

  • A berobbanó emberek előtt elment, de most a kapu mellett is. Mivel harmadszor lőtte be ugyanúgy, sejthető: begyakorolt figura. A meccs egyetlen pozitívuma, hogy továbbjutásra áll a Videoton.

  • Tomic az ötösön belülre vezette a labdát a jobb oldalon, igaz éles volt a szög, de onnan illett volna eltalálni a kaput. Ehelyett csúnyán mellé és fölément a labda. Talán Pálingtól láttunk utoljára ilyet. Nikolics is helyzetbe került a 32. percben, de miután szépen vette át a labdát egy hosszú indítás után, ő sem találta el a kaput.

  • A 20. percben Taku lőtte rá 18-ról, a szlovák kapusnak ki kellett tolni a labdát. A szöglet után volt egy fejes, de messze nem volt annyira veszélyes, mint előtte Stopira tizenhatoson belüli szabálytalansága, ami felett a játékvezető nagyvonalúan szemet hunyt.

  • Körülbelül 40 méterről jött be a szabadrúgás után a labda a jobb oldalról - Isihara csavarta ballal -, a védők előtt elment, a job oldali kapufa viszont kisegítette a dermedten álló Tujvel kapust.

  • Nem bíznak a fogadóirodák a Mladostban, mert az ő győzelmük 6-szoros. (A döntetlen 3,5-szeres pénzt hoz.) A Mladost ifjúságot jelent amúgy. Az EL-ben csak a visszalépések után indulhattak el. Hatodikak voltak a ligában.

  • A hátoldala Lazio-kék, az elején mellkasig szintén, utána pedig fehér lesz. Végre valami nem megszokott design.

  • Ez a kezdő: Tujvel – Szolnoki, Caneira, Vinícius, Stopira – Tóth B., V. Gomes – F. Oliveira, Kovács I., Gyurcsó – Nikolics N.

    Három helyen változott, Szolnoki, Caneira és Stopira bekerült, ami azt jelenti: José Gomes megszilárdította a védelmet.

    A fehérváriak 2-1-ről indulnak.

  • Tomas Berdych továbbment Bastadban

    Az első helyen kiemelt cseh Tomas Berdych, valamint a másodikként, illetve nyolcadikként rangsorolt spanyol Nicolas Almagro és Fernando Verdasco is sikerrel vette a csütörtöki nyolcaddöntőt a svédországi Bastadban zajló, 433 770 euró (128 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.

    Nyolcaddöntő:

    Berdych (cseh, 1.)-Alund (argentin) 6:3, 6:0

    Almagro (spanyol, 2.) - Garcia-Lopez (spanyol) 3:6, 6:1, 6:1

    Verdasco (spanyol, 8.)-Struff (német) 6:1, 7:5

  • Kittel nyerte a Tour 12. szakaszát

    ez a német harmadik szakaszgyőzelme az idei francia körversenyen. Az utolsó métereken lehajrázta Cavendish-t.

  • Két kilométerrel a cél előtt több bringás is bukásba keveredett, a szakaszgyőzelemre esélyes Greipel is benne lehetett.

  • A magyar csapat 2-1-es előnyből várja a montenegrói csapat ellei Európa Liga-visszavágót, itt a kezdőcsapat:

    Tujvel - Szolnoki, Caneira, Vinícius, Stopira - Tóth, V.Gomes - Gyurcsó, Kovács, Oliveira - Nikolics

    A Mladoszt kezdője: Vujadinovics - Zsivkovics, Szofranac , Mitrovics, Markovics, Szankovics, Szavicsevics, Tomics, Taku, Kaljevics, Szeratlics

  • A Premier League-ben szereplő klub bejelentette, most már hivatalosan is a Swansea játékosa Wilfried Bony, aki klubrekordot jelentő 12 millió euróért szerződött a walesi csapathoz. A 24 éves csatár a holland Vitesse elmúlt idényében 30 meccsen 31 gólt lőtt.

  • A Zámbori Bence (66 kg), Ungvári Attila (73 kg), Csoknyai László (81 kg), Vér Gábor (90 kg), Crjenics Miklós, Bor Barna (100-100 kg) összeállítású magyar cselgáncscsapat bronzérmet nyert csütörtökön a kazanyi Universiadén (MTI)

  • A 33 éves kapus a Málaga nevelése, játszott korábban a Getafe, a Racing Santander, a Hércules Alicante és a Mallorca csapataiban. "Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Vidi családhoz, minden erőmmel azon leszek, hogy újabb sikerekhez segítsem a csapatot. A feleségemmel a napokban körülnézünk Székesfehérváron és Budapesten is, utána döntjük el, hogy hol lakunk majd. Fontos, hogy a legjobb helyet válasszuk, hiszen januárban gyermekünk születik" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Juan Calatayud.

  • „Egy dolgot kértem a Barcelona elnökétől, amíg Amerikában voltam. 6000 km-re voltam a várostól, azt akartam, hogy nyugtom legyen. Nem tartotta be a szavát. Tito Vilanova betegségét használták fel, hogy támadjanak, ezt sosem fogom elfelejteni. Ízléstelen volt."

    Beszélt a Bayern München-edző Pep Guardiola arról az időszakról, amikor kiderült, hogy Tito Vilanova rákbetegsége kiújult. A tréner elmondta, amikor Vilanovát New Yorkban kezelték, többször is találkoztak, mai napig jó a viszonyuk.

  • cikkünk a témában:

    Bronzérmes a férfi cselgáncscsapat az Universiadén

    A Zámbori Bence (66 kg), Ungvári Attila (73 kg), Csoknyai László (81 kg), Vér Gábor (90 kg), Crjenics Miklós, Bor Barna (100-100 kg) összeállítású magyar cselgáncscsapat bronzérmet nyert a kazanyi Universiadén. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki tájékoztatása szerint az együttes a bronzmérkőzésen a lengyel gárda felett diadalmaskodott. A magyar küldöttség ezzel a hatodik érmét szerezte, a negyedik bronzot.

  • Totti: Ez az utolsó Roma-mezem

    Elképzelhető, hogy jövő nyáron visszavonul, vagy elhagyja az AS Roma labdarúgócsapatát Francesco Totti. "Számos szezonban viseltem a Roma-mezt, de ez lesz az utolsó" - mondta a klub 36 éves legendás játékosa, aki soha nem futballozott másik együttesben.

    Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok támadó az elmúlt időszakban többször elégedetlenségének adott hangot, amiért a klub nem hosszabbította meg 2014 nyarán lejáró szerződését, melyet ő további két esztendővel szeretett volna megtoldani. Totti 227 gólnál tart az olasz élvonalban, amelynek eredményességi örökranglistáján a második helyen áll Silvio Piola mögött, aki 274 találatot szerzett a Serie A-ban karrierje során.

  • A Kiskunhalas visszalépett a női kézi NB I.-től

    A Kiskunhalas NKSE csütörtökön, az NB I menetrendjének sorsolása előtt értesítette arról a Magyar Kézilabda Szövetséget (MKSZ), hogy nem vállalja a szereplést a női élvonalban. Az MKSZ csütörtöki tájékoztatása szerint a kiskunhalasiak visszalépése után a szövetség versenybizottsága dönt majd arról, hogy elfogadja-e az NB I legutóbbi kiírásában 12. helyen végzett Budapest SE nevezését az élvonalba.

    A versenykiírás szerint a női NB I alapszakaszát szeptember 1. és 2014. március 9., míg a férfiakét szeptember 8. és 2014. március 9. között rendezik meg. A sorsolás értelmében már rögtön az első fordulóban, Budapesten összecsap egymással a címvédő, Bajnokok Ligája-győztes Győr és a bajnoki ezüstérmes Ferencváros.

  • Juhász Rolandot elküldte az Anderlecht

    A belga élcsapat nem tart igényt a továbbiakban a magyar hátvédre, felbontották a szerződését. Juhász sokáig volt alapember az Anderlechtben, a szurkolók is szerették. A múlt szezon második felét a Videotonnál töltötte kölcsönben, nem zárta ki, hogy a magyar klubhoz tér vissza.

  • cikkünk a témában:

    Lékó 25 meccs után nyert!

    Lékó Péter megszakította hosszú, 25 mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatát, ugyanis a pekingi sakk Grand Prix csütörtöki, 7. fordulójában legyőzte az orosz Szergej Karjakint.

  • Alfonzo Dennardot, a New England Patriots 23 éves cornerbackjét ittas vezetés miatt letartóztatták. Dennardot a bíróság még idén áprilisban 30 nap letöltendő szabadságvesztésre és két év próbaidőre ítélte, mert még 2012-ben megütött egy rendőrt. Valószínűleg a Hernandez után őt is kiteszi a bostoni csapat.

  • A sortot és edzőcipőt viselő 25 éves Kiliam Jornet Burgada reggel 4 óra 46 perckor indult az 1 037 méter magasan fekvő chamonix-i templomtól, majd 3 óra 30 perc alatt tette meg a Mont Blanc csúcsáig vezető 3773 méteres szintkülönbségű utat.

    A sportolót kísérő Mathéo Jacquemoud 22 éves francia síalpinista bajnok a visszaúton megsérült, és nem tudta Kilian Jornetet elkísérni a célpontig. Jornet 9 óra 43 perckor érkezett vissza sprintelve a chamonix-i templomhoz.

    A hófeltételek jók voltak. Egyszerre csak sikerült gyorsan leereszkedni, hátsón csúszni, futni. 
    "Kár, hogy egyedül fejeztem be. Az egész mászást és leereszkedést együtt csináltunk Mathéóval. Úgy gondolom, a rekord mindkettőnké, még ha egyedül is érkeztem ide"  – mesélte érkezéskor. (MTI)

  • Scheepers és Peer negyeddöntős

    A hatodik helyen kiemelt dél-afrikai Chanelle Scheepers és az izraeli Shahar Peer is bejutott csütörtökön a negyeddöntőbe a 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztornán. A budapesti Római Teniszakadémián zajló verseny további programjában két magyar érdekeltségű páros szerepel: 17 óra körül Babos Tímea és a lengyel Alicja Rosolska második kiemeltként a Sandra Klemenschits, Andreja Klepac osztrák, szlovén duóval találkozik a negyeddöntőben, majd Bukta Ágnes és Jani Réka Luca csap össze a Nina Bratcsikova, Anna Tatisvili orosz, grúz kettőssel.

    Nyolcaddöntő:

    Scheepers (dél-afrikai, 6.)-Martic (horvát) 7:5, 6:4

    Peer (izraeli)-Tatisvili (grúz, 8.) 6:1, 6:1