Ő a PSG katari elnöke, és a beleegyezése nélkül semmi nem történik a francia bajnoknál. Két játékos kapcsán is nyilatkozott, Cabayéről azt mondta, hogy bár Laurent Blanc kedveli, nem tettek érte hivatalos ajánlatot (jó hír az Arsenalnak), Mamadou Sakhót viszont nem akarják elengedni (rossz hír a Liverpoolnak).
Elkezdődtek a futballbajnokságok, de még a közepén tartunk a nagy nyári világeseményeknek. A Sportgéza percről percréjéből megtudhatja a sportvilág legfrissebb híreit, megmutatjuk a legjobb sportképeket, videókat, szinte élőben követheti a nagy átigazolási híreket. Csütörtök.
Magyar idő szerint kedd este 10-ig kellett 90-ről 75 játékosra szűkíteni a csapatok játékoskeretét az NFL-ben. Tim Tebow túlélte az első vágást a New England Patriots csapatánál, amelynek tulajdonosa, Robert Kraft úgy nyilatkozott, hogy nagyon szurkol a vallásos irányítónak, hogy beférjen a csapat végleges, 53 fős keretébe. Az NFL csapatoknak szombat éjfélig (magyar idő szerint) kell megválniuk további 22 játékostól.
Mesut Özil állítólag csak heti 200 ezer fontos fizetésért igazolna a Manchester United vagy az Arsenal csapatába. Angol lapok szerint előbbi 50 millió eurót kínált érte annak ellenére, hogy David Moyes kedden már cáfolta, hogy érdeklődnének a Real német középpályása iránt. A United kapcsán azt is írják, hogy 30 millió fontért megvennék az a David Luizt a Chelsea-ből, akit már a Barcelonának sem adtak el.
A brazil Willian egyelőre a munkavállalási engedélyére vár, hogy a Chelsea csapatához igazoljon, eközben a londoni csapat tovább tárgyal az Anzsival egy másik igazolásról is. Samuel Eto'o vételárát hozzácsapnák a szélsőéhez, így ketten együtt 32 millió font körüli összegért érkezhetnének José Mourinho keretébe. Eto'o jelenleg a világ legjobban fizetett labdarúgója évi 20 millió eurós keresettel, ennél lényegesebben kevesebbet kapna Angliában a 32 éves kameruni.
Egy hete még mindenki biztosra vette, hogy annyira rossz a viszony David Moyes és Wayne Rooney között, hogy a csatár a Chelsea-ben fog kikötni. Azóta a csapat újra cáfolta, hogy eladó lenne Rooney, sőt, a legfrissebb hírek szerint még a téli átigazolási időszak előtt új szerződést kínálnának neki.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) francia elnöke nem lát különösebb kivetnivalót abban, hogy a Real Madrid kész akár 100 millió eurót is fizetni az angol Tottenham Hotspur walesi játékosáért, Gareth Bale-ért.
"Nekem nem okoz problémát, ha egy klubnak megvan erre a pénze. Ha a Real Madrid vásárol három futballistát, egyenként 30 millió euróért, egy szavunk sem lehet. Hogy aztán ér-e Bale egyedül 100 milliót? Ez már azért vitatható."
Platini, aki a FIFA, a sportági világszövetség elnöki posztjára vágyik, korábban többször kiállt a pénzügyileg tiszta játék mellett, bírálva az esztelen költekezéseket.
A Real Madrid csütörtökön, a Deportivo elleni barátságos meccsen már játszatná Gareth Bale-t, hogy a hétvégére formába lendüljön a walesi. Ön szerint ma lezárul a hónapok óta húzódó átigazolási történet?
Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke Campania tartományt és Capri városát is beperelné összesen 100 millió euróra, miután nem megfelelően látták el a csapat játékosának, Gonzalo Higuainnak a sérülését. A 37 millióért igazolt argentin csatár arca hétfőn, hajókázás közben sérült meg, 10 öltéssel kellett összevarrni, és állítólag heteket is kihagyhat.
A magyar csatár sajkacsonttöréssel játszotta végig a meccset, melyen két gólt is szerzett. A Kicker információi szerint műteni kell és akár 8 hetet is kihagyhat, így veszélybe kerülhet szereplése a román-magyar vb-selejezőn.
A Tottenham után a Bajnokok Ligája főtáblájára bejutó Arsenal is elismerte, hogy szerződtetné a Chelsea spanyol válogatottját, Juan Matát. A szélső helye a brazil Willian érkezésével lett bizonytalan a kezdőcsapatban, a Manchester United ellen például pályára sem lépett hétfő este. Ráadásul Mata apja a helyszínen tekintette meg az Arsenal keddi BL-meccsét a Fenerbahce ellen.
Múlt héten röppent fel a hír, hogy a West Bromwich Albion francia játékosa, Nicolas Anelka váratlanul visszavonult. Később a klub annyiban pontosította az értesüléseket, hogy Anelka valóban fontolóra vette, hogy visszavonulna egy családi tragédia miatt, ők azonban arra kérték, hogy fontolja meg a folytatást. A csapat vezetőedzője, Steve Clarke szerdán beszélne a csatárral a folytatásról, hogy ha mégsem tér vissza hozzájuk a francia, legyen még idejük új játékosok után nézni.
A Bayern középpályása a keddi, Freiburg elleni bajnokin szenvedett bokasérülést, könnyen lehet, hogy nem lehet ott pénteken Prágában, a Chelsea elleni Szuperkupa-döntőben. A Bayern meglepetésre csak 1-1-re volt képes a Bundesliga előrehozott meccsén a Freiburg otthonában, igaz, Pep Guardiola Arjen Robbent, Philipp Lahmot, Franck Ribéryt és Mario Mandzukicsot is pihentette.
A védekező középpályáshoz hasonlóan Tello is 2018-ig hosszabbítana a Barcelonával. A 22 éves játékost, akit csatárként és szélsőként is be lehet vetni, 25 millió euróért lehetne kivásárolni új szerződéséből.
Miután Kolo Toure, Aly Cissokho és Joe Allen is sérülést szenvedett a Liverpool Notts County elleni Lligakupa-mérkőzésén. A két védő kidőlése miatt Brendan Rodgers a francia bajnok védőjével, Mamadou Sakhóval erősítené meg a csapat hátsó harmadát.
Továbbra sem hajlandó pályára lépni a Newcastle-ben Yohan Cabaye, aki iránt érdeklődik az Arsenal. A francia középpályás biztosan kihagyja a Morecambe elleni Ligakupa-mérkőzést, de Alan Pardew vezetőedző a hétvégén a Fulham ellen már szeretné a pályára küldeni. Cabayét egyébként 20 millió fontért engedné el a Newcastle.
A Debrecen csatára, Ibrahima Sidibe több mint háromhetes kényszerpihenő után ismét edzésbe állt, irta a dvsc.hu. A szenegáli csatár a Mezőkövesd ellen, augusztus 4-én szenvedett agyrázkódást. A tervek szerint vasárnap már pályára lép a Pécs elleni bajnokin.
Augusztus 28., szerda:
Sport 2
21.00: Cselgáncs, világbajnokság, Rio de Janeiro, 3. nap
Eurosport
13.15: Labdarúgás, U19-es női Európa-bajnokság, Wales, elődöntő
16.00: Kerékpár, Vuelta a Espana, 5. szakasz
17.45 és 21.05: Tenisz, US Open, New York, 3. nap
Eurosport 2
17.00: Tenisz, US Open, New York, 3. nap
Digisport 1
17.45: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, play-off, visszavágó, Zenit-Pacos Ferreira
20.15: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, play-off, visszavágó, AC Milan-PSV Eindhoven
22.55: Labdarúgás, Spanyol Szuperkupa, visszavágó, FC Barcelona-Atlético Madrid
Digisport 2
18.55: Kézilabda, férfi Bajnokok Ligája, selejtező, 1. mérkőzés, Metalurg Szkopje-Pick Szeged
20.40: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, play-off, visszavágó, Real Sociedad-Olympique Lyon
A nőknél a selejtezőből érkezett, 17 éves amerikai Victoria Duval meglepetésre legyőzte a 2011-es bajnok Samantha Stosurt kedden az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában. A világranglistán 11. ausztrál 56 rontott ütést mutatott be a háromszettes meccsen.
A második helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka és a negyedikként rangsorolt olasz Sara Errani egyaránt 6:0, 6:0-val búcsúztatta nyitókörbeli ellenfelét. A férfiaknál a világelső Novak Djokovic és az ötszörös US Open-győztes, idén gyenge évet produkáló Roger Federer is sima győzelemmel lépett tovább a 64 közé.
A könnyűsúlyú egypárevezősök között Galambos Péter sikerrel vette negyeddöntőjét, bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé a dél-koreai Csungdzsuban zajló evezős-világbajnokságon. Az egypárban induló Széll Domonkos a 13-24. helyért folytathatja szereplését.