Nem akármilyen bravúr jött össze az ausztrál Campbell testvéreknek, ugyanis Cate és Bronte is bejutott a női 100 méteres gyorsúszás magyar idő szerint péntek hajnali döntőjébe.
Cate az előfutamok során kétszer is megdöntötte saját idejét, és végül 52,71-gyel jutott tovább, ami az elődöntők legjobb ideje lett, így ő úszhat majd a négyes pályán. Húga Bronte 53,29-cel, az ötödik legjobb idővel úszott be a fináléba.
A család már így is büszke lehet, ugyanis a Campbell lányoknak már van egy aranyérmük Rióban, méghozzá a 4x100 méteres gyorsváltóval nyertek világcsúcsot úszva, és az is óriási dolog lenne, ha a két testvér egyéniben is felférne a dobogóra.
Ami nem lesz egyszerű, mivel a női 100 méteres gyorsúszás egyik legnagyobb esélye a svéd Sarah Sjöström, aki 100 pillangón már világcsúccsal győzött, 200 gyorson pedig ezüstérmes lett Katie Ledecky mögött.
Női dzsúdó, 78 kg, vigaszági mérkőzés.
Hencsei Pál olimpiakutató szerint a riói olimpián eddig három aranyérmet szerző Hosszú Katinka sikereiben jelentős szerepet játszik az állandó versenyzés. A kutató csütörtökön az M1-en emlékeztetett arra, hogy az úszónő a londoni olimpián csak negyedik helyezést ért el, és akkor az is felmerült benne, hogy visszavonul. Később meggondolta magát, és edzőjével, Shane Tusuppal olyan sajátos edzéstervet alakított ki, amelynek lényege, hogy folyamatosan versenyre készülnek - mondta Hencsei Pál. Végigjárják a világot, és ezzel az állandó versenyzéssel "felkészülnek a világversenyekre olyan formában, hogy modelleznek mindent". Ez azt jelenti, hogy felkészülnek az esetleges időjárási vagy egészségügyi kihívásokra, illetve a több egymást követő megmérettetésre - mondta az olimpiakutató. (MTI)
A címvédő orosz férfi röplabda-válogatott 3-0-ra legyőzte Egyiptomot a csoportkör harmadik fordulójában.
Eredmények, férfi csoportmérkőzések, 3. forduló:
B csoport:
Irán-Kuba 3-0 (21, 29, 16) Oroszország-Egyiptom 3-0 (11, 17, 9)
200 méter háton, az előfutamban. Új rekord: 2:06.18.
Berecz Zsombor 55:06-tal megnyerte a futamát finndingiben, az 5.-et, és ezzel feljött a 4. helyre vitorlázásban összetettben.
Az úszónőnek 200 méter hát elődöntőben, a másik magyarnak a 100 pillangó elődöntőjében lesz jelenése.
200 méteres hátúszásban. Ez több mint biztató mára, de már lehet mondani, hogy a szombat hajnali döntőre is.
Tovább fog jutni, nem kérdés, egy testhosszal nyerte ezt a futamot. György Réka 7. lett, ő nem megy tovább.
Elsőként, György Réka a 7. volt.
200 m háton.
Jön majd Hosszú Katinka is.
100 pillangón meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes, bár eddig semmi nem ment túl jól. Egyszer majd megpróbáljuk szavakba önteni, ez mit jelent. De bizakodó vagyok
- mondta az M4-nek.
Ő jutott a legjobb idővel tovább az elődöntőbe. Phelpst is verte, az amerikai a 4. idővel ment tovább.
Cseh legnagyobb ellenfele rajtol.
Nem fog továbbjutni az utolsó futamtól függetlenül.
Shields, Metella, La Clos az első három, Cseh idejét nem tudták megdönteni.
Jól rajtolt a 8-as pályán.
Amit meg is nyert, úgyhogy eddig övé a legjobb idő. Van még két futam.
A brit megnyerte az előfutamát, most jön Cseh.
"Bementem 8:20 alá, és nem úsztam ki magam, nem is kell több. Hajnal 3-kor feküdtem le a váltó miatt, nehéz volt felkelni, mégis megúsztam a legjobbamat, ez biztató. A döntőn lesz energiám" - mondta az M4-nek.
Ideje, a 8:19.43 új országos csúcs.
Az elsőben 3-an indulnak összvissz.
Risztov 14.-ként végzett, nem került döntőbe.
Ezzel a második idővel döntős Ledecky mögött. Risztov nem jutott döntőbe 200 m gyorson. Ledecky olimpiai rekordot úszott, 8:12.86.
Kapás második az utolsó 50-re.
Ötödtesthossznyi előnyt szedett össze 650-re.
1 századdal ment előtte a második Carlin.
Folyamatosan gyorsul. A helyezés mindegy, mert ez a legerősebb előfutam, többek között Ledeckyvel.
Mindez persze szinte teljesen lélegtelen, folyamatosan jön majd fel Kapás Boglárka.
Az utolsó előfutamban.