Béla
12 °C
27 °C

Ez nem úszás, ez fuldoklás

D  YT20170730030
2017.08.01. 19:10 Módosítva: 2017-08-02 12:26:42

Az úszószövetség színfalai mögött dúló harc a világbajnokság vége után egy pillanat alatt a nyilvánosság elé került, az elnök pozíciója pedig gyakorlatilag menthetetlennek látszik. Bár Bienerth Gusztáv igyekszik erőt sugározni, a szakma és – talán Fürjes Balázst leszámítva – a politika is teljesen elfordult tőle. Hiába került egyre nehezebb helyzetbe, sem Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, sem korábbi legfőbb támogatója, Seszták Miklós fejlesztési miniszter nem állt ki mellette.

Noha az elnök szerint a hétfői elnökségi ülésen a testület teljes támogatásáról biztosította, információink szerint a valóságban nem ez történt. Az elnökségi tagok keményen kiosztották a vezetőt, és jelezték, hogyha nem történik változás, be fogják nyújtani a lemondásukat. Majd hétfő este az ATV híradójában Fürjes Balázs kormánybiztos óvatosan bejelentkezett a pozícióért, hozzátéve, hogy sosem indulna el Bienerth ellenében. 

This is the beginning of a beautiful friendship

Noha Bienerth Gusztávot csak januárban választották meg a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének, a szakma egy részének bizalma már a szövetség májusi közgyűlése előtt megrendült benne. A világbajnokság befejeztével aztán egyetlen napnak sem kellett eltelnie, hogy minden eddiginél komolyabb támadások érjék a szakszövetség első emberét. Az ellenőrző testület vezetőjének, Pósa Józsefnének hétfői lemondása miatt ugyanis záros határidőn belül rendkívüli közgyűlést kell összehívnia a szövetségnek, és könnyen elképzelhető, hogy az elnök leváltása is felkerül majd a napirendi pontok közé.

Ennél is aggasztóbb fejlemény lehetett Bienerth számára, hogy még ugyanezen a napon egy közlemény is eljutott a sajtóhoz, amiben olyan úszólegendákra hivatkozva követelték az elnök leváltását, mint Darnyi Tamás vagy Risztov Éva, mellettük pedig több neves edző, például Turi György vagy Petrov Iván is igen élesen megfogalmazta véleményét a váltás szükségessége mellett. 

Örülni sem volt idő

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a MÚSZ keddi, világbajnokságot értékelő sajtótájékoztatójánál rendhagyóbb eseményt kitalálni is nehéz lett  volna. Miközben "normál" esetben alig két nappal a világbajnokság zárása után egy ilyen eseménynek alapvetően a magyar sikerekről, sportolóink kiemelkedő teljesítményéről kellett volna szólnia, a Béke szállóban megtartott rendezvényen az első perctől fogva ott lógott a kérdés a levegőben: vajon megy, vagy marad?

Jegyezzük meg, bármilyen szándék is vezette a változást sürgetők lépéseit, a dolog időzítésével nehéz egyetérteni. A sportolók és felkészítőik megérdemelték volna, hogy legalább pár napig az ő teljesítményükről szóljon a sajtó, és ne az elnök személye körüli harcokról. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogyha egy ilyen botrány kirobban, akkor a média nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna. Így aztán a sajtótájékoztató is két, egymástól élesen elkülönülő részre bomlott. Előbb a jelenlevő úszók, a szövetségi kapitány, illetve az elnök értékelte a világbajnokságot, majd egy éles váltással megérkezett Bienerth felé az első lemondását firtató kérdés, és innentől kezdve nem volt megállás, az elnök sorra kapta a témában a kérdéseket.

Pitiáner olimpiai bajnokok

Bienerth már-már indulatosan vágott vissza az őt támadóknak, lényegében burkolatlanul Gyárfás Tamásnak célozva szavait, miközben a kérdés, amit kapott, az olimpiai bajnokok követelésére vonatkozott:

Számomra megdöbbentő, hogy egy nappal a világbajnokság és az EYOF után, egyéni, pitiáner sérelmek miatt egyesek bosszút forralnak. Rossz hírem van: én a jövőre koncentrálok, a jelenre koncentrálok. Én nyilván arra kaptam mandátumot, hogy végleg felszámoljam a barter korszakot. Rend legyen a szövetségben, rend legyen a sportágban.  

Az elnök szerint ezek a támadások is csak azt jelzik, hogy jó úton jár, és folytatnia kell a megkezdett munkát.

Bienerth ezután kijelentette, hogy kifejezetten örül neki, hogy őt támadják és nem mondjuk a szövetségi kapitányt vagy az úszókat. Ami visszatetsző retorikának tűnt, mivel teljesen egyértelmű, hogy senkinek sem Sós Csabával vagy pláne az úszókkal volt baja. A jelenlegi konfliktusok kizárólag Bienerth személye körül alakultak ki, ellenben ezzel a magyarázattal éppen, hogy nem megóvta a sportolókat, hanem eszközként használva őket belerángatta a botrányba. 

Semmi baja, csak a torka véres

Az elnök  elmondta, hogy a hétfői napon az elnökség egyöntetűen támogatásáról biztosította őt, ezzel cáfolva azokat a híreket, amik szerint négy elnökségi tag is előre megírta a lemondását. Információink szerint ez a hír tényleg nem volt teljesen igaz,

a valóságban ugyanis nem négy, hanem hat elnökségi tag lemondása lóg a levegőben, emellett pedig az elnökségi tagok hétfőn ultimátumot adtak az elnöknek, felvázolva a jövő útját, amihez Bienerth vagy tartja magát, vagy rajta és az alelnökön kívül pillanatokon belül csak egyetlen tagja marad a testületnek. 

Bienerth Gusztáv kijelentéseit nem csak emiatt nehéz száz százalékig hitelesnek tekinteni. Darnyi Tamással kapcsolatban is komoly emlékezetkiesésben szenvedett kedden. Amikor a sajtótájékoztató után arról kérdeztem, miként értékeli, hogy többek közt Darnyi neve fémjelzi a távozását követelő közleményt, noha olimpiai bajnokunk májusban még a szövetség, azaz lényegében Bienerth jelöltje volt az elnökségi tagságra, az elnök kijelentette, hogy nem Darnyi volt a szövetség jelöltje, hanem Danks Emese és Szalay-Bobrovniczky Alexandra. Miközben előbbit a Testnevelési Egyetem jelölte, utóbbit pedig a budapesti tagszövetségek, legalábbis hivatalosan, mert azt azért senki nem gondolta komolyan, hogy Tarlós István helyettesének kandidálása a szakma ötlete volt. (Ennyit Bienerth azon megállapításáról, hogy vezetése alatt a politika nem szólhat bele a szövetség dolgaiba.) Ezzel szemben Darnyit feketén-fehéren a MÚSZ jelölőbizottsága ajánlotta az elnökségbe, az a testület, aminek vezetője a Bienerth által a szövetséghez vett jogi igazgató, Wildner Domonkos, az elnök régi munkatársa.

07
Fotó: Huszti István / Index

A három említett jelöltből egyébként egyedül Danks Emese került be végül az elnökségbe, mivel azután, hogy sikerült kierőszakolni Bienerthből a titkos szavazást, a küldöttek az elnök összes javaslatát élből lesöpörték az asztalról, még Darnyi jelölése sem ment át, Szalay-Bobrovinczkyéról már nem is beszélve.

Ez a két bukta verhette be valószínűleg az utolsó szögeket Bienerth koporsójába, hiszen egy négyszeres olimpiai bajnokot, illetve Habony Árpád üzlettársának feleségét, Budapest főpolgármester-helyettesét sikerült az eljárással leégetnie.

Mit kíván az úszónemzet?

A legnagyobb probléma Bienerth-tel, hogy jól láthatóan máig nem értette meg, mi a különbség egy sportszövetség és egy nagyvállalat irányítása közt. Az üzleti szférából érkező vezető egy olyan hierarchikus rendszert és vezetési stílus próbált meg kiépíteni, ami egy magáncégnél teljesen normális lenne, ám a MÚSZ-ban ő nem a tulajdonos érdekeit képviselő vezérigazgató, akinek mindenki a kegyét lesi és aki mindenkinek szabadon diktálhat. Hanem egy választott vezető, aki a sportágat és a tagszervezeteket kellene, hogy szolgálja, ha nem volna teljesen megközelíthetetlen a szakma számára.

Talán még Bienerth-nél is nagyobb ellenállást váltott ki az úszótársadalomban az elnök által alapszabály-ellenesen kinevezett operatív igazgató, Szabó Krisztina személye, akinek stílusát egyenesen minősíthetetlennek nevezték a szövetségben dolgozó forrásaink. Ráadásul sokan azt is teljesen érthetetlennek tartották vele kapcsolatban, hogy miként irányíthatta a operatív igazgatóként a MÚSZ szakembergárdáját, miközben nem rendelkezik középfokúnál magasabb végzettséggel.

Sokatmondó fejlemény, hogy a hétfői napon Szabó Krisztina igazgatói megbízása közös megegyezéssel megszűnt. Amikor erről kérdeztem, Bienerth Gusztáv azt állította, hogy eleve úgy tervezték, hogy a világbajnokság végéig szól csak Szabó megbízatása. Ennek némiképp ellentmond, hogy az igazgató szerződése határozatlan időre szólt, illetve az sem életszerű, hogy a világbajnokságnál lényegesen nagyobb szervezési feladatot jelentő augusztusi Masters Világbajnokság előtt tervezetten menesztették volna a fontos pozícióban dolgozó szakembert.

Mindentől függetlenül, annyi bizonyosnak tűnik, hogy Szabó távozása egyezik a szakma nagy részének óhajával. Ám ettől még naivitás volna békét vizionálni, már csak azért is, mert információink szerint a szövetség szintén nagyon megosztónak számító marketingvezetője továbbra is pozícióban maradt.

Illetve a Bienerth Gusztáv fémjelezte vezetés túl sok olyan embert üldözött el a szövetség apparátusából vagy tart jelenleg is állandó létbizonytalanságban, akiket a szakma véleményformálói fontos és értékes szakembernek tartanak. Ezt már néhány bizalmi ember távozásával vagy áthelyezésével nem lehet orvosolni, sőt valószínűleg sehogy.

Az elnökség ára

Emellett az új elnökség több üzleti döntését is komoly értetlenség kísérte a szövetségben. A szövetség logójának áttervezése, illetve a vadonatúj székház belsőépítészeti áttervezésének látványtervei is több millió forintos, nehezen indokolható kiadást jelentenek.

Ami pedig a barter-korszak végét jelenti, a Gyárfásnak felrótt kölcsönös megállapodások nélküli, és az új vezetés által felkért független szakértők szerint kiszámolt költségvetés a korábbihoz képest több mint háromszoros áron számolja az éves kiadások mértékét. Ennyi pénz pedig talán még arra is elég lehet, hogy kivívja egy kormánybiztos támogatását, mondjuk ha cserébe segíthet elkölteni.

Politikust ne!

Mivel információink szerint Bienerth Gusztáv úgy az elnökség, mint a közgyűlés többségének támogatását is elvesztette, mindössze két igazán komoly, az úszás jövőjét alapvetően befolyásoló kérdés maradt vele kapcsolatban.  Az egyik, hogy lelép-e magától, vagy körömszakadtáig harcolva pozíciójáért egy olyan állóháborúba rángatja bele a szövetséget, ami egészen biztosan nem szolgálná a sportág érdekeit.

A másik nagy kérdőjel, hogy mi lesz, ha Bienerth kikerült a képből, akkor politikus vagy szakember követi-e majd a poszton? Fürjes Balázs, bár elmondása szerint nem tud róla, hogy a jelenlegi elnököt le akarnák váltani, ugyanakkor a jelek szerint boldogan lépne a helyére, ha az megüresedne. Tegyük hozzá, hogy a belépője a legkevésbé sem volt szerencsés. A kormánybiztos azt mondta az ATV hétfő esti híradójában, hogy a feleségét, Orbán Viktort és Seszták Miklós fejlesztési minisztert kérdezné meg róla, hogy elvállalja-e a tisztséget. Márpedig a három szakember közül egyik sem tartozik az úszóélet legfontosabb alakjai közé. Így ez a válasz is csak azt sugallja a szakmának, hogy Fürjes személyében ismét egy kívülről jövő, és a szakmai szempontokat másodlagosnak tartó vezető kerülne a szövetség élére.

Ahogy a szövetségben fontos posztot betöltő forrásunk mondta:

nem akarnak politikust elnöknek,

mert az épp úgy járna, mint a Bienerth. Az úszók ugyanis, talán furcsán hangzik, de leginkább egy úszót szeretnének vezetőjüknek.

Update: Az úszószövetség elnöke válaszolt az új logó terveire, és a belsőépítészeti tervekre és a megnövekedett költségvetésre vonatkozó kérdéseinkre. A válaszok megformáltságával kapcsolatban fontos körülmény, hogy Bienerth Gusztáv telefonon, külföldről válaszolt, hogy minél gyorsabban eljusson hozzánk az információ.

Megfelel-e a valóságnak, hogy a szövetség több millió forintot költött új logó tervezésére, illetve szintén több millió forintért készíttetett látványterveket az új MÚSZ székház belsőépítészeti átépítésére?

Ezek nem valós információk, ilyen tervek nem készültek. Vannak ugyan kiadások, de ezek messze nem ilyen költségekkel készültek, a MÚSZ-nak nincs is új logója.

Megfelel-e a valóságnak, hogy a szövetség független szakértők által megállapított költségvetése bő háromszorosa a szövetség korábbi költségvetésének? (Tudható-e, hogy mekkora éves költségvetéssel számol jelenleg a szövetség?)

A világ egyik legnagyobb könyvvizsgálója, a Deloitte vizsgálta át a korábbi két esztendőt. Ráadásul növekedett a szponzori bevétel, a költségstruktúrában változás nincs, a költségvetést a közgyűlés elfogadta, nagyságrendileg pedig megegyezik az előző évekkel.