Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Ha kettő helyett négy arany kell, az ritka nagy sztori

2018-02-19T142733Z 1804365875 DEVEE2J145X9F RTRMADP 3 OLYMPICS-2

Az olimpia legnagyobb hétfői sztorija egy honosított magyar lett, Swaney Elizabeth olyat ment freestyle síben, amit valószínűleg bármelyik ügyesebben síelő családanya utána tudna csinálni 2-3 hét gyakorlás után.

Aztán ott volt a második legnagyobb sztori, legalábbis amire az emberek nem tudtak nem rákattintani, hogy a világbajnok jégtáncospár nő tagjának kikapcsolódott a ruhája, és jó ideig látni lehetett a mellét.

Sportértéket ők mutattak, másodikként végeztek a rövid programban, aranyesélyesek voltak a másnapi döntőben, de ez persze jóval kevesebbeket érdekelt.

Sportérték - ebben a műfajban hétfőn a bobosok voltak a legjobbak, méghozzá négyen is, az olimpiai bajnok német és az olimpiai bajnok kanadai egység a kettes bobosoknál. Mindannyian aranyérmet nyertek ugyanis ugyanabban a számban: holtversenyben értek célba, századra ugyanolyan idővel.

Mindezt négy futam és több mint öt kilométernyi csúszás után. Mekkora erre az esély?

Ráadásul a célba érés után is zseniálisak voltak, az első helyen álló, sorsára várakozó német páros - Francesco Friedrich és Thorsten Margis - nem is egymás vagy edzői nyakába ugrott, amikor meglátta, hogy holtversenyben olimpiai bajnokok, hanem az épp csak befutott kanadaiakat - Justin Kripps és Alexander Kopacz - ment ölelgetni. Ők kábé még azt sem tudták, nyertek, csak azt látták, két hegyomlás német támadja le őket a célban.

Kettőből lett négy arany, ez a 26.-ként lesikló, 1 századdal bajnok cseh sízőnő, Ester Ledecka mellett az olimpia eddigi legnagyobb sztorija.

Ez volt a kilencedik megosztott arany téli olimpiákon, nézzük is meg az eddigieket:

  • 1928-ban, St. Moritzban két gyorskorcsolyázó, a norvég Bernt Evesen és a finn Clas Thunberg zárt az élen megosztva 500 méteren.
  • 1956-ban (Cortina d'Ampezzo) két szovjet gyorskorcsolyázó vitt haza összesen két aranyat, Jevgenyij Grisin és Jurij Mihajlov 1500-on volt ugyanolyan gyors.
  • 1960-ban (Squaw Valley) is sláger volt az 1500-as táv gyorskorcsolyában, ráadásul itt megint Grisin lett megosztva aranyérmes, ezúttal a norvég Roald Aasszal.
  • Az újabb megosztott aranyra Szapporóig (1972.) kellett várni, kettes szánkóban zártak az élen együtt a németek és az olaszok.
  • 1998-ban, Naganóban megint megosztott arany jött, ezúttal kettes bobban, az olaszok és a kanadaiak nem bírtak egymással az élen.
  • 2002-ben, Salt Lake Cityben már két megosztott arany is volt, 10+10 km-es üldözéses sífutásban két norvég, Frode Estil és Thomas Alsgaard, műkorcsolyában a pároknál pedig az orosz Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze, és a kanadai Jamie Salé, David Pelletier zárt azonos pontszámmal.
  • Legutóbb, 2014-ben Szocsiban is volt megosztott arany, ott női lesiklásban Tina Maze és Dominique Gisin örülhetett együtt.

(Borítókép: A német és a kanadai páros a dobogó első helyén - fotó:  Edgar Su / Reuters)