Egy hihetetlen come back után végül a darts punkja nyert vb-meccset

GettyImages-1196399766
2019.12.28. 22:28

A darts-világbajnokság negyedik fordulójában a holland Jeffrey de Zwaan közel volt ahhoz, hogy minden idők egyik legnagyobb fordítását vigye véghez, de végül a skót Peter Wright 4-3-ra megnyerte a meccset.

A hetedik kiemelt, punkos hajának színét és a nyilait gyakran cserélgető Wright jól kezdett, megnyerte az első leget, majd hátsó pályáról behúzta a másodikat is. A harmadikban mindkét versenyző dobott 180-at, Wright nyerő helyzetben is volt, de nem tudta megdobni a szetthez szükséges bullt, De Zwaan viszont nem hibázott, szépített, 2-1 lett az állás. A holland a saját legjét hozta, Wrightnak nem mentek a triplák ekkor, de a döntő legben megint dobott egy 180-at, és simán hozta a kiszállóját, övé lett az első szett, a győzelemhez szükséges négyből. 

A második szettben a skót nagyon magabiztossá vált, az első leget még elvesztette, de után megállíthatatlan volt, 149-ről is sikerült kiszállnia, zsinórban hozott három leget, 2-0-ra ment összesítve. 

A harmadik szett még simább lett, Wright 3-0-ra nyerte, pedig a holland háromszor is kiszállón volt, de egyszer sem jött össze neki. 

A negyedik szett is a skót fölényével kezdődött, újabb két leget zsebelt be, már csak egyetlen legre volt a végső győzelemtől. Wrighttal ekkor viszont történt valami, fokozatosan elbizonytalanodott. De Zwaan hozott sorozatban három leget, így megvolt a szépítés, de még mindig két szett hátránya volt.

Wright teljesen kiesett a ritmusból, míg a holland egyre biztosabban dobta a kiszállókat, az ötödik szettet is megnyerte, megszerezte az esélyt, hogy egyenlítsen. 

A hatodik szettben a skót mintha magára talált volna, két nagyszerű, egy 12 és egy 13 nyilas leget hozott össze, de a döntő legben, 2-2 után már nem volt ilyen pontos, a holland elvitte azt, jöhetett a döntő szett.

Az első leget De Zwaan vitte el, így először vezetett a meccs során. A második legben elszórta a nyilait, Wright egyenlített, majd a következő leget is megnyerte, újra egy legre volt a győzelemtől. De Zwaan nem adta könnyen magát, egyenlített. A szabályok szerint a döntő szettben két leggel kell nyerni, illetve ha ez nem jön össze 5-5, akkor elég eggyel is. 

A következő két legből mindketten elvittek egyet-egyet, de ezután már Wright maradt a pontosabb. 4-3 után De Zwaan kiszálló pontszámon volt, de elhibázta a bullt, a skót pedig ezután a győzelmet is besöpörte, 5-3-ra nyerte az utolsó leget, összesítésben pedig 4-3-ra nyert. A holland elbukta a meccset, de így is óriási teljesítményt volt tőle, hogy ledolgozta háromszettes hátrányát. 

Borítókép: Peter Wright (elöl) nehezen győzte le Jeffrey de Zwaant a darts-világbajnokságon (Alex Burstow)