Fatime
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Fordulhatott a taohelyzet, a kézilabda már több pénzt kap, mint a futball

2020.05.11. 07:57

Még mindig Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc csapatához, a felcsúti futballklubhoz áramlik a legtöbb közpénz társasági adó (tao) formájában, ám – egyelőre – eltűnőben a felcsúti csapat elmúlt években tapasztalt óriási támogatási fölénye:

a 2018/19-es idényben még több mint 6,5 milliárd forintot kaptak közpénzből, addig egyelőre csak 1,174 milliárd érkezett hozzájuk a 2019/20-as idényre, ezzel a második helyre szorultak az 1,6 milliárd forintot kaszáló, szintén Orbán kedveltjei közé tartozó Fehérvár mögött.

A Fehérvár előzése merőben új helyzet, először fordul elő, hogy egy lekérdezésnél nem a Felcsút a legjobban támogatott hazai futballklub. Ez persze a jövőben még változhat – az adatokat a hat látványsportnak számító sportszövetségtől kikérő és feldolgozó 24.hu emlékeztet arra is, hogy még tart a támogatási időszak, és hogy a klubok adott kiírásra adják le pályázatukat, ezt feltételekkel meghosszabbíttathatják, és az új határidőig hívhatnak le a pályázatban megjelölt célra pénzt, az ekkor beérkező összegekkel pedig utólag korrigálják az adatokat, így később jelentős mértékben módosulhat, hogy egy adott idényre mennyi taót könyvel el végül egy klub.

A lap gyűjtéséből kiderül, hogy

  • a tao 2011-es bevezetése óta, kilenc év alatt 790 milliárd forint ment a sportegyesületekhez az államkassza helyett,
  • a mostani állás szerint a 2019-20-as idényre 70,8 milliárd forint támogatás érkezett, de ez még nőhet,
  • a kézilabda mostani állás szerint több pénzt kap, mint a futball, a kézi 20,3, a futball 19,4 milliárd forint támogatásról közölt adatot,
  • a kosárlabdába 11,9, a vízilabdába 6,4, a jégkorongba 7,2, a röplabdába pedig 5,4 milliárd forint érkezett,
  • a legtöbbet kaszáló csapat a Fehérvár FC 1,6 milliárd forinttal, ami még egyáltalán nem merítette ki a 2,5 milliárdos tervezett keretet Garancsi István vállalkozó csapatánál.

A taorendszer 2011-es bevezetése óta 32,2 milliárd forint került Felcsútra, ami nagyságrendileg 10-szer több, mint a Felcsútot nagy szakadék után követő többi klubnál – a Fehérvár 2014 óta 3,3 milliárdot szedett ki a taorendszerből, az Újpest futballrészlege 3,9, a Ferencvárosé 2,8 milliárdot 2011 óta (a Fehérvár később szállt be a taózásba).

A második legtöbb taopénzhez jutó kézilabdában a Veszprém kapta a legtöbb támogatást, de beszédes, hogy a rendszeres BL-szereplő Mol-Pick Szegednél kilenc év alatt landoló 3,1 milliárd forint annyi pénzt jelent, amennyit a futball NB II.-ben szereplő Gyirmót kapott hasonló idő alatt.