Horrorbalesete után újra versenyez a francia pilóta

grosjean
2021.02.03. 16:49
Romain Grosjean az észak-amerikai IndyCar autós gyorsasági sorozatban folytatja versenyzői karrierjét.

A 34 éves francia pilóta idén a Dale Coyne Racing csapatot képviseli, és a jövőjére vonatkozó szerdai bejelentésében kiemelte: a klasszikusnak számító ovális pályákon nem áll rajthoz, csak a többin versenyez majd.

A 17 futamosra tervezett 2021-es IndyCar-sorozat április 18-án kezdődik az Alabama államban lévő birminghami pályán.

Grosjean 2012 és 2020 között megszakítás nélkül a Formula–1-ben versenyzett, amelyben 2009-ben mutatkozott be. Legutóbb a Haas pilótája volt, de az előző szezont követően nem hosszabbítottak szerződést vele.

Grosjean az idény hajrájában, a Bahreini Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett és megsérült, műtétre szorult, ezért az utolsó két futamon már nem indulhatott. A pilóta F1-es karrierje elején kétszer került a legjobb tíz közé – 2012-ben a 8., 2013-ban a 7. helyen végzett –, tavaly viszont két pontjával csak a 19. helyen zárta a vb pontversenyét.

(MTI)

Borítókép: Tolga Bozoglu / AFP