Szervác, Imola
12 °C
18 °C

Kizárhatják az idei BL-ből a Realt, a Cityt és a Chelsea-t is

2021.04.19. 20:56

Pénteken hivatalos döntés születhet arról, hogy kizárják a Bajnokok Ligája idei kiírásából a Real Madridot, a Manchester Cityt és a Chelsea-t is amiatt, hogy támogatták az európai Szuperliga létrehozását.

Erről Jesper Möller, a dán futballszövetség elnöke és UEFA végrehajtó bizottságának tagja beszélt egy dán médiumnak, a DR-nek. Mindez azt jelentené, hogy a Bajnokok Ligája négy elődöntőséből hármat kizárnának.

Ki lesznek zárva és arra számítok, hogy ez pénteken megtörténik, aztán meglátjuk, hogyan fejezzük be a BL-t

– nyilatkozta Jesper Möller a Realról, a Cityről és Chelsea-ről beszélve.

Möller ugyan nem ejtett szót róla, de ha valóban megszületik a fenti döntés, akkor valószínűsíthető, hogy a Manchestert és az Arsenalt is kizárják az Európa-ligából.  

Arról már korábban is volt szó, hogy a Szuperligát támogató csapatokat kizárhatják saját nemzeti ligáikból, valamint az UEFA nemzetközi versenyeiből is, de arról nem esett szó, hogy mindez már az idei kiírásokat is érintheti.