A szurkolók a határokat feszegetik, küszöbön az anarchia?
Ahogy arról beszámoltunk, vasárnap több száz Manchester United-szurkoló gyűlt össze az Old Traffordnál, majd a biztonsági kapukon átjutva elfoglalták a stadiont is. A rajongók azért demonstrálnak a Glazerek ellen, mert szerintük elárulták őket azzal, hogy csatlakoztak az Európai Szuperligához (ahonnan aztán kiléptek), valamint a klub stratégiáját is ellenzik, úgy érzik, a tulajdonosok nem a csapat sikerét, hanem a profitmaximalizálást tartják a legfontosabbnak.
Végül a Liverpool elleni bajnokit elhalasztották, a Premier League hivatalos közleményt adott ki, melyben elhatárolódott a szurkolók megmozdulásától, mondván, a drukkereknek megvan a lehetőségük véleményük kinyílvánítására. Hogy ez mennyire nincs így, azt a vasárnapi történések is megmutatták.
Az Index Sportcast eheti adásában beszélgettünk többek között arról, hogy
- mit tehetnek még a szurkolók,
- hová vezetnek a demonstrációk, van-e hatásuk,
- kit és hogyan lehet felelősségre vonni,
- valamint a feszültségek lehetséges feloldásáról.
Az Index Sportcast elérhető iTuneson és Spotifyon is, a korábbi epizódokat ide kattintva hallgathatják vissza.