Az egó építése a csapatjáték ellensége, az együtt szenvedés fontosabb az együttműködésnél

Október 4. és 6. között immár hatodik alkalommal rendezik meg az őszi sporttudományos eseménysorozatot, a Sport és Innováció Konferenciát. Az előadások, valamint kerekasztal-beszélgetések sorát felvonultató, háromnapos eseményt a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián kezdték meg, a következő napokban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ad otthont a rendezvénynek. 

A sport mint jellemfejlesztés, a deviáns magatartás visszaszorítója és szellemi fogalom

A szerdai programot Mocsai Lajos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke indította Edzői dilemmák című előadásával, amiben kiemelt szerepet kapott a felelősségvállalás kérdése, a sport mint szellemi tevékenység fontossága, valamint az is, hogy korunk jellemalakító tevékenységei mennyire rombolják a csapatmunkát.

A sport az nem csak fizikai, hanem szellemi fogalom. A megfelelő kultúrával végrehajtott edzésmunka szellemileg is segíti a fejlődést, már heti három fizikai edzés jobb kognitív képességeket eredményezhet, ha magunkat eddzük fizikailag, akkor ezt megtesszük az agyunkkal is

– mondta prof. dr. h. c. Mocsai Lajos a balatonboglári konferencián.

A szakember kiemelte: közös feladat a jellem fejlesztése, valamint azt, hogy a sport a deviáns viselkedési formák megelőzésében is kiemelkedő. Mocsai Lajos az edzők szerepét hangsúlyozta a folyamatban, hiszen a gyerek fejlődése szempontjából kritikus időszakban rengeteg időt tölt a trénerekkel.

Mocsai Lajos kifogásolta, hogy a különböző országokban már bevett módszernek számító, genetikai alapú kiválasztás terén itthon még gyerekcipőben jár a szakma.

XXI. századi problémák: az egyéni érdekek a csapat felett, az együttműködés az együtt szenvedés helyett

Hozzátette azt is, hogy fontosnak tartja, hogy az elmúlt időszakban a belső motivációkat felváltották a külsők, amit problémának tart, és úgy véli, jó edzői kapcsolattal jobb feladatorientáltság jöhet létre a fiataloknál. Kapcsolatot vont a jó sportolóvá nevelés és a jó emberré nevelés folyamatában.

14-16 éves korú, a labdával két egyeneset dobni nem tudó játékos mögött már elképesztő stáb is tevékenykedhet akár, megjelennek a menedzserek. Utóbbiak közül még eggyel sem találkoztam, aki bocsánatot kér a szülőtől, a gyerektől amiatt, hogy nem lettél ugyan nemzetközi kézilabdázó, de közben miattam nem tudtál leérettségizni. Mert az egész közeget megvakította a havi 300 ezer forint... Egyikük sem jelentkezett az érintett fiatalnál, hogy figyelj, én fizetem a továbbtanulásodat, mert emberként eltérítettelek a kettős pálya programtól

– hívta fel a figyelmet egy lehetséges problémára. Kiemelte azt is, hogy a különböző támogatási elvek során kialakul egy olyan érzés a fiatalokban, hogy „ez nekik jár”, amitől nem külső motivációs erővé válik, hanem belső elfogadottságnak, és ez gátolja a további fejlődést.

Véleménye szerint „ezek nem járnak, ezért harcolni kell, hogy meg tudjuk szerezni, és ezért teljesíteni kell”. (Nem a balatonboglári konferencián, de a napokban ehhez hasonló témában foglalt állást Gangl Edina, Európa-bajnoki arany-, világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes vízilabdakapus, aki immár Görögországban légióskodik.)

Mocsai Lajos külön hangsúlyozta a XXI. század egyik fő jelenségét, az egó építését, és annak negatív következményeit.

Az egó építése során az elképzelések torzítják a valóságot. Az egó előre tolása a csapatjáték szellemével ellentétes, hiszen az egyéni érdeket a csapat fölé helyezi. A digitális bezártság azt okozza, hogy nincs kihez fordulni, ezek pedig végső soron bukást eredményeznek

– hívta fel a figyelmet Mocsai arra, hogy közösségi munkára és az edzők jellemépítési szerepére van szükség.

A férfi és a női válogatottal is világbajnoki döntős, a hölgyekkel olimpiai finalista és Európa-bajnok szakember a motivációt energizáló folyamatként jellemezte, amely mellett szükség van egy fontosabb dologra, az inspirációra és érzelmi töltésre, amit az edzők adhatnak meg.

Kitért még a kooperáció szerepére, fontosnak tartja az együttműködést, de nem a legfontosabb szegmensnek:

A következő szint a kollaboráció, az együtt szenvedés. Egy együttműködésben addig haladnak a felek, amíg az nem hátrányos valakinek, és ha gond van, akkor kilépés következik. Az együtt átélt kínok és szenvedések viszont összekapcsolják a szereplőket. Ez kell, hogy az edzői példa legyen

– vélte.

A szövetség segítené az utánpótlás és a felnőttmezőny közötti átmenetet – „túlértékeltük a sikereket”

A Magyar Kézilabda-szövetség szerdán arról tájékoztatott, hogy az utánpótlás-korosztály és a felnőttmezőny közötti átmenetet elősegítő úgynevezett utógondozási folyamatot fejlesztené.

„Lehet, hogy nagy elvárással vagyunk az utánpótlásban szerzett eredményeket követően, és azt gondoljuk, hogy majd ugyanilyen jól megy a fiataloknak a felnőttcsapatban is. Pedig nagyon kevés játékosnak megy, a nagy többségnek szüksége van egy úgynevezett utógondozási folyamatra” – idézi az MTI Juhász Istvánt, az MKSZ sportszakmai igazgatóját.

A világbajnokságon a juniorok 2018-ban az első, tavaly a második helyen zártak, az ifjúságiak tavaly harmadikok lettek. A férfiaknál az ifjúsági Európa-bajnokságon tavaly negyedik, a junior-világbajnokságon idén második lett a magyar csapat.

Azt gondolom, az elmúlt években az utánpótlásban elért sikereket egy kicsit túlértékeltük. A játékosok is túlértékelték önmagukat, de lehet, hogy ez életkori sajátosság is. Még le vagyunk maradva abban az utógondozási folyamatban, aminek a klubcsapatokban kellene történnie

– vélekedett Juhász.

Szerinte van olyan fiatal, aki önmagától felfogja és megtanulja, mi a feladata a következő két-három évben, viszont van, akinek ehhez segítséget kell nyújtani, és az MKSZ szeretné ezt is támogatni a jövőben.

A szakember ezzel ráerősített Mocsai Tamás szavaira. Utóbbi a NEKA ügyvezetőjeként a Sportinno hétfői sajtóeseményén ezzel kapcsolatosan azt emelte ki: válogatottként az ő junior korosztályából csupán ketten jutottak el a felnőtt nemzeti csapatig.

Elveszik a győztes mentalitás?

Golovin Vlagyimir, a női felnőttválogatott szövetségi kapitánya elmondta, az elmúlt tíz évre jellemző, hogy nehezen tudták beépíteni a fiatal tehetségeket a felnőttválogatottba.

Mint kifejtette, amikor egy fiatal átkerül a klubcsapata felnőttkeretébe, a tudása még nem kész, és az edzők olyan teljesítményt kérnek tőle, amire még nem képes. Ennek hatására elvész belőle a győztes típus, nem érti, mi történik vele – hiszen eddig világ- és Európa-bajnoki érmes volt, de most mégsem képes ugyanazt a szintet nyújtani –, ebből következően a felelősségvállalása is visszaesik.

„Részben azért is vesznek el nálunk a tehetségek, mert azt akarjuk, hogy mihamarabb kész játékosok legyenek” – idézi az MTI Golovint, aki a közelmúltban világ- és Európa-bajnokságot is nyert a juniorokkal.

A kapitány a mentális, a fizikai és a szakmai felkészítést említette, ennek kapcsán Szilágyi Zoltán, a női juniorválogatott trénere, a Debrecen vezetőedzője hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy mindháromban fel tudjanak zárkózni a megfelelő szintre a kézilabdázók. Megjegyezte, sok játékos elkallódik és nem futja be a számára jósolt karriert, mert nem tudja megtenni ezt a lépést.

Nem csak kézilabdáról volt szó

A balatonboglári konferencián érdekes előadást tartott Schuth Gábor, aki a Magyar Labdarúgó-szövetség kötelékében dolgozik erőnléti edzőként és sporttudományi szakemberként.

A „Hogyan lesz az adatból döntést támogató információ a labdarúgó-vezetőedző számára?” címre keresztelt előadás keretein belül megtudhattuk a válogatottnál zajló mérések protokollját, hogy még az első étkezés előtt megannyi adatot gyűjtenek be a játékosoktól, kezdve a pulzusszámtól a hőkamerás testvizsgálatig. Mindezek abban hivatottak segíteni, hogy személyre szabható legyen a játékosok regenerációja, és így fenntartható legyen a jó teljesítmény akár a sorozatterhelés során is. Azt is kiemelte, milyen sokat javult a helyzet az információszerzés terén az elmúlt időszakban.

„Jelenleg már a keret háromnegyedéről van objektív információ a tábort megelőző négy héttel kapcsolatban, de mondjuk egy évvel ezelőtt, amikor erről beszéltem, akkor jellemzően ez még csak három-négy embert jelentett a huszonhatból. Ezt azért mondom el, mert minden fajta mérést nekünk kell elvégezni, amiből a játékosok aktuális állapotáról képet kapunk. Nem tudunk feltétlenül külső partnerekre támaszkodni ebben, arról nem is beszélve, hogy a játékosok jellemzően 21-22 klubból jönnek, és mindenhol más a periodizáció. Mindenhol más az edzésmunka, a megterhelés, a meccsterv, ezeket mind figyelembe kell vennünk. Ez a folyamatábra tulajdonképpen a játékosok napját próbálja végigmutatni. Reggeli ébredést követően saját maguk elvégeznek önálló pulzusmérővel és applikáció segítségével egy mérést, a vegetatív idegrendszer állapotára, illetve a keringés hosszú távú nyomon követésére használjuk alapvetően. Ezt követően érkeznek még reggeli előtt hozzánk, ahol készítünk hőkamerás mérést. Alapvetően két dolgot csinálunk, századfok pontosságra, a két láb, illetve a bal és a jobb láb adott izomcsoportjai közötti aszimmetriát nézzük. Ez azért fontos, mert attól függően, hogy inkább metabolikus, jelenlegi terhelésről beszélünk, vagy mikrosérülésről, a mechanikai terhelésről, teljesen más lesz az izomrendszernek a reakciója, ez mérhető, és ez alapján szabjuk egyénre a generációt.

Ezt kiegészítettük szubjektív wellnessfelmérővel, ahol az alvásminőség, hangulat, izomfájdalom, izomfáradtság és stressz-szintből kell a játékosoknak visszajelzést adni. Ez még egy tanulási folyamat. Sokáig ódzkodtunk tőle, korábbi rossz tapasztalatok miatt, de mivel a szakirodalom alapvetően támogatja, mi is bevezettük”

– hangzott el az előadáson, majd gyakorlati példákon keresztül szemlélhettünk meg egy hatalmas adathalmazt, amit még egyenként sem könnyű értelmezni, hát még kontextusában kezelni.

Ennek lényegi része volt, hogy nem abszolút értékeket figyelnek. Hiába volt valakinek például a magas intenzitású futások méterben kifejezett távolsága lényegesen magasabb egy másik játékoshoz képest, vagy tett meg lényegesen több mikroirányváltást, vagy összességében több métert a meccset megelőző edzésen, ebből még nem lehet egzakt következtetést levonni.

Itt jön a képbe viszont a kontextus kérdése, egyrészt a hasonló edzések teljesítményeit hasonlítják össze (a korábbi meccsnap előtti edzésen hogyan teljesített ebben a játékos), illetve hogy a mérkőzéshez viszonyítva milyenek ezek a számok. Azt például kevesen tudják értelmezni, hogy 3406 métert futott valaki vagy 240 méter volt a magas teljesítményű sprintek távolsága, azt viszont már lényegesen jobban, hogy ha azt mondjuk, hogy mindez egy mérkőzés egészét tekintve a munka harminc százaléka volt

– szemléltette a szakember.

Ezen kívül szó esett még a kreatin-kináz-mérésről, vagyis arról, miként módosítják az edzéseket annak érdekében, hogy a mérkőzésre ez az érték a megfelelő szintre csökkenjen, és a számok alapján jól be lehet lőni, hogy egy játékos nagyjából hány percet tölthet a pályán mondjuk egy sérülést követő visszatérést követő első, illetve második meccsen.

Hozzátette, az objektív számok alapján tehetnek ajánlást a kapitánynak azt illetően, hogy két játékos közül melyikük van jobb fizikai állapotban, de a csapat-összeállítás nem az ő feladatuk természetesen.

A labdás sportágakon kívül Zsivockzy Attila beszélt a tejsavszintvezérelt edzés alkalmazásáról az atléták állóképesség-fejlesztésében, de a témák között még a torna és a tenisz sportági kérdései is szerephez jutottak.

A konferencia csütörtökön és pénteken már Budapesten, a TF-en folytatódik. 

(Borítókép: Mocsai Lajos 2019. szeptember 10-én. Fotó:  Kovács Tamás / MTI)